2019. június 18. keddArnold, Levente
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A globális melegedés egymillió fajt fog kiirtani

2004. január 09. 11:42, utolsó frissítés: 11:42

A szárazföldi állat- és növényvilág ismert fajainak negyede - több mint egymillió faj - végleg eltűnhet a Föld színéről a következő fél évszázadban várható globális éghajlat-melegedés miatt - erre a következtetésre jutottak brit tudósok.

A leedsi egyetem tudóscsoportjának vezetésével készült - ebben a témában az eddigi legátfogóbbnak minősített - tanulmány, amelyet a Nature című nemzetközi tudományos folyóirat közölt csütörtökön megjelent új kiadásában, azzal számol, hogy 2050-ig 0,5-3,0 Celsius fok közötti mértékben emelkedik az átlaghőmérséklet a világon. A szakértők négy földrészen 1103 növény- és állatfajt vizsgáltak, mindenféle fajtára kiterjedően, hogy reprezentatív mintát kapjanak.

A kutatás vezetője szerint a tudományos világ eddig is sejtette, hogy az éghajlat melegedése "bizony mértékű kihalással" fog járni, de senki nem számított arra, amit a csoport extrapolációval elvégzett számításai kimutattak. A szakértők arra jutottak, hogy egymillió fajnál jóval több kerülhet közvetlen veszélybe, ha a melegedés várható mértékére adott jóslat "felső vége" valósul meg.

Az összességen belül olyan megdöbbentő adatok állnak, mint például az, hogy az európai madárfaj-állomány negyede, a növényfajok 11-17 százaléka, az egyedülálló brazil szavannavilág növényeinek 45 százaléka - mintegy 2 ezer növényfaj - kihalhat az évszázad második felére.

Az Ausztráliában honos 400 lepkefajból, amelyből 200 csak ezen a földrészen él, mindössze háromnak van esélye a tudósok szerint arra, hogy kényszerű elvándorlás nélkül kitartson jelenlegi élőhelyén, a fajállomány fele pedig nagy valószínűséggel végleg kipusztul.

A tudósok szerint a környezeti katasztrófát csak az akadályozhatja meg, ha a világ haladéktalanul elkezdi az átállást a zöld technológiákra, és talál valamilyen megoldást a légkörben már felhalmozódott széndioxid mennyiségének aktív csökkentésére. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS