2019. május 20. hétfőBernát, Felícia
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Okostelefonos ima-alkalmazást indított el Ferenc pápa

2019. január 20. 17:33, utolsó frissítés: 17:42

Egy klikkeléssel személyes profilt nyitott magának Ferenc pápa egy imaportál új okostelefonos alkalmazásán, az apostoli lakosztálynak a Szent Péter-térre néző ablakában vasárnap délben. Ferenc pápa szokásos vasárnap déli beszédét mondta, amikor egy pap táblagépet nyújtott felé. Az egyházfő pedig megnyitotta a nevére szóló oldalt.

A pápa így mutatta be a Click To Pray (klikkelés imádkozáshoz) hat nyelvű honlapot, amely applikációként letölthető okostelefonra is. Ferenc pápa minden hónapban megjelöli, milyen imára kéri meg a hívőket, és az alkalmazást használók is imatémát javasolhatnak egyenesen az egyházfő profilján.

Ferenc pápa elsősorban a fiatalokat buzdította csatlakozásra, emlékeztetve, hogy a Vatikán a héten közli a tömegtájékoztatás világnapjára szánt pápai üzenetet, amelynek idén a közösségi kommunikáció és az emberi közösség kapcsolata lesz a központi témája.

"Az internet és a közösségi média korunk forrásai, lehetőséget adnak a többiekkel való együttlétre, értékek és tervek megosztására, közösséghez való tartozásra"- mondta a pápa. Hozzátette: a hálózat az imában is segítheti a közösségeket, hogy az együttlétet ima is kísérje. Hangsúlyozta, ez a célja a Panamában január 22 és 27. között esedékes Ifjúsági Világtalálkozónak, amelyre az egyházfő is elutazik.

Az internet világához a pápák között elsőként II. János Pál csatlakozott: a Vatikán hivatalos honlapját 1995 karácsonyán nyitották meg. Akkor 300 ezren léptek fel rá az egész világból. Ferenc pápa hivatalos kilenc nyelvű Twitter-fiókját ma több mint 47 millióan követik. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS