2019. október 21. hétfőOrsolya
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Harminckilenc éve próbál bejutni a középiskolába

2007. június 15. 11:48, utolsó frissítés: 11:53

Bár úgy tartják, a gyakorlat a tudás anyja, nem vállt be a közmondás egy indiai földműves esetében, aki már szinte negyven éve ismétli a tananyagot, de még mindig nem sikerült neki bejutnia a középiskolába.

Shiv Charan Yadav
73 éves, tanulmányait 1969 óta próbálja befejezni, de a tananyag kemény diónak bizonyul, nem sikerül neki átmenő jegyet szereznie.

Idén csak egy tantárgyból, a szanszkrítból kapott átmenő jegyet, a 600 pontból csupán 103-at sikerült elérnie. Yadav elmondta, a matematika tűnik a legnehezebbnek, annak ellenére, hogy a feladatokat 15 éves gyerekek is könnyűszerrel elvégzik.

Környezete nem érti, mi motiválhatja a férfit, aki nem akar lemondani a tervéről. Hajdanán megfogadta, csak akkor nősül, ha tanulmányait befejezte, így agglegény lett. A családalapításról nem mondott le, így már készül is a harminckilencedik felvételijére.

“Amint a középiskolába bejutok, egy harminc évesnél fiatalabb lány veszek feleségül” – nyilatkozott a férfi.

(realitatea)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS