2017. november 24. péntekEmma
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Wawrinkáé a US Open trófeája

2016. szeptember 12. 12:13, utolsó frissítés: 12:45

A svájci Stan Wawrinka nyerte meg a férfi egyest az amerikai nyílt teniszbajnokságon, a vasárnapi döntőben négy szettben legyőzte a címvédő szerb Novak Djokovicot.

Az előjelek a US Openen 2011-ben és 2015-ben bajnok, 12 Grand Slam-trófeánál tartó Djokovic sikerét ígérték: 19/4-re vezetett Wawrinka ellen kettejük 2006 óta tartó párharcában, ráadásul idén három meccse idő előtt ért véget New Yorkban (két ellenfele feladta, egy pedig ki sem állt ellene). Djokovic összesen csupán 6 óra 21 percet töltött a döntő előttig a pályán, míg a korábban két GS-serleget gyűjtött svájci már 13 óra 8 percet játszott. Wawrinka ugyanakkor utóbbi tíz döntőjét rendre megnyerte, köztük a tavalyi Roland Garrosét is - éppen szerb riválisa ellen.



Az első US Open-fináléját vívó svájci sok hibával kezdett, a védjegyének számító fonák egyenese sem működött, így a Flushing Meadowsban hetedszer döntős Djokovic 3:0-ra elhúzott. Később 5:3-nál mégsem tudta kiszerválni a játszmát, ellenfele kiegyenlített, a fantasztikus labdamenetekkel tarkított rövidítésben viszont ismét a világelső akarata érvényesült.

A folytatásban a 31 éves Wawrinka 2:1-nél elvette riválisa adogatását, majd három bréklabdát hárítva hozta a sajátját. A következő szervagémben viszont már megremegett a keze és odalett az előnye, aztán 4:5-nél az egyre bizonytalanabb címvédő sem tudta hozni az adogatását, így 1 óra 45 perc elteltével 1-1 volt a szettek állása.



A harmadik felvonás egy 28 ütéses labdamenettel és Djokovic ütőtörésével indult, majd a svájci brékjével folytatódott. A 29 éves szerb azonban nem hagyta magát, 1:3-ról 3:3-ra felzárkózott. Már körvonalazódott az újabb rövidítés, amikor Wawrinka 5:4-nél brék- és szettlabdához jutott, ellenfele pedig szélesre ütött egy fonákot.

Három óra elteltével jöhetett a negyedik játszma, amelyben a fizikálisan egyre inkább felőrlődő Djokovic rögtön elvesztette a szerváját. A világelső bicegett, sorra ütötte a kettős hibákat, majd 1:3-nál orvosi ellátást kért a lábujján éktelenkedő hólyagok miatt. A közjáték nem zavarta meg a svájcit, 4:1-re, majd 5:2-re elhúzott, innen pedig már nem volt visszaút a fogcsikorgatva küzdő Djokovicnak. A találkozó 3 óra 55 percig tartott.



Wawrinka a 2014-es Australian Open és a 2015-ös Roland Garros után pályafutása harmadik GS-trófeáját szerezte meg, amely mellé 3,5 millió dollárt kapott. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS