2018. február 24. szombatMátyás
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Nem kell a füstmentes vendéglő a kínaiaknak

2008. január 21. 10:58, utolsó frissítés: 10:58

A csőd szélére jutott az első beijingi vendéglőlánc, amely dohányzási tilalmat vezetett be, ugyanis a vendégek mintegy nyolcvan százaléka átszokott a szomszédos éttermekbe. A kínaiak a világ legszenvedélyesebb dohányosai, az országban mintegy 350 millióan cigarettáznak.

A Meizhou Dongpo nevű, szecsuáni ételeket felszolgáló étteremlánc igazgatója, Guo Xiaodong azt mondta a China Daily című újságnak: “Arra gondoltunk, ha már meghalunk, haljunk meg méltósággal”. Ezért felkészítették a pincéreket arra, hogyan beszéljék le a vendégeket arról, hogy rágyújtsanak.

Ám nem jártak sikerrel, a kliensek inkább kizárták a személyzetet a kisebb termekből, csak hogy nyugodtan elfüstölhessenek egy cigarettát. A hatóságok attól félnek, hogy a kétszáz nap múlva kezdődő olimpiára érkezőket zavarni fogja az, hogy a kínaiak bárhol rágyújtanak.

A kórházakban, iskolákban és kormányhivatalokban, illetve a taxikban tavaly betiltották a dohányzást, a lakosság azonban ellenáll a tilalomnak. Bár a beijingi hatóságok harmincezer vendéglőt kértek fel arra, hogy tiltsa be a dohányzást, egy sem tett eleget a kérésnek. (reuters)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS