2019. október 16. szerdaGál
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Tíz és fél évet kapott a "múmiagyártó"

2005. február 22. 10:00, utolsó frissítés: 10:00

Első fokon, nem jogerősen tíz év hat hónap börtönre ítélte Budapesten a Fővárosi Bíróság a "városházi múmiaügy" vádlottját, emberölés miatt. A 37 éves román állampolgárságú vádlott 2002. őszén meggyilkolta a szállásadóját a Főpolgármesteri Hivatal pincéjében. Az 51 éves budapesti áldozat holttestére csak 2003 július végén találtak rá építőmunkások.

A mumifikálódott tetemről eleinte azt sem lehetett megállapítani, hogy mi okozta a halálát. A nyomozást az áldozat ruhájában talált öngyújtó segítette, annak felirata alapján ugyanis következtetni lehetett a férfi munkahelyére.

Mint kiderült, az elkövetőnek több hónapos tartozása volt, a főbérlő pedig fel akarta újítani a fürdőszobáját. Ezért elhatározták, hogy csempét lopnak a Főpolgármesteri Hivatal Városház utcai pincéjéből, mivel a vádlott, aki korábban ott dolgozott, tudta, hogy ott építési anyagokat tárolnak. A pincében a két férfi vitába keveredett, majd egymásra támadtak, s végül a fiatalabbik agyonverte és összeszurkálta társát.

A bírák az ítélet indoklásában súlyosbító körülménynek ítélték meg azt, hogy a gyilkosság után továbbra is az áldozat lakásában élt; emellett súlyosbításként értékelték alkoholista életmódját is. Enyhítő körülmény: a megbánó viselkedés, beismerő vallomás és a büntetlen előélet. Az ítélet még nem jogerős, mert a vád és a védelem is fellebbezett, a vádlott továbbra is előzetesben marad. (havariapress)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS