2019. június 19. szerdaGyárfás
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Vass Csaba, a Transindex szerkesztője lett Erdély humorbajnoka

2019. április 08. 11:59, utolsó frissítés: 12:05

A Transindex hírszerkesztője, a Pénteki pirítós kitalálója és állandó szerzője, Vass Csaba nyerte a 16. Erdélyi Humorfesztivál amatőr humoristák versenyét, jelentették be a szervezők vasárnap esete a fesztivál gáláján. Csaba nem mellesleg Erdély slam poetry bajnoka is, szóval nem áll tőle távol a színpad és a szereplés.

"Minden poénomon nevettek" - nyilatkozta nekünk szerényen Csaba, amikor megkérdeztük, hogy szerinte mivel sikerült megnyernie a versenyt. Majd elmondta a Jehova tanújás sztoriját, amit szerinte különösen szeretett a közönség, de mi most nem fogjuk beidézni.

Vass Csaba fogadja a gratulációkat (fotó: Erdélyi Humorfesztivál Facebook oldal)Vass Csaba fogadja a gratulációkat (fotó: Erdélyi Humorfesztivál Facebook oldal)


Az amatőr humoristák versenyének döntőjében összesen négyen vettek részt. Három erdélyi városban szerveztek előválogatót, de Nagyváradról nem jutott senki tovább a döntőbe. Marosvásárhelyről Dósa Medárd (Makkfalva) és Nagy Dániel (Mezőpanit), míg Kolozsvárról Dragota Róbert és Vass Csaba (Görgényüvegcsűr) mérte össze poénjait. Dósa Medárd a VIBE különdíját kapta, egy bérletet a fesztiválra.

A zsűriben a Szomszédnéni (Tóth Szabolcs és Bálint Ferenc) mellett Zsók Levente, András Előd és Balla Levente, a 7. Humorfesztivál győztese pontozott.

Az idei fesztivál sztárvendégei a tabuk nélküli poénjaikkal Csenki Attila és Benk Dénes volt, de nagyon nevetett a közönség Felméri Péter gyereknevelős viccein, illetve a Szomszédnéni szomszédnénis poénjain is. Zsók Levente a román egészségügyi ellátás során szerzett tapasztalatait osztotta meg a közönséggel. Az idei fesztivál humorista szervezői György Botond és András Előd voltak, előbbi arról is mesélt, hogy milyen a kántor fiának lenni, míg utóbbitól pedig azt is megtudtuk, hogy 58 kg.

Ezt a hírt nem Csaba írta. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS