2020. január 19. vasárnapSára, Márió
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Nyolc hónapig raboskodott a női börtönben egy férfi

2003. november 19. 12:24, utolsó frissítés: 12:26

Nyolc hónapon keresztül Kentucky állam női fogdájában tartózkodott egy elítélt, amikor egy orvosi vizsgálat előtt jelezte, hogy ő valójában férfi. Az orvosi vizsgálat ezt később alá is támasztotta. A 43 éves Billie Jo Hawks október 22-én került a női börtönbe, ahol női rabokkal együtt szállásolták el. Ezt megelőzően nyolc hónapon keresztül nőkkel volt előzetes letartóztatásban csempészet gyanújával valamint marihuánafogyasztás miatt.

A Büntetésvégrehajtó Intézet szóvivője elmondta, egyelőre nem hozhatják nyilvánosságra Hawks orvosi vizsgálatának részletes eredményeit, jelenleg külön cellába helyezték, amíg állandó megoldást nem találnak számára. A szóvivő elmondta, Hawks visszautasította, hogy interjút készítsenek vele.

Mielőtt a börtönbe kerülnének, minden elítéltet alaposan átvizsgálnak a belépéskor, nehogy csempészárut vigyenek be az intézetbe, mondta el a szóvivő, ám arról, hogy hogyan juthatott be Hawks, ennyit mondott: "Ennél az elítéltnél nem végezték el alaposan az átvizsgálást a bebocsátásnál."

A hétfőn elvégzett orvosi vizsgálat egyébként a rutin része volt, két héttel az intézetbe kerülésük után minden elítéltet megvizsgálnak. A szóvivő elmondta, Hawks a vizsgálat előtt jelezte az ápolónőnek, hogy ő férfi. A szóvivő elmondta, a vizsgálat később be is bizonyította, hogy van pénisze.

A Hawks ellenőrzését végző börtönőr, Troy Seelye eléggé meglepődött a történeten: "Ezt az elítéltet nőként ítélték el, és nőként került ide. Semmilyen okunk nem volt arra, hogy mást gyanítsunk."

A börtönőr elmondta, általában az alsóneműjüket is átvizsgálja a bekerülő elítélteknek, ám Hawksnál nem tette meg, mert semmi gyanúsat nem észlelt. Seelye elmondta, Hawks több nővel együtt volt fogva tartva nyolc hónapon keresztül. Sem cellatársai, sem a börtönőrök nem jelezték, hogy valami gyanús lenne a férfi nemével vagy viselkedésével kapcsolatban. (velvet)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS