Paszulyos, csípős, francia, gombás, citromos, kolbászos, krumplis, szalonnás, tarhonyás, tojásos, virslis, vinettás chilis, debrecenis, húsos, boros – ezek mind a lecsó különböző fajtái. De ezen kívül készülhet mexikói vagy spanyol változatban, tejszínnel, pulykahússal, májjal vagy rostélyossal. Vagy akár hidegen is: borkánba töltve zakuszka, zselatinnal dúsítva kocsonyaszerű étel lesz belőle.

A baszk lecsó neve piperade basquaise, a franciáé ratatouille, lengyelül letzo, olaszul peperonata, oroszul lecso, németól letscho, görögül spedzofai. “Ezek után nehezen érthető, hogy miért tartják a magyarok jellegzetes ételüknek – jegyzi meg a szakács, Kiss Budai Tibor. – Főleg, hogy alapanyagai közül egyik sem őshonos magyar zöldség.”






Kiss Budai Tibor az alaplecsóból kiindulva, két szintén eléggé elterjedt változatot: a kolbászos-tojásos és a rizses-kolbászos lecsót készítette el. Közben kiderült, rengeteg vita zajlik azon, hogy a hagyma után a paprikának vagy a paradicsomnak kell a fazékba kerülnie, hogy a hagymát dinsztelni vagy csak egy picit párolni kell, vagy hogy a paprikát szeletelni vagy kockázni kell-e. Kiss Budai Tibor szerint azonban a finom lecsó legfontosabb titka, hogy friss, jó minőségű alapanyagokból készül.



Az alaplecsó receptje négy személyre:

- egy-két szelet szalonna
- két nagy paradicsom
- négy nagy paprika (a szakértők szerint a paprika mennyisége mindig kétszerese kell legyen a paradicsoménak)
- egy fej fehér hagyma
- egy nagy kötés zöldhagyma
- só, bors, édes paprika, tetszés szerint Erős Pista.

Ehhez tetszés szerint lehet adagolni a kolbászt vagy virslit, a rizset, illetve a tojást.