2017. szeptember 26. keddJusztina
12°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Lóröntgenre a kövérekkel!

2007. április 12. 12:11, utolsó frissítés: 12:11

Lovak számára készített röntgenberendezésen akarják vizsgálni a kövér pácienseket Rio de Janeiróban.

A brazil szövetségi állam egészségügyi minisztériumának képviselője bejelentette, hogy 120 kilogramm testsúly felett csak a riói Jockey Club berendezésén végeznek majd vizsgálatokat.

Amint a Die Welt című német napilap online változata beszámolt róla, a brazil kövérek máris tiltakoznak a rendelkezés ellen. A Kövérek Polgárjogaiért és Önbecsülésének Megmentéséért (Graco) nevű szervezet elnöke szerint a kövéreket már amúgy is komoly előítéletekkel fogadják, ezért az a tény, hogy az orvosi vizsgálatok során állati sorba helyezik őket, nem feltétlenül segíti önbecsülésüket. Rosimere Lima da Silva úgy véli, hogy sok páciens egyszerűen nem menne el a vizsgálatokra.

Németországban jobb megoldást választottak, pedig a túlsúlyos páciensek ott is egyre több gondot okoznak a klinikákon. A német lap online változata szerint 160 kiló felett kezdődnek az igazi problémák, ilyenkor a sebészek kénytelenek műtét előtt fogyókúrára fogni a pácienst. Egy kölni egyetemi klinika beszerzett egy különleges teherbírású asztalt a megfelelő szélességű és hosszúságú rögzítőkkel, kábelekkel és nagyméretű ruhákkal. Speciális, nagyméretű műszereket vásárolt, a sebészeket pedig előre értesíti extra súlyú páciensek érkezéséről. (mti-panoráma)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS