2017. július 23. vasárnapLenke
39°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Csütörtökön kezdődik a XX. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia

2017. május 17. 13:22, utolsó frissítés: 13:22

Az XX. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciára (ETDK) május 18. és 21. között kerül sor Kolozsváron.

A tehetséggondozást és szakmai fejlődést megcélzó rendezvény nyitóelőadását dr. Balázs Mihály, a Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészkarának tanára tartja csütörtökön 18:00 órai kezdéssel, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Farkas utcai főépületének Aula Magna termében.

Az eddigi évekhez hasonlóan idén is rengeteg romániai és magyarországi diák jelentkezett ETDK-ra, hogy bemutathassa saját kutatási eredményeit. A négynapos rendezvény alatt a résztvevők különböző szekciókban mérik össze szakmai tudásukat. Idén 40 szekció alakult ki a reál- és humántudományok területén, 318 tudományos dolgozat érkezett be, melyeket 352 egyetemista mutat be, az elbírálásban pedig 150 zsűritag vállalt szerepet.

A megnyitó ünnepség május 18-án, csütörtökön 18 órától kezdődik, dr. Balázs Mihály előadásával. Vallásfilozófiai útkeresés a korai újkori Erdélyben címmel.

Európa nagy szellemi központjaiban élénk figyelemmel kísérték a reformáció megjelenését követő kelet-közép-európai vallási fejleményeket. Ennek során többen felismerték azt is, hogy néhány kulcsfontosságú területen ( Erdély, Lengyelország, Szilézia) egyedi és rendhagyó megoldásokat találtak a felekezetek versengő együttélésének kezelésére. Az előadás felvillantja ennek az útkeresésének néhány a kortársak között különösen nagy visszhangot kapott epizódját, s szól arról is, mik lehettek ennek az Erdélyt is felölelő gondolati pezsgésnek az okai. Befejezésképpen megemlíti azokat a 20-21. századi erőfeszítéseket, amelyek kísérletet tesznek e hagyomány újra élővé tételére.

A tudományos munkák bemutatása már csütörtökön, május 18-án megkezdődik, és május 21-ével bezárólag zajlik majd a 40 szekció. A XX. ETDK több szekciójában is plenáris előadások előzik meg a diákok bemutatóját, melyekre szintén érdemes ellátogatni. A konferencia ideje alatt minden előadás nyílt, így az érdeklődők az ETDK honlapján és a rendezvény Facebook-oldalán feltüntetett programból szabadon választhatnak az általuk izgalmasnak gondolt témák közül.

A rendezvény vasárnap, május 21-én zárul egy állófogadással egybekötött díjkiosztó gálával, 18 órai kezdettel a BBTE Auditorium Maximum termében. (közlemény)


ÉletmódRSS