2019. aug. 25. vasárnapLajos
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Konstanca vagy Craiova lesz Románia Ifjúsági Fővárosa 2020–2021-ben

2019. augusztus 02. 09:07, utolsó frissítés: 09:07

Konstanca és Craiova került a Románia Ifjúsági Fővárosa 2020 – 2021 címért folytatott verseny döntőjébe. A döntést egy 21 tagú független zsűri hozta, amelyben közintézmények, ifjúsági szervezetek és magánvállalatok képviselői egyaránt helyet foglaltak.

A döntős városok szóban is megvédik pályázatukat a zsűri előtt a 2019. november 7. és 16. között sorra kerülő Ifjúsági Summiton, Jászvásárban, győztest ezután hirdetnek. A kiválasztott város 2020. május 2. – 2021. május 1. között viseli majd a Románia Ifjúsági Fővárosa címet.

A Románia Ifjúsági Fővárosa programot az Európa Ifjúsági Fővárosa mintájára dolgozták ki és bonyolítják le. Jelenleg, 2020. május 1-ig Jászvásár viseli a címet, korábban Nagybánya, Bákó és Temesvár volt még Románia Ifjúsági Főváros. Idén a felhívásra három város nyújtott be pályázatot, a döntősök mellett Galac is pályázott a címre.

A cím célja lehetőséget biztosítani az egyes romániai városoknak, hogy átfotó keretprogramot dolgozzanak ki a fiatalok bevonásával történő városfejlesztésre, a fiatalok bevonására, új ötletek felfedezésére. A Románia Ifjúsági Fővárosa cím eszközként szolgálhat a helyi erőforrások megmozgatásában.

Az egyes városok már a pályázat kidolgozásával folyamatos párbeszédet vállalnak a fiatalokkal, és ez az elköteleződés nemcsak a verseny ideje alatt fejti ki jótékony hatását, hanem hosszútávon is.

Az elbírálás során a zsűri olyan szempontokat vett figyelembe, mint a jelenlegi ifjúsággal kapcsolatos törekvések, a pályázat koncepciója, a kitűzött célok, diszkriminációellenesség, stb.

A Románia Ifjúsági Fővárosa programot a Románia Ifjúsági Fővárosa vezetősége – a Romániai Ifjúsági Tanács, a Kolozsvári Ifjúsági Szövetség, a PONT csoport és a Román Kereskedelmi Bank (BCR) – koordinálja, célja pedig annak a módnak a fejlesztése, ahogyan a helyi hatóságok együttműködnek az ifjúsági civil szervezetekkel és a magánszférával annak érdekében, hogy a romániai fiatalokat helyezzék a városfejlesztési folyamatok középpontjába. (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS