2019. október 19. szombatNándor
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Iszlám hitvita: a meztelen szex érvénytelenné teszi a házasságot?

2006. január 11. 13:17, utolsó frissítés: 13:17

Élhetnek-e teljesen ruhátlanul házaséletet a párok? - erről a lehető legkomolyabban feltett kérdésről váltott ki heves sajtóvitát Kairóban egy tekintélyes iszlám jogtudós.

"A nemi aktus közbeni teljes meztelenség érvénytelenné teszi a házasságot" - nyilvánította ki ellentmondást nem tűrően egy fatvában (muzulmán vallási rendelet) Rasar Haszan Halíl, a híres Al-Azhar iszlám egyetem jogi karának volt dékánja.

Állásfoglalása még a hét végén látott napvilágot, de a világ csak az akkor kirobbant, és egyre hevesebb sajtóvita révén szerzett tudomást róla. Az egyetem fatva-osztályának vezetője, Abdalláh Megaver azzal érvelt: az iszlám jog megengedi a házastársaknak, hogy "egész idő alatt" teljesen meztelenek legyenek egymás előtt, tekintetüket azonban nem szegezhetik egyenesen a másik nemi szervére. Megaver - különösebb részletezés nélkül - könnyű ruhadarabok viselését javasolta.

Az egyetem iszlám nőtanulmányok karának vezetője, Szuád Száleh úgy fogalmazott, hogy a házastársak láthatják egymást teljesen meztelenül, de ez semmiképpen sem javasolható, mert nincs összhangban "a jó szokásokkal és a próféták példájával".

Az iszlám tanulmányok központjának jogtudósa, Abdel-Múti kereken elutasította Halíl fatváját, hangoztatva: "A házastársak közti nemi aktus közben semmi sem tilos, kivéve a természetellenes erkölcstelenségeket."

A vélemény-nyilvánítók mindenesetre egyetlen vallási szövegben sem találtak kinyilatkoztatást arról, hogy a házastársaknak szex közben ruhát kellene viselniük, vagy hogy tekintetükkel kerülniük kellene ezt vagy azt a testrészt. (mti/afp)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS