2019. szeptember 20. péntekFriderika
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Spanyol öko-irodaház: működtetéséhez 70 százalékkal kell kevesebb energia

2007. március 17. 13:52, utolsó frissítés: 14:03

Alcobendasban, Madrid egyik elővárosában megépült a bioklimatikus építészettel foglalkozó Metropoli Alapítvány első kísérleti irodaháza, az Ecobox. Az épület megépítése négyzetméterenként 1200 euróba került, ami nagyjából azonos egy hagyományosan épített árával. Működtetéséhez viszont 70 százalékkal kevesebb energia kell.

Az építők régi, esetenként egészen ősi, illetve már rendelkezésre álló új technológiát alkalmaztak, bizonyítva, hogy nincs szükség nagy tudományos-technológiai forradalomra az energiatakarékossághoz és ezzel az üvegházhatás csökkentéséhez - írta a La Repubblica című olasz napilap. Először is a lehetőség határain belül


maximálisan közömbösítették a nap kellemetlen hatásait.

A ház tetején lévő függőleges ablakokat olyan előtetőzet védi, amely télen, amikor alacsony a Nap járása, beengedi a sugarakat, de nyáron, amikor magasabb, árnyékol. A falakon lévő ablakokat kívülről védik az állítható fémlemezek, amelyek a belső rolóval szemben nem engedik, hogy az átforrósodott üveg áteressze a hőt.

A falakat szigetelővel borított kőlapok borítják, mögöttük a hézagot közönséges kaviccsal töltötték ki, amely közismerten rossz hővezető. Ezt a technikát már az ókori rómaiak is alkalmazták. Belül a falakon, közel a padlózathoz


levegőbeszívó nyílásokat alakítottak ki.

Nyáron, amikor a külső hőmérséklet éjszaka legalább 5 fokkal alacsonyabb, mint az épületben, a frissebb levegő az épületet körülvevő kavicsrétegen keresztül behatol és reggelre az épület belseje legalább 10 fokot hűl. A behatoló levegőt a kavicsréteg hűti. Az ökoházban nincs is légkondicionáló.

A legtöbb megtakarítás azonban a tetőt borító napelemekből származik. A 72 négyzetméteres panelek felmelegítik a régi római házak ciszternáihoz hasonló 3 ezer literes tartályokban felfogott vizet, és ez a víz kerül a padlózat alatt futó csövekbe. Nyáron a felmelegített víz egy abszorpciós gépbe kerül, ahol egy lítium-bromidos kémiai folyamat lehűti 10 fokra és ezzel hűtik a házat.


Évente átlagban 104 ezer kilowatt energia termelődik ilyen módon,

továbbá 457 tonna széndioxiddal kevesebb kerül az atmoszférába. Olyan ez, mintha egy évig 113 autó ki sem kerülne a garázsból, vagy mintha egy újabb 50 hektáros erdő keletkezne - írja a lap. (mti-panoráma)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS