2019. február 18. hétfőBernadett
-2°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Többek között a Ceauşescuék által kapott ajándékokat is kiállítják az aranykorról szóló tárlaton

2007. január 23. 16:35, utolsó frissítés: 16:35

Aranykor: propaganda és valóság között címmel nyílik pénteken tárlat a Román Nemzeti Múzeumban, amelynek keretében többek között a Ceauşescu házaspár által kapott ajándékokat, valamint a pár személyi kultuszához fűződő tárgyakat állítanak ki. A tárlat január 26-ára kitűzött megnyitási időpontja pedig nem véletlen: ekkor volt ugyanis Nicolae Ceauşescu születésnapja.

„Eléggé nevetséges tárgyak lesznek kiállítva abból az időszakból. Meghalnak majd a nevetéstől a fiatalok, amikor meglátják, miket kapott Ceauşescu ajándékba. De betekintést nyerhetnek ugyanakkor abba is, hogyan lehetett túlélni az egykori szocialista lágerben” – foglalta össze a tárlat lényegét mai sajtótájékoztatóján Adrian Iorgulescu művelődési miniszter.

Radu Coroama, a nemzeti múzeum igazgatója továbbá közölte: két fő témát jár körül a kiállítás anyaga: az egyik a személyi kultusz, a másik pedig a kollektív tudat, valamint a történelmi múlt rombolása a múlt misztifikálásának jegyében. (mediafax/gândul online)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS