2019. szeptember 16. hétfőEdit
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A fesztiválozók közel fele volt gyermek a Várkert fesztiválon

2018. június 20. 10:20, utolsó frissítés: 10:42

A gyalui kastély parkjában idén harmadik alkalommal megszervezett Várkert Fesztiválra közel 2500 gyerek látogatott ki, a szülőkkel és további fesztiválozókkal együtt pedig hozzávetőlegesen 5500-6000 résztvevőt számláltak össze, írja a fesztivál közleménye. Állításuk szerint tavalyhoz képest idén megduplázódott a gyerekek száma, míg a felnőtt látogatók száma megegyezett az egy évvel korábbival. Szombati tudósításunkban mi is a gyerekek sokaságát, illetve a neki szánt programok magas számát, változatosságát emeltük ki.



Gergely Balázs, a rendezvény főszervezőjének állítása szerint sikeres rendezvényt tudhatnak maguk mögött, szándékuk pedig, hogy egy igazi család- és gyerekbarát rendezvényt szervezzenek meg, maradéktalanul teljesült.

„Igyekeztünk olyan programkínálatot kialakítani, hogy a legkisebbek és a felnőttek is kedvükre szórakozhassanak és pihenhessenek. A gyerekfoglalkozások, kézműves műhelyek, hagyományőrző bemutatók, sporttevékenységek nagy népszerűségnek örvendtek, de ugyancsak jól sikerült a vallásszabadság 1568-as kihirdetésére emlékeztető Freedom Cross futóverseny is. A kezdeményezés sikerén felbuzdulva, jövőre bővítjük a lefutható távok sorát, így nem csak másfél és öt kilométeres szakaszon versenyezhetnek majd a jelentkezők, hanem tíz kilométeren és félmaratoni távon is” – idézi a közlemény Gergely Balázst.

A főszervező elmondása szerint egy-két apróbb horzsolást leszámítva, semmilyen komolyabb beavatkozást sem volt szüksége a mentőszolgálat részéről.



„Annak ellenére, hogy ennyi gyerek volt a helyszínen, szerencsére minden a lehető legnagyobb rendben zajlott. Bátran kijelenthetjük, hogy rendezvényünk biztonságos fesztivál, ahol a szülők nyugodtan pihenhetnek, míg a legkisebbek játszanak vagy épp sportolnak. A visszajelzésekből úgy tűnik, a résztvevők értékelték a törekvésünket, hogy tömegrendezvény helyett, inkább egy családias hangulatú fesztivált szerveztünk, ahol helye volt a hagyományőrzésnek, a minőségi zenének, és a finom harapnivalók mellett a kistermelői söröknek is – melyekből egyébként közel 1500 liter fogyott el a három nap alatt” – mondta Gergely Balázs, aki arra is ígéretet tett, hogy jövőre újból megszervezik a fesztivált. (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS