2018. aug. 19. vasárnapHuba
19°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Halételek hagyományos főzőversenye a jubileumi Partiumi Magyar Napokon

2016. július 27. 14:09, utolsó frissítés: 14:09

Egy valamire való Partiumi Magyar Napok sem maradhat finom étkek nélkül, amiről a rendezvény árusai mellett a különböző főzőversenyek is gondoskodnak. Idén sem lesz ez másként, hiszen a szatmári RMDSZ közreműködésével immáron sokadik alkalommal szervezik meg a halas ételek főzőversenyét.



Idén is augusztus 28-án kerül sor a hagyományos halételek főzőversenyére, melynek ezúttal is a Kossuth kert ad otthont. Kacsó Zoltán, a főzőverseny kitalálója és főszervezője elmondta: már most várják a vállalkozó kedvű csapatok jelentkezését, akik a jókedven, a felszerelésen, meg egy titkos tuti recepten kívül semmit sem kell magukkal hozzanak. A bográcsbavalóról és a tűzifáról ezúttal is a szervezők gondoskodnak.

A versenyt ezúttal is neves szakértőkből álló zsűri bírálja majd és természetesen a díjazás sem marad el.

Jelentkezni már most lehet Kacsó Zoltánnál a 0751297787-es telefonszámon, vagy az RMDSZ Mihai Viteazu 10 szám alatti székhelyén. (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS