2017. november 18. szombatJenő
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kikapott a mumusától Simona Halep, és így már a US Open első körében kiesett

2017. augusztus 29. 10:20, utolsó frissítés: 10:50

Már az első forduló után búcsúzott Simona Halep az amerikai nyílt teniszbajnokság női versenyének küzdelmeitől, miután 6-4, 4-6, 6-3 arányban vereséget szenvedett az orosz Marija Sarapovától.

A világranglista második helyén álló Halep a mostani mérkőzést megelőzően hat alkalommal találkozott Sarapovával, és mind a hatszor alulmaradt az orosszal szemben. Ezúttal egy 2 órás és 42 perces mérkőzésen kapott ki.




A meldonium-használatért korábban felfüggesztett Sarapova idén áprilisban térhetett vissza, de nem igazán ment neki eddig a tenisz, sérüléssel is bajlódott, így csak a 146. helyen áll a világranglistán. Viszont szabadkártyát kapott a US Openre (a Roland Garrosszal és a Wimbledonnal ellentétben), mint korábbi bajnok, és nagyszerűen kezdett Flushing Meadowsban: szinte végig uralta a játékot, ütései nemcsak erősek, hanem pontosak is voltak. Mindeközben Halepnek nem ment jól az adogatás, különösen a második szervával voltak gondjai, és ritkán mert agresszívan játszani.

Sarapova hét ászt ütött, hét kettős hibát vétett, 60 nyerő ütése és 64 ki nem kényszerített hibája volt. Halepnek egyetlen ászt sikerült ütnie, négy kettős hibája volt, 15 nyerő ütést mutatott be és 14 ki nem kényszerített hibája volt. Az orosz 22 lehetőségből öt alkalommal elvette Halep adogatását, míg utóbbi tízből négy bréklabdát értékesített.




Halep első US Open-szereplése, azaz 2010 óta nem volt rá példa, hogy már a nyitó körben kiessen; a legjobban 2015-ben szerepelt a tornán, akkor az elődöntőig jutott.

Két másik honfitársa is búcsúzott a küzdelmektől a hétfői játéknapon: Irina Begut az ukrán Katerina Kozlova győzte le 6-2, 7-6 (7) arányban, Mihaela Buzărnescu pedig a dán Caroline Wozniackitól szenvedett vereséget (6-1, 7-5). Három román játékos ezután lép pályára: Monica Niculescu a francia Kristina Mladenoviccsal, Sorana Cîrstea a holland Lesley Kerkhove-val, Ana Bogdan pedig az amerikai Taylor Townsenddel találkozik az első fordulóban. A fiúknál Marius Copil a francia Jo-Wilfried Tsongától szenvedett vereséget 3-6, 3-6, 4-6 arányban.




A magyarok közül Fucsovics Márton egy ötszettes ( 6-3, 2-6, 6-4, 2-6, 7-6) drámai csatában maradt alul Nicolas Mahut-val szemben, míg a lányoknál Babos Tímea megszerezte idei első egyéni Grand Slam-torna győzelmét, 7:5, 5:7, 7:5 arányban győzte le a svájci Viktorija Golubicot. A következő körben Babos éppen a Simona Halepet búcsúztató Marija Sarapovával fog találkozni. (agerpres/hírszerk.)


Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS