Első nap. Tartuffe. A Repedt Gonghoz. Turandot.
válogatta:Bodó A. Ottó 2002. június 24. 10:34, utolsó frissítés: 10:34A komáromi Jókai Színház díszletei előtt újra megnyitotta kapuit a #b#Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja#/b#.
Start és méltatások
Keresztes Sándor színész, az est konferansziéja először bemutatta a közönségnek az előadásokat beválogató Szűcs Katalin kritikust, és Darvay Nagy Adrienne színházkutatót, majd a szakmai- és a közönség soraiból kiválasztott zsűri tagjait.
A fesztivál műsorfüzetében közölt adatokhoz képest előbbi összetétele változott, az előadásokat végül Budai Katalin kritikus, Fodor Tamás, rendező, Fullajtár Andrea színésznő és Morcsányi Géza dramaturg-fordító bírálja majd el.
A zsűri bemutatása után Keresztes Sándor Magyarország miniszterelnökének, dr. Medgyesy Péternek a fesztivál résztvevőihez intézett levelét olvasta fel Gubik Sándor, Kisvárda alpolgármestere a fesztivál vendéglátóinak nevében szólva a határon inneni és túli magyarság összetartozásának bizonyítékaként határozta meg a fesztivált. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma részéről Elekes Botond főosztályvezető intézett beszédet a Művészetek Háza nézőterén ülőkhöz, elmondva, hogy -- többek között a kisvárdai fesztiválnak köszönhetően -- megszűntek a határon inneni és túli magyar kultúra közötti különbségek. Elekes Botond után a MASZK - Országos Színész Egyesület elnöke, Béres Ilona lépett színpadra. Ő a fesztivál jelentőségét abban látta, hogy élénkebbé tette az anyaország és a határon túli magyar színházak közötti szakmai tapasztalatcserét. A tíznapos színházi maraton megnyitójának záróakkordjaként Keresztes Sándor felolvasta Kovács András Ferenc Prospero credo. Prospero prológus című versét.
Tartuffe
“Uram, Ön néz, de nem lát” -- ez Orgon problémájának pontos sherlocki diagnózisa. A helyzetéről tudomást venni nem akaró Moliére-szereplővel szemben Telihay Péter Tartuffe-rendezése olyan látványvilágot hoz létre, amely bizonyos, mindenkoron az orrunk előtt heverő tények meg- és átvizsgálására késztet. Míg legtöbb rendező stúdió-előadások által igyekszik szó szerint bevonni a nézőt produkciójának világába, addig a komáromi Jókai Színház a Tartuffe világát terjeszti ki a színházra. A teljes, lecsupaszított színpad bejátszásán túl, egyes színészek a nézőtér bejáratán át érkeznek vagy távoznak, vagy épp a leghátsó sorból játsszák el szerepüket. A külvilág bevonása, vagy ha úgy tetszik, az előadásnak az egész világra való kiterjesztése azonban akkor válik teljessé, amikor a színpad hátsó részén, a díszlettár mindkét végében szétnyílnak a nagy fémajtók, és a külső események (történetesen épp egy kisautó érkezése a hátsó udvarra) szerves részeivé válnak az előadásnak. A felvállalt teatralitást, a nyilvánosság előtt zajló életet hangsúlyozza a színpad hátsó részén található, közönséggel szembefordított széksor, amelyekről a jelenetben épp nem szereplő figurák szemlélik társaik “játékát”.
Más tükörképe nem is lehet egy olyan világnak, ahol a családfő talán Tartuffe-nél is szenvtelenebb. Ugyanolyan rezzenéstelen arccal kegyeskedik “elszenvedni” hazaérkezésekor a menetrendszerű átöltöztetést, mint ahogy lányával közli annak sorsa felett hozott döntését. Partnernek csak Tartuffe-öt tekinti, mintha érezné, hogy az valamiben több nála. Negatív hősünk ugyanis összetettebb személyiség, mezítlábassága nem annyira a szegénység, vagy az aszkétizmus jele, mint inkább annak a merészségnek, szabadságnak, amit Elmira a házasság során elvesztett.
A Repedt Gonghoz
A közönség asztalok mellett ül, miközben dizőzök, táncosnők lejtenek a színpadon és a nézők között. Bejelentetten ripacs előadásra számíthat a közönség, hiszen Demeter András István bevezetőjében is megemlíti: az az igazi színész, akiben ott rejtőzik a ripacs. Bejelentés ide vagy oda, ez nem egészen így történik. Ha erre “törekszenek” is a színészek”, valahogy nem jön le. A kávéházi, vagy inkább orfeumi hangulat az előadásban elő-előtűnik, segítenek az asztali lámpákat takaró miniatűr századelős stílű szalmakalapok, a ripacskodás...
Turandot
A Gavriil Pinte rendezte Turandot-előadás (Csíki Játékszín) bábeli színházi nyelven szólal meg, mégis szigorú formavilágot hoz létre. Egyrészt megőrzi a Gozzi által kínált commedia dell’ arte-s figurák (a miniszterek) eszköztárát, stilizált vizuális elemeit, másrészt a kínai operából -- és a kínai formavilágból -- kölcsönöz színeket és maszkokat. Pinte körülhatárolt (lehatárolt) formából építi fel előadását, amely következetesen, szigorúan és igényesen jelenik meg a színpadon. Ez egy erős vizualitású, koreográfiából, redukált gesztusrendszerből és kromatikus egységből létrejövő világ. Minden -- a történet, a szereplők, a szituációk -- a forma fegyelme alá vannak rendelve. Remek állóképeket, nagyszerű, jól végiggondolt színharmóniákat, festői maszkokat, esztétikus jelmezeket láthaunk.
A forma végtelen hosszú ideig ismételhető és üresen kattog, s humor alig születik. A mindvégig maszkot viselő, formába kényszerített színészeknek nincs szabadságuk sem improvizálni, sem “játszani”. Kivételt egyedül Váta Lóránd Truffaldino alakítása jelent, aki él a színészi szabadság valószínűleg fel nem kínált eszközével, és egyben ki is lóg a sorból. Váta mozgáskultúrája, humora, iróniája, energikus játéka, egyéni invenciói és nem utolsó sorban improvizációs készsége az előadás legszebb színfoltja.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!