2017. november 24. péntekEmma
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A romániai fiatalok is ingyen használhatják majd az Európai Unió vonatait 30 napig

2017. október 27. 12:17, utolsó frissítés: 12:54

Az Európai Parlament szerdán 414 igen, 163 nem és 90 tartózkodás mellett fogadta el azt a törvényt, amely majd lehetővé teszi az Európai Unió minden 18 éves állampolgárának, hogy ingyen utazhasson 30 napig az Európai Unión belül minden vonattal.

A ''Discover Eu'' nevet viselő program 2018 június elsejétől lép életbe és egyelőre 12 millió eurós támogatást kapott.

Siegfried Muresan
európai parlamenti képviselő elmondta, hogy még folynak a tárgyalások a vasút-társaságokkal és egyelőre még nem tudnak jegyet adni minden fiatalnak, de az első lépéseket már megtették ebbe az irányba.

A program célja, hogy segítsen az európai fiatalságnak kapcsolatba kerülni az Európai Unió területén élő emberekkel és kultúrákkal. ( businessmagazin.ro )

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS