2019. október 16. szerdaGál
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Könnyebben elhíznak a kialvatlan középkorú nők

2006. május 25. 11:27, utolsó frissítés: 11:27

A kevés alvás megnöveli az elhízás kockázatát a középkorú nőknél - áll az e tárgyban készített minden eddiginél teljesebb tanulmányban.

Az American Thoraric Society felmérése szerint azok a 40-65 éves nők, akik öt órát, vagy annál kevesebbet alszanak, 35 százalékkal nagyobb eséllyel szednek fel akár 15 kilogrammot is, mint a naponta hét órát alvó hölgyek.

A 68 000 középkorú nő részvételével 16 éven át zajló felmérés során az öt óránál kevesebbet alvó nők átlagosan 2,5 kg-ot híztak, míg a "hét órás hölgyek" 0,7 kilogrammal lettek nehezebbek. Ezek a számok természetesen alacsonynak látszanak, de az egyes egyének esetében a súlygyarapodás ennél összehasonlíthatatlanul nagyobb is lehet.

"Kutatások szerint már néhány napos kialvatlanság is olyan hormonális változásokat indít el a szervezetben, amelyek során fokozottan nő az éhségérzet" - mondta Sanjay Patel, a felmérés vezetője, a clevelandi Case Western Reserve Egyetem orvosi fakultásának professzora. A kevés alvással ugyanis felborulhat az anyagcsere, és megváltozhat az elégetett kalória mennyisége is. (mti-panoráma)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS