2019. október 15. keddTeréz
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Őssejtkutatóknak adták az orvosi-élettani Nobel-díjat

2012. október 08. 13:31, utolsó frissítés: 15:15

A brit John B. Gurdon és a japán Jamanaka Sinja kapta megosztva az idei orvosi-élettani Nobel-díjat - jelentette be hétfőn délben Göran Hansson, a Karolinska Intézet titkára Stockholmban.

Az illetékes bizottság indoklása szerint a két tudós azzal a felfedezésével érdemelte ki a díjat, hogy az érett sejteket vissza lehet programozni pluripotens sejtekké, amelyekből számos sejttípus alakítható ki.

Gurdon még 1962-ben fedezte fel, hogy a sejtek specializációja visszafordítható, ezzel sokak szerint ő a klónozás alapjainak egyik megteremtője. Kimutatta, hogy egy kifejlett egyed DNS-e is képes arra, hogy levezényelje a szervezet bármely szövetévé történő átalakulást. Munkásságának köszönhetően vált lehetővé, hogy valamely adott szövettípusra jellemző sejteket a DNS „átprogramozásával” fejlődésük korábbi szakaszába vigyék vissza. 1997-ben John Gurdon kutatásai alapján klónozták tudósok egy felnőtt juh DNS-ének felhasználásával Dollyt.

Shinia Jamanaka 2006-ban volt képes az egér bőrsejtjének DNS-ét úgy programozni, hogy az embrionális őssejtként kezdett el viselkedni. Egy évvel később ez az átprogramozás emberi sejtekkel is sikerült. Jamanaka tevékenysége vezetett oda, hogy kidolgozták az emberi őssejtek előállításának új módszerét.

A legmagasabb orvostudományi elismeréssel összesen 8 millió svéd korona is jár. (mti/index)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS