2017. november 24. péntekEmma
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Quarterlife crisis: a huszonévesek tünetegyüttese

Fülöp Noémi 2009. július 20. 17:03, utolsó frissítés: 17:03

Céltalanság, bizonytalanság, durvább formájában depresszió vagy pánikroham – a mai huszonévesek fiatalkori krízise.



Jó dolgukban nem tudják már, hogy mihez kezdjenek magukkal? Vagy egyedül maradtak kérdéseikkel és problémáikkal a végtelen lehetőségek és örök verseny korában? Így vagy úgy, de egyre többen fogalmazzák meg, hogy a fiatalságra jellemző az elbizonytalanodás, a céltalanság.

Quarterlife crisis alatt (a kapuzárási pánik mintájára kapunyitási pániknak lehet fordítani) angol nyelvterületen a húszas évekre, esetleg a harmincas évek elejére jellemző bizonytalanságot, céltalanságot értik, amely


súlyosabb formájában depresszióhoz, drog- vagy alkoholfüggőséghez vezethet.


A quarterlife crisis-ről a kilencvenes évek végén történt az első említés, ám a tünetegyüttes igazából Alexandra Robbins és Abby Wilner könyve révén került be a köztudatba. A Kapunyitási pánik: a húszas éveid egyedi kihívásai című könyvben a probléma gyökereként azt a sokkot határozzák meg, amelyen az iskolából vagy egyetemről kikerülve mennek át a fiatalok.

A világosan körülírható célok, illetve az ehhez vezető egyenes út után (ha jól tanulsz, jó jegyeid lesznek, ha jó jegyeid lesznek, ösztöndíjat kapsz stb.) a huszonévesek egyszer csak a választási lehetőségek valóságos erdejében találják magukat – útjelző táblák és kitaposott ösvények nélkül.


Ebben közrejátszhat az is, hogy a végzősök anyagi és karrierlehetőségei az utóbbi években a csillagos eget kezdték súrolni, de ugyanakkor megnőtt a versengés is – mindez együttesen erős nyomást gyakorol a huszonévesekre. Ugyanebben a periódusban esik szét az egyetemi évek stabil baráti köre, sokan házasodnak, családot alapítanak, aki pedig ezt valamiért nem tette meg, úgy érezheti, lemaradt egy körrel. A fiatal nők és férfiak közül sokan


egyformán vegyes érzésekkel viseltetnek a házasság,

a családalapítás intézményével szemben. A nők egyszerre félnek attól, hogy ha gyerekük születik, azzal elveszítik a karrierjüket – illetve attól, hogy mire rászánják magukat, már túl késő lesz. A férfiak úgy látják, a családalapítással minden szabadságuk megszűnik – vége a világnak.

A legtöbb huszonéves tisztában van azzal, hogy a fiatalkori választásai egész jövendő életét befolyásolják. Emiatt sokan közülük úgy érzik, most kell megtalálniuk életük értelmét, azokat a vágyakat, amelyek teljesülése boldoggá teszi majd őket. Közben viszont kételkednek magukban, a képességeikben, a múltjukban, jelenükben és jövőjükben.

Mindehhez a váratlan anyagi nehézségek is hozzájárulhatnak – sokan kénytelenek rádöbbenni, hogy az egyetemi diploma egyáltalán nem garancia egy jól fizetett állásra. A krízist a szerzők szerint az is súlyosbítja, hogy elszenvedői úgy érzik: egyedül vannak, hiszen a húszas éveiknek vidáman és szabadon kellene eltelniük – legalábbis a közfelfogás szerint. A romániai pszichológusok körében még


nem számít általánosan ismertnek a quarterlife crisis tünetegyüttese –

magyarázza Seer Szeréna kolozsvári pszichológus. Szerinte a legnagyobb gond a kifejezéssel, hogy számos olyan problémát sorol egy kalap alá, amelyeket a pszichológus csak külön-külön tud meghatározni és kezelni. “Az, hogy valakinek gondjai legyenek a munkahelyen vagy a személyes kapcsolatok kialakításában, az élete bármelyik szakaszában megtörténhet” - mondja a pszichológus.

A szindrómák mellett legalább annyira fontosnak tartja az előzményeket is: milyen családi háttérből érkezik az illető, megtanították-e arra, hogy legyenek egészséges kapcsolatai, vagy arra, hogy megfogalmazza a céljait a jövőre nézve, és megtegye a megfelelő lépéseket annak érdekében, hogy ezek teljesüljenek.


A családból hozott minta befolyásolhatja például a családalapítással kapcsolatos terveket, magyarázza Seer Szeréna. Az, akinek a szülei között rossz volt a viszony, félhet attól, hogy maga is ugyanebbe a hibába esik, így elkezd más irányban gondolkodni – például nagyobb fontosságot tulajdonít a karrierjének. Vagy csak egyszerűen évről évre halogatja a családalapítást. “Mindez eléggé kultúrafüggő:


inkább a nagyon individualista társadalmakban jelenik meg.

Azokban a társadalmakban, ahol nagyobb biztonságot nyújt a család, a gyerek nem kerül ki egyből a nagyvilágba, ott nem jelennek meg ezek a problémák – vagy legalábbis nem ilyen intenzíven” - teszi hozzá. Az individualista társadalomban ugyanakkor az egyén élete, vágyai állnak a középpontban – emiatt sok fiatal nem tanulja meg, mit jelent közösségben élni, mit jelent adni.

A túl sok választási lehetőség csapdájának mélyén a pszichológus a felelősség kérdését látja. “Aki olyan társadalomból jön, ahol a családi háttér, a társadalmi helyzet meghatározza a jövőjét, annak semmi felelősséget nem kell vállalnia. A lehetőségek széles palettája sokkal több képességet igényel – aki pedig nem rendelkezik ezekkel, annak nehézségei lehetnek a céljai meghatározása vagy az önbizalom terén, illetve a teljesítményszorongás miatt” - fejti ki.

Mindez egy bizonyos ponton túl konkrét tünetekhez vezethet: az illető depresszióba esik, vagy pánikrohamoktól szenved – Seer Szeréna szerint ez az a pont, amikor mindenképpen szükség van szakértői segítségre. De van olyan fiatal is, aki rendszeres hétvégi ivászattal, esetleg drogokkal próbálja kezelni a gondjait.

“Adott egy probléma, amit nevezhetünk quarterlife crisisnak, erre vannak adaptatív és dezadaptatív megoldási módszerek. Adaptatív megoldási módszer, ha az illető rájön, hogy gond van, megpróbálja megkeresni a probléma gyökereit, elolvas önismereti könyveket – és


ha úgy érzi, hogy nagyon elszaladt vele a ló, akkor segítséget kér.

Dezadaptatív módszer az, hogy elkezd az illető drogozni, inni, bandákba keveredik. Ez segíthet abban, hogy elfelejtse a problémát. Ha az illető fiatal, nincs tisztában azzal, hogy milyen megoldások állnak rendelkezésére, könnyen nyúlhat ezekhez a módszerekhez” - fogalmazza meg a pszichológus.


Seer Szeréna úgy véli, a quarterlife crisis-nak nevezett tünetegyüttes megelőzési, illetve “házi” kezelési módja elsősorban az önismereten alapul. “Nagyon sok önismereti könyv, cikk, portál létezik, a segítség karnyújtásnyira van. Ezek nagyon sokat segíthetnek – persze azért jól meg kell válogatni, melyikben bízunk meg” - mondja.

Hozzáfűzi azonban, a jelenség megnevezése önmagában is csapdát rejt: ha a tudomány megnevezi, hivatalossá teszi a quarterlife crisist, előfordulhat, hogy ezt az emberek kifogásként használják az amúgy megoldható problémáikra. “A felelősség megoszlik az egyén és a tudomány között - azt mondhatja az illető, hogy ha bizonyított, hogy egy adott életszakaszban bizonyos módon viselkednek az emberek, én is megtehetem – figyelmeztet a pszichológus.

– Most már van kamaszkori krízis, fiatalkori, középkori krízis, aztán ott az öregkor - lassan minden életkornak megvan a maga krízise. Akár az egész életünk egy nagy krízis lehetne: az egyiken átmentünk, belecsöppenünk a másikba. Ez elég veszélyes lehet, ha az emberek kifogásként használják a problémáikra.”

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS