2020. február 23. vasárnapAlfréd
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Egészségesebb italokat dob piacra a Pepsi és a Coca-Cola

2004. április 22. 10:59, utolsó frissítés: 10:59

Immár bizonyosnak tűnik, hogy az idén nyáron végre valóban megjelenik középkalóriás kólájával a PepsiCo és a Coca-Cola. A Coca-Cola a nyári szezon közepén, júliusban tervezi a C2 nevű ital bevezetését először a japán, majd röviddel utána az amerikai piacon. A Coca-Cola kalóriaszegény márkájának riválisa a Pepsi Edge lesz, amely azonban csak nyár végén kerülhet a boltokba.

A C2 indulásának hétfői bejelentéséről tudósító Financial Times emlékeztet rá, hogy mindkét gyártónak ez lesz a legnagyobb fejlesztése az idén. Az új italok nyolc unciánként (körülbelül 2,5 deciliterenként) 45 kalóriát tartalmaznak, ami félúton van a normál és a kalóriamentes kólák között.

A gyorséttermek is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a kalóriaszegény kínálatra: a Burger King például több salátát tesz a hamburgerekbe, és a McDonald’s is a korszerű táplálkozás alapján szabta át étlapját. Szakértők szerint ennek ellenére az idén alig fog bővülni a piac. Közben a fogyasztóvédelmi szervezetek sem tétlenek: azért küzdenek, hogy az étlapokon az árak mellett a kalóriatartalmat is tüntessék fel a cégek. (fn)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS