2019. május 24. péntekEszter, Eliza
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Ellen-Wikipediát indítnak a kreacionisták

2007. március 09. 17:06, utolsó frissítés: 17:06

A Wikipedia online lexikon ellenpárját akarják létrehozni az amerikai kreacionisták, akik szó szerint értelmezik a Bibliát. Véleményük szerint a neten is folytatni kell a "kultúrharcot". A két, eléggé kevés bejegyzést tartalmazó lexikon neve: Conservapedia és CreationWiki, és mindkettő úgy ábrázolja a laikusoknak a tudomány elméleteit, mintha azok teljesen tévesek lennének.

A kreacionisták szerint ugyanis a bibliai isten teremtette a világot a semmiből hat nap alatt, s a Föld csak 6000 éves, nem mintegy 4, 2 milliárd esztendős. Az egyik kreacionista honlap ezt úgy fogalmazza meg: "a Föld fiatal, csupán pár ezer éves. Nyilvánvalóan nincs elég idő az evolúció megtörténéséhez, amellett, hogy úgysem történhetett volna meg."

A Conservapedia-ban – amelyet múlt év végén hozott létre egy csoport főiskolás és Andy Schlafly ügyvéd – ilyen bejegyzések találhatók: "Mint minden modern állat, a kenguruk is a Közép-Keletről származnak. Ők a leszármazottai annak a két alapító kengurunak, akiket az özönvíz elől felvettek Noé bárkájába."

A kreacionisták most az Egyesült Államok egyik legforgalmasabb főútja mellett, Cincinatti közelében építik múzeumukat, amelyben mozgó modellek mutatják be, hogyan is történtek szerintük a dolgok Ádám és Éva óta a Földön. A helyet igen ügyesen választották ki, mert az Egyesült Államok lakóinak kétharmada, valamint számos kanadai legföljebb hat órányi autózással elérheti a múzeumot. Az építkezéséhez szükséges 26 millió dollárt magánadományokból gyűjtötték össze. Ken Hamet, a múzeum igazgatója szerint: "Ez itt több lesz, mint amit a londoni természettudományi múzeum kínál."

A kreacionisták több amerikai szövetségi államban megpróbálták betiltatni a darwini tanok terjesztését, de vereséget szenvedtek. (mti-panoráma)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS