2019. október 16. szerdaGál
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Döglött egeret tett a kukoricalepénybe, majd megzsarolta az éttermet

2006. március 14. 10:54, utolsó frissítés: 10:54

Akár öt évre is börtönbe csukhatják zsarolás miatt azt a férfit, aki nem elég, hogy döglött egeret tett az ételbe, de a tréfával az éttermet vádolta.

A 20 éves Ryan Daniel Goff a Taco Bell lánc egyik éttermében burritót – mexikói kukoricás lepényt – evett, de azonnal panaszkodott az étel furcsa ízére. Nem kérte, hogy cseréljék ki másikra, sőt ragaszkodott hozzá, hogy megtarthassa a maradékot – mondták a nyomozók. A férfi később felhívta az étterem üzletvezetőjét, és olyasmit mondott neki, amit úgy lehetett értelmezni, hogy némi készpénz fejében nem veri nagydobra az ügyet.

A vád szerint burkolt fenyegetésről van szó, így a "tréfás" férfit mindenképpen bűncselekménnyel vádolják.

Goff barátnője időközben azt is elmesélte a nyomozónak, hogy látta, amikor párja egy fagyasztott egereket vásárolt egy kisállat-kereskedésben, sőt azt is, amikor az ételbe tette. Goff egyéb bűncselekmények miatt már börtönben volt, de az újabb vád miatt kaucióját jócskán megemelték. (mti-panoráma)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS