2017. december 16. szombatEtelka, Aletta
21°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Az alvászavarok tönkreteszik a házaséletet

2005. március 30. 12:52, utolsó frissítés: 12:52

Túlzott aluszékonyságuk miatt vétik a legtöbb hibát munkájukban, házaséletükben illetve a szexuális életükben is a tengerentúliak - derül ki az amerikai National Sleep Foundation (Nemzeti Alvás Alapítvány) közvélemény-kutatásának nemrég a Reuters hírügynökség által nyilvánosságra hozott eredményeiből.

A tanulmány kimutatta, hogy az amerikaiak hetvenöt százaléka szenved a horkolástól vagy attól, hogy az éjszaka folyamán rendszeresen felébred. A legtöbben fel sem fogják, hogy alvási problémájuk van, vagy egyszerűen nem tulajdonítanak neki jelentőséget.

Az ezerötszáz felnőtt megkérdezésén alapuló kutatás kimutatta, hogy nyolcvanhét százalékuk szokott tévézni, negyvenhét százalékuk szokott szexuális életet élni, hatvannégy százalékuk pedig olvasni is szokott az elalvást megelőző egy órában.

A házasságban élőknek körülbelül egynegyede állította azt, hogy kevesebbet szexel, illetve elvesztette az érdeklődését a szexuális élet iránt, mert általában túl álmos.

Az alvási alapítvány vezetője elmondta, hogy a párok a különféle alvási rendellenességek miatt kénytelenek külön aludni, és ez szörnyen rossz hatással van a kapcsolatokra. Azok közül, akik rossz alvónak vallották magukat, harminc százalékuk panaszkodott párkapcsolatuk megromlására, a jó alvóknak pedig csak nyolc százaléka állította, hogy már nem mennek olyan jól a dolgok. (velvet)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS