2019. október 22. keddElőd
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Marx és Engels Kommunista kiáltványa a “legkártékonyabb” könyv, a Mein Kampf ezüstérmes

2005. augusztus 03. 10:59, utolsó frissítés: 10:59

Karl Marx és Friedrich Engels 1848-ban megjelent Kommunista kiáltványát jelölte meg az elmúlt két évszázad legkártékonyabb könyveként egy 15 konzervatív amerikai tudósból és közéleti személyiségből álló bizottság. A csoport a Human Events című országos konzervatív hetilap kérésére állította össze a listát.

Marx és Engels könyve 74 ponttal toronymagasan verte a Top Ten mezőnyét, amelyben az ezüstérem Adolf Hitler Mein Kampfjának jutott, alig megelőzve Mao Ce-tung (Mao Zedong) kínai elnök „Kis piros könyvét” (38 pont), amely az 1960-as években a kínai „nagy proletár kulturális forradalomnak”, de a nyugati radikális diákoknak is bibliája volt.

A bizottság szerint a „történelmi máglyájára” valók után egy „erkölcsi fertő” következik: Alfred Kinsey A férfiak szexuális viselkedése című műve (37 pont), amely 1948-ban egész Amerikát sokkolta. Az 5. hely John Dewey amerikai szabad gondolkodónak jutott, akinek legnagyobb bűne az 1916-ban megjelent Demokrácia és nevelés című műve (36 pont), amely szigorú, magolós-számon kérő rendszerű iskola helyett a gondolkodásra való nevelést részesítette előnyben és egyúttal elutasította a hagyományos vallási és erkölcsi normák örökérvényűségét.

Marx önállóan is bejutott az elitbe, a 6. helyen A tőkével (31 pont), őt Betty Friedan, az amerikai feminizmus élharcosa követi A misztikus nőiség című munkájával (30 pont). Auguste Comte A pozitív filozófia útja című hatkötetes, a történetírást alapjaiban megváltoztató, 1830 és 1842 között született műve (28 pont) érdemelte ki a lista 8. helyét. Friedrich Nietzsche sem kerülhette el sorsát: 9. lett a Túl jón és rosszon című könyve (28 pont), amelyben megalkotta az olyan „emberfeletti ember” (übermensch) fogalmát.

A lista a múlt század egyik közgazdasági alapművel, John Maynard Keynes A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete című, 1936-ban kiadott könyvével zárul (23 pont), amely alapja lett Franklin D.Roosevelt elnök államkapitalista New Deal politikájának. (mti/anagykonyv.hu)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS