2019. október 19. szombatNándor
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kilenc kisbabáját gyilkolta meg egy német asszony

2005. augusztus 02. 16:10, utolsó frissítés: 16:10

Egy német faluban kilenc újszülött gyermeket ölt meg gyaníthatóan a szülőanyjuk. Berlintől keletre, nem messze a lengyel határtól egy néhány ezer lakosú településen véletlenül akadtak pici csontokra egy akváriumban a helyi lakosok, és miután a rendőrséget értesítették, a házkutatások során további emberi maradványokra leltek a nyomozók.

A gyilkosságokat az 1998 és 2004 közötti időszakra datálják. Egy most 39 éves nő a gyanúsított, bizonyos, hogy ő hozta világra mind a kilenc kisbabát. Tetteit – az állítólag súlyosan alkoholista – nő egyelőre nem vallotta be. A német államügyész szerint ilyen súlyos bűncselekményre Németország fennállásá óta nem volt példa: ezért mindenképpen jogos a kérdés, hogy a gyilkosságsorozatra miért nem derült fény korábban.

Meghökkentő, hogy egy aránylag kis település lakói ennyire közömbösen vegyék tudomásul, hogy egy közöttük elváltan élő asszony újból és újból terhes, de megszületett gyerekeiről mit sem tudnak.

Brandenburg tartomány szóban forgó területén szinte mindenki munkanélküli. Egyes községekben már nincs lakó sem, arrafelé az állam fedezi az emberek rezsijét. (radio.hu/hirtv)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS