2019. október 22. keddElőd
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Brassói lány volt Ariel Saron mindkét felesége

2006. január 09. 14:06, utolsó frissítés: 14:06

A 2000-ben másodszor is megözvegyült Ariel Saron mindkét felesége brassói származású volt, ráadásul testvérek – írja az Új Magyar Szó. Margalit Zimmermannt a politikus-katona 1953-ban vette nőül, röviddel azután, hogy annak családja Brassóból Izraelbe emigrált.

Kilenc év után Margalit autóbalesetben meghalt, az özvegy Saron pedig egy évre rá újranősült: Lili Zimmermannal, néhai első felesége húgával kötött házasságot 1963-ban. A zsidó hagyomány szerint természetes, hogy a gyászév leteltével az özvegy férj felesége húgát veszi nőül. Második felesége 2000-ben hunyt el.

Liliék 1950 táján vándoroltak ki Izraelbe. A család egy 1942-ben kiállított dokumentum szerint a Vár utca 142. szám alatti házban lakott. A Zimmermann család igen szerény körülmények között élt, alig volt lehetősége a lányok taníttatására, de Saron felesége később festészetet tanult, rendkívül művelt asszony vált belőle – így emlékeznek róla a brassói hitközség tagjai.

Saronnak különben 1982-ben Brassó megyéből kellett visszatérnie Izraelbe háborút irányítani. Június 3-án a törcsvári kastélyt látogatta, amikor a turistacsoporttól félrevonulva, táskarádióján a tel-avivi rádió hírműsorából értesült az Izrael londoni nagykövete, Slomo Argov ellen Abu Nidál palesztin terrorista csoportja által elkövetett merényletről. A The Guardian angol napilap szerint ez a mozzanat vezetett két nappal később a libanoni háború kirobbanásához. (új magyar szó/mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS