2019. október 15. keddTeréz
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Akik hasznot húztak Szeptember 11.-bõl

2002. december 20. 10:36, utolsó frissítés: 10:36

New Yorkban a rendõrség csütörtökön õrizetbe vett két férfit, akik összesen 350 ezer dolláros csalást követtek el, mert elhitették a hatóságokkal, hogy a Világkereskedelmi Központ (WTC) tavalyi lerombolásakor jelentõs értékû felszerelést vesztettek el az ikerépületben. A 36 éves Alexander Koltovsoy és a 48 éves Vincent Pizzi tavaly szeptember 11. után jóformán minden létezõ fórumon - városi, állami és szövetségi ügynökségeknél - segélyért és támogatásért folyamodott, azt állítva, hogy cégük, a fejvadászattal foglalkozó Alexander Edwards International drágán berendezett irodája is odaveszett a terrormerényletben. A Vöröskereszttõl már 28 ezer, a városi önkormányzattól 228 ezer, New York államtól 64 ezer dollárt csaltak ki sikeresen, amikor kiderült, hogy a szóban forgó cég 1999 decemberében kiköltözött a WTC-bõl.
Ha bûnösnek találják õket, egyikük 18-szor öt, másikuk 5-ször 5 év börtönre ítélhetõ az ellenük emelt vád alapján, és összesen legalább 250 ezer dollár kártérítést is fizetniük kell.
A manhattani ügyész súlyosbító körülménynek tekinti, hogy tettét a két csaló olyan idõszakban, a világot megdöbbentõ terrortámadásokat követõen követte el, amikor az állami hatóságok és magánintézmények is hihetetlen erõfeszítéseket tettek az áldozatok megsegítésére. Súlyosan elítélte az ügyész a két férfit azért, hogy hasznot húztak ebbõl a nagyvonalúságból. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS