2019. október 22. keddElőd
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Megnöveli a csecsemő halálának kockázatát a császármetszés

2009. július 27. 12:00, utolsó frissítés: 12:00

Manapság már minden ötödik gyermek császármetszéssel jön világra. Több mint ötvenezer szülés kiértékelése után az orvosok aggódva tekintenek erre az arányra: a genfi egyetem kutatói ugyanis arra jöttek rá, hogy a császármetszés megkétszerezi a csecsemő halálának esélyét.

Természetes szülés esetén ezer közül egy gyermek hal meg, a tervezett császármetszések esetében kettő. Ennek okát a kutatók a császármetszések előre hozott időpontjában látják. Ekkor még nem annyira fejlett a babák tüdeje, mintha megvárnák a szülés rendes időpontját.

Ezenkívül a császármetszéssel világra jött gyerekek gyakrabban küszködtek légzési problémákkal - írták a kutatók a Pediatrics című szaklapban a Süddeutsche Zeitung című német lap internetes kiadásának tudósítása szerint. Ennek 1,8-szor volt nagyobb az esélye, mint a természetes szülés után. Annak a valószínűsége, hogy a kórház intenzív osztályára kelljen vinni a csöppséget, 1,4-szerese volt a normál szüléshez képest.

A kutatók kritikával illették a császármetszések világszerte megugró számát, akárcsak azt, hogy a kapcsolódó komplikációkat gyakran nem veszik figyelembe, illetve ártalmatlannak tüntetik fel. A 34-37-ik terhességi hétre alkalmazott "near term" (a szülés időpontjához közeli) fogalom például azt sejteti, hogy az ekkor levezetett szülések hasonlóak az időben lefolyókhoz. Ennek a felfogásnak a szellemében liberálisan állhatnak hozzá a korai császármetszésekhez.

A kutatók azonban óva intenek attól, hogy az orvosok szükségtelenül végezzenek a szülés várható időpontja előtti császármetszést. A genfi tanulmány az egyetem közlése szerint a legnagyobb ilyen jellegű felmérés a világon, amely összehasonlítja a szülés fajtáit, és ezzel egy időben figyelembe veszi a terhesség időtartamát is. Egészen pontosan 56 549, az egyetem klinikáján 1982 és 2004 között levezetett szülést elemeztek. A legalább harmincnégy hétig tartó terhességeket vették figyelembe. A kutatás huszonkét éve alatt a császármetszések aránya megkétszereződött, 2004-ben húsz százalék volt. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS