2019. szeptember 20. péntekFriderika
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Meghalt a főszereplő, de újraforgatják a Deltát a Duna-deltában

2007. február 05. 14:51, utolsó frissítés: 14:51

Márciusban újraindul Mundruczó Kornél filmje, a Delta forgatása. A német-magyar koprodukcióban készülő alkotás főszerepében Lajkó Félix látható majd – jelentette be a rendező és a film producere vasárnapi budapesti sajtótájékoztatón. Mundruczó filmjének forgatása tavaly nyáron, a főszereplő, Bertók Lajos tragikus halála miatt szakadt félbe. A forgatás két éve kezdődött, a stáb 2006 februárban 22 napos forgatáson volt túl a negyvenből. A színész halála után egyértelművé vált, hogy a filmet nem lehet a vele felvett anyagból összevágni.

A rendező elmondása szerint ekkor az volt a legfőbb kérés, hogy találnak-e olyan szuverén művészt, alkotótársat, akivel a folytatás vagy esetleg a film teljes újrakezdése elképzelhető. A több hónapig tartó szereplőválogatás eredményeként Lajkó Félixre esett a választás.

Az új szereplő miatt a forgatókönyvet majdnem teljes egészében megváltoztatták, több figurát más színész játszik. Tóth Orsi továbbra is játszik a filmben, de Félix mamája szerepét Kiss Mari helyett Monori Lili alakítja, szeretője Gáspár Sándor lesz. A kreatív csapat változatlan: Ágh Márton látványtervező, Erdély Mátyás operatőr, a forgatókönyvet hárman, Bíró Yvette dramaturg, Petrányi Viktória, a film producere és Mundruczó Kornél jegyzik. A film zenéjének megírásáról


Lajkó Félixszel tárgyal a stáb.

A rendező elmondta: az újraírt forgatókönyv a korábbi téma más bemutatása, csak az első pár jelenet hasonló. A film helyszíne továbbra is a Duna deltája: egy kiüresedett kikötőváros a fantasztikus természetben. A teljesen megváltoztatott történetről a rendező nem árult el részleteket, de közölte: a Delta a gyártást tekintve nagyon nehéz film, mert a történet a vízen játszódik.

Petrányi elmondta: a haláleset után összefogás alakult ki a film megmentésére. A biztosító által fizetett pénz egy részét sikerült előteremteni; a produkció ennek ellenére hiánnyal indul, emiatt produkciós egyszerűsítések várhatók, többek között kisebb stábbal, rövidebb ideig tart a forgatás.

A Delta finanszírozását az SBS Broadcasting tulajdonában levő TV2 és az eddigi támogatókon túl még egy cég vállalta magára. A munkálatok három fázisban zajlanak: az első március 19-től április 15-ig tart, a következő szakasz várhatóan május 6-tól június elsejéig, ezt ősszel egyhetes menet követi. Az eddig leforgatott anyagból a producer elmondása szerint emlékfilm készül. A Delta várhatóan a jövő évi magyar filmszemle programjában szerepel majd. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS