2019. október 19. szombatNándor
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Megtalálták "ősapánk" DNS-ét

2005. június 28. 16:38, utolsó frissítés: 16:38

Azt, hogy egy afrikai ősanyától származunk, már régóta tudjuk, most azonban arra is fény derült, hogy a férfiak őse is egyetlen férfi volt. A szenzációs bejelentést egy DNS-kutató, Spencer Wells tette Az emberiség utazása: Genetikai Odüsszeia című könyvében. A tudós azután jutott erre az eredményre, miután a világ minden táján tanulmányozta a különböző népek férfi tagjainak DNS-láncát.

- Az eredményeink alapján bátran kijelenthetem, hogy az összes férfi rokonságban áll, csupán kétezer generáció választ el minket egymástól - mondta a National Geographic-nak.

- Az exodus mintegy 60 ezer évvel ezelőtt indult el Afrikából, a DNS-minták szerint őseink nagyjából 50 ezer évvel ezelőtt jutottak el Ausztráliába. Erre bizonyíték azt is, hogy csupán Dzsingisz kánnak 16 millió leszármazottja él szerte a világon. Ez nem is csoda, hiszen idősebbik fiának, Kublaj kánnak is mintegy negyven fia volt, háremét pedig minden évben harminc szűzzel bővítette. (hg/blikk)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS