2018. október 16. keddGál
12°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Fiatal nőknek szervezett tehetséggondozó programot az RMDSZ Nőszervezete és a MIÉRT

2018. szeptember 24. 13:14, utolsó frissítés: 13:14

Közel 30 fiatal nő vett részt hétvégén az RMDSZ Nőszervezet és MIÉRT által szervezett NŐ az esély! című képzésen Tordaszentlászlón.



„Az erdélyi magyar közösség számára létfontosságú az, hogy a fiatalok itthon képzeljék el jövőjüket. Ebben mi úgy tudunk segíteni, hogy támogatjuk azokat a programokat, amelyekkel ők megpróbálják a maguk képére formálni környezetüket” – hangsúlyozta a program kapcsán Hegedüs Csilla, a Szövetség Nőszervezetének ügyvezető elnöke.

Értékelőjében rámutatott: mindamellett, hogy képzési lehetőséget biztosítanak fiatal nőknek, az általuk kidolgozott legjobb projektek életbeléptetését is támogatják. „Öröm volt velük együtt lenni és együtt tervezni” – tette hozzá Hegedüs Csilla.

17 és 38 év közötti nők vettek részt az első tehetséggondozó program szakmai képzésein, ahol szó volt érdekképviseletről, szervezeti tevékenységről, rendezvényszervezésről, online kommunikációról és nyilvános megjelenésről is.

A NŐ az esély! – tehetséggondozó program folytatódik: a következő állomás Árkoson lesz szeptember 29-30-án, majd ezt követően, november 24-25-én Zilahon is megszervezik. (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS