2018. aug. 15. szerdaMária
17°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A romániai felnőtteknek több mint fele túlsúlyos

2017. október 16. 20:01, utolsó frissítés: 2017. október 17. 08:40

2013-hoz képest 5 százalékkal nőtt az elhízottak aránya Romániában, derül ki egy nyáron elvégzett, 1000 embert megkérdezett, reprezentatív IMAS-felmérésből. Az adat ijesztő, annak fényében még inkább, hogy a felnőtt lakosság 55%-a szembesül a problémával.

A szakértők azt mondják, számos tényező vezetett ehhez az eredményhez, de leginkább az, hogy körülbelül 1 millió romániai naponta csak egyszer étkezik. A másik rossz véglet (és ebből mintegy 400 000-en vannak), akik túl sokszor étkeznek, azaz naponta ötször vagy hatszor.

Akik naponta egyszer étkeznek, azok többnyire a reggelit és az ebédet hagyják ki, és csak vacsorázni szoktak, ami az elhízáshoz nagyon könnyen hozzá tud járulni, amellett, hogy önmagában is rendkívül egészségtelen. A válaszadóknak 90%-a mondta, hogy este hat után is szokott étkezni, ami megint csak nem szerencsés.

Persze nem csak az jelent problémát, hogy a romániaiak rosszul és rosszkor esznek: a számok azt mutatják, hogy hízlaló ételeket is fogyasztanak: 10 emberből négy mondja, hogy naponta szokott édességet fogyasztani, 10-ből 8 pedig minden nap eszik kenyeret.

A felmérés tanúsága az is, hogy bár a felnőtt lakosság 55%-a túlsúlyos, csupán a 8%-uk az, aki ezt be is ismeri magának, vagy a környezetének. (digi24)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS