2018. november 20. keddJolán
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A harag a nyugatiak specialitása

Gy. A. összeállította:Gy. A. 2009. május 15. 12:44, utolsó frissítés: 15:25

Miért nem félnek semmitől az amerikaiak, és miért visszafogottak a japánok?




Nagy részét annak, amit ma az érzelmeknek a gondolkodásban és viselkedésben játszott szerepéről tudunk, csak az 1980-as évektől errefele tárták fel a kutatók. A pszichológiai kutatásokban ugyanis sokáig elhanyagolt területnek számított az érzelemkutatás.

Az öröm arckifejezései Darwin 1872-es 
<br />
Az érzelem kifejezése az embernél és az 
<br />
állatnál (<i>forrás: flickr.com/National Media
<br />
Museum</i>)

Az érzelem kifejezése az embernél és az
állatnál (forrás: flickr.com/National Media
Museum
)" >Az öröm arckifejezései Darwin 1872-es
Az érzelem kifejezése az embernél és az
állatnál (forrás: flickr.com/National Media
Museum
)
Ennek egyik lehetséges magyarázata az lehet, hogy a nyugati (európai és észak-amerikai) kultúrában nagyon mélyen gyökerezik egyfajta gyanú, hogy az érzelmekkel valami nincs egészen rendben. A gondolat legalább Platónig nyúlik vissza. Ő azon a véleményen volt, hogy az érzelmeinkben nem bízhatunk meg, veszélyesek, szinte lehetetlenné teszik az ésszerű gondolkodást és cselekvést. Freud és követői révén ez a nézet később újra aktualitást kapott.

Ugyanakkor létezik egy „romantikusabb” felfogása is az érzelmeknek, amely a hitelességgel társítja és valódi énük megnyilvánulásának tartja. Ez a furcsa kettőség azonban csak a nyugati kultúrára érvényes. Ha más a kultúra, más az érzelmek háztartása is. Adott tehát a kérdés: univerzálisak-e vagy kultúránként változnak-e az érzelmek?


Túl- vagy alulészlelés

A jelenleg legelfogadottabb elmélet szerint léteznek olyan alapérzelmek, mint amilyen az öröm és a harag, amelyek egyetemesek, kultúráról függetlenek és öröklődnek – ezt támasztja alá, hogy az ezekhez az érzelmekhez társuló arckifejezések minden embernél azonosak. Azonban, ezeknek az érzelmeknek a kifejeződését már kulturális szabályok irányítják, amiket tanulás révén sajátítunk el. Például: közismert, hogy a legtöbb kultúrában a nők szabadabban fejezhetik ki érzelmeiket, a férfiak pedig rendszerint sokkal visszafogottabbak.

Egyes pszichológusok azt állítják, ha bizonyos kultúrákban egy adott érzelmet gyakran felismernek, van konkrét neve, és gyakran beszélnek róla, akkor az ilyen érzelmek „túlészleltek”. Vagyis kulturálisan kihangsúlyozzák őket. Ezzel szemben más érzelmek mintha ritkán, vagy egyáltalán nem jelenének meg bizonyos kultúrákban: szinte soha nem beszélnek róluk, vagyis alulészlelik őket.


Én-szelf, mi-szelf

Különösen érdekes következtetésre jutottak a kutatók, amikor a japán és az európai-amerikai kultúra érzelmi különbözőségeit vizsgálták. A legfőbb ellentétnek azt találták, hogy míg nyugaton az ént én-szelfként éljük meg, és független entitásnak tartjuk, az érzelmek, gondolatok, döntések, cselekvések forrásának, addig Japánban és sok más nem nyugati kultúrában mi-szelfként írják le ezt az ént.

Ez a mi-szelf a családtagokkal, munkatársakkal való kapcsolatból, illetve a mindennemű társas kapcsolatokból származik. Az első esetben, vagyis nyugaton a függetlenné válás, az én előtérbe helyezése a döntő. Keleten viszont az egyén beilleszkedése és az együttélése a többiekkel az én-kreáló alapelv.

A harag számunkra egy teljesen elfogadott, gyakori érzés, amit a függetlenség és magabiztosság jelének tekintünk. Japánban ellenben, bár a különböző társadalmi csoportok tagjai között esetleg elfogadható lehet, a rokonok és munkatársak között határozottan elutasítják. Egy 1982-es vizsgálat során massachusettsi személyeket kértek fel arra, vezessenek naplót érzéseikről. Mind kiderült, a harag érzése náluk átlagosan hetente egyszer megjelent, és akkor legtöbbször egy szeretett személyre irányult, családtagra vagy barátra. Egy japán számára ez felfoghatatlan.


Lefordíthatatlan érzelmek


Japánban létezik egy olyan érzelem, az amae, amelynek nem létezik egyszerű angol vagy magyar megfelelője. Az amae az egymástól való függés, szimbiózis érzése, a másik személy teljes elfogadásával járó jóérzésből ered. Természetesen nem arról van szó, hogy az érzelem más kultúrákból teljesen hiányozna, csak nincs helye a felnőtt nyugati kultúrákban. A nyugatiak szerint ezt az érzelmet ki kell nőni, Japánban viszont a családon belüli és a szerelmesek közötti kölcsönös függőséghez magától értetődően hozzátartozik.

A félelem arckifejezése Darwin könyvében.
<br />
A tudós szerint az érzelemkifejezések
<br />
evoluvciós történettel rendelkező,
<br />
veleszültett válaszokA félelem arckifejezése Darwin könyvében.
A tudós szerint az érzelemkifejezések
evoluvciós történettel rendelkező,
veleszültett válaszok
Érdekes példa lehet még a félelem érzésének észlelelése. Nyugaton hajlamosak alulészlelni, illetve elnyomni a félelmet – annak ellenére, hogy a legtöbb érzéssel kapcsolatban az az általános felfogás, hogy önkéntelen, és jobb kifejezésre juttatni őket, ellenkező esetben meg is betegíthetik az illetőt. Japánban ezzel szemben bizonyos érzelmeket adott helyzetekben nyíltan kimutatnak, míg máskor uralkodnak felettük.

Az amerikai társadalomban a félelem legyőzése mindig is rendkívül fontos volt, sőt, az 1940-es évektől azokat a történeteket, amelyben a főhős félelme ellenére helyesen cselekszik, azok váltották fel, amelyekben a kemény fiúk egyáltalán nem éreznek semmilyen félelmet. A jelenség a hollywoodi filmekben is tetten érhető. Az amerikaik szerint a félelmet lehet befolyásolni, míg a harag és az undor önkéntelen.


Undor helyett mosoly

Amerikában az őszinteség azt jelenti, hogy legbelsőbb érzelmeinkkel összhangban cselekszünk. Japánban a makoto az a fogalom, amit rendszerint őszinteségnek fordítanak, de mégis valami egészen más jelent: egy társadalmi kötelezettség elvégzése, tökéletesen és belső konfliktusok nélkül.

A különböző kultúrákban működő megnyilatkozási szabályok határozzák meg, hogy adott helyzetben milyen érzelem és milyen viselkedés a helyénvaló. Ebben a tekintetben is jelentős különbségek vannak a két kultúra között. Egy ismert kísérletben, amelyben 25 amerikai és 25 japán férfi vett részt, az érzelmi reakcióikat vizsgálták, miközben sokkoló filmeket vetítettek le nekik. Amíg az alanyok egyedül voltak a teremben, az arcukról nagyon hasonló érzelmi megnyilvánulásokat olvastak le a kutatók, amikor azonban egy másik személy is tartózkodott a teremben, a japán férfiak érzelemkifejezése sokkal visszafogottabbá vált. A meglepetés és az undor helyét átvette a kötelező udvariassági mosoly.

Az összeállítás fő forrása: Keith Oatley, Jennifer M. Jenkins: Érzelmeink, Osiris, 2001

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS