2019. október 16. szerdaGál
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Pusztul a Titanic-roncs a mélytengeri turizmus és a vasevő baktérium miatt

2006. június 23. 12:49, utolsó frissítés: 12:49

Az amerikai kongresszus elé került egy törvénytervezet, amely a Titanic megmentésére irányul. A Franciaország, Nagy-Britannia és Kanada támogatását is élvező elképzelés szerint tilos lenne minden olyan kísérlet, amely a roncsok kiemelését célozná, szabályoznák a turisták látogatását, a tudományos expedíciókat és a roncs kereskedelmi célokra való kihasználását - írta a Corriere della Sera című olasz napilap.

A csaknem 4000 méter mélyen fekvő hajóroncsot 1985-ben találta meg Robert Ballard oceanográfus. A rajta lévő tárgyak egy részét a kereskedelmi jogokkal rendelkező RMS Titanic menekítette ki. A roncsok Ballard szerint a turisták és a kutatók állandó látogatásai miatt a maradványok folyamatosan pusztulnak.

A törvénytervezettel kapcsolatban a szakemberek kételyeket fogalmaztak meg. Vannak, akik úgy vélekednek, hogy a turisták nem okozhatnak nagy károkat, nem lehetnek olyan sokan, akik megengedhetik maguknak a mini-tengeralattjáró igénybe vételét, hisz a hajó olyan mélyen van, hogy a lemerüléshez nem elég egy csónak és egy oxigénpalack.

Mások emlékeztetnek arra, hogy a hajón nem nyúlhatnak semmihez, és nem vihetnek el róla semmit. Egyetértenek azonban azzal, hogy Titanicot éppen úgy kell védeni, mint a megtalált ókori hajókat, gályákat, hisz minden roncs az emlékezet egy-egy múzeuma. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője is kihangsúlyozta, hogy a hajó megőrzése a szerencsétlenségben meghaltak iránti tiszteletből is kötelező. A Titanic azonban más szakértői vélemény szerint ezzel együtt valószínűleg végleg eltűnik 2035-re, mivel megtámadta egy vassal táplálkozó baktérium. (mti-panoráma)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS