2019. november 18. hétfőJenő
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Speciális kerékpársugárút épül Koppenhágában

2010. november 30. 09:58, utolsó frissítés: 09:58

Több méter széles kizárólag biciklistáknak fenntartott főútvonal köti majd össze Koppenhága központi részét a külvárossal, ezzel a remények szerint még több ingázót sikerül majd rábírni a kétkerekű járművek használatára.

Az Amszterdam mellett Európa második legnagyobb "biciklis fővárosaként" számon tartott Koppenhágában több a kerékpár, mint az ember. Társadalmi helyzettől és kortól függetlenül a kerékpározás akkora népszerűségnek örvend a városban, hogy a kerékpárutak jelentős része már nem bírja a terhelést.

A Noerrebrogade utcában futó kerékpársávokon szinte állandóak a dugók, mivel naponta nagyjából 36 ezer biciklis fordul meg rajta. "A koppenhágai utak egyszerűen túlterheltek attól a sok kerékpárostól, akik minden időjárási viszonyban az utakon vannak" - mondta Frits Bredal, a Dán Kerékpár Szövetség szóvivője, aki szerint "épp időszerű" egy külön biciklifőút kialakítása.

Az első környezetbarát kerékpársugárút érthető módon a Noerrebrogade út átépítésével valósul majd meg, amelynek biciklii sávjait mindkét oldalon négy méteresre szélesítik ki és magán az úton kizárólag buszok közlekedhetnek majd. A cél az, hogy megépítsük "Európa legnagyobb bicikli útját" - árulta el Andreas Roehl, a városi önkormányzat kerékpárprogramjának irányítója.

A végső cél azonban nem csupán a belvárosi lakosság életének megkönnyítése, hanem a külváros és a központi területek között ingázók megnyerése. Roehl reményei szerint a jelenlegi 37 százalék helyett, a 2015-ös évben már az 50 százalékuk fogja két keréken megtenni a szokásos távot. A kerékpársugárutat a tervek szerint olyan megállóhelyek szegélyezik majd, ahol a megfáradt biciklisták felfújhatják kerekeiket, rögzíthetik láncaikat és felfrissíthetik magukat egy pohár vízzel.

Összehangolt közlekedési lámpák segítik majd a kerékpárosok gyors és biztonságos haladását. Ez "segíthet meggyőzni az autófüggő külvárosiakat arról, hogy inkább biciklire pattanva jöjjenek a belvárosba. Az élet úgyis egyre nehezebb lesz majd az autósok számára" - mondta egy 22 éves kerékpáros.

A több mint 390 kilométer hosszú kerékpárúttal büszkélkedhető Koppenhága már így is kitűnik a többi európai főváros közül. A 2006 és 2010 között 250 millió dán koronát fordítottak a kerékpáros infrastruktúra kiépítésére és a 2011-ben újabb 75 milliót szánnak a további fejlesztésekre. Az első két, a külvárost a belvárossal összekötő 15 kilométeres kerékpárfőutat a tervek szerint 2011 végén adják át. A főváros központjából induló harmadik, 20 kilométeres út pedig 2012-re készül el. (mti/afp)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS