Megszánod a rászorulót - hova kerül a pénzed?
Kassay Réka 2008. augusztus 26. 09:51, utolsó frissítés: 2008. augusztus 25. 17:35Kinek hiszel és kinek nem, ha segítséget kérnek tőled? Egy gyűjtőakció önkénteseinek tapasztalatai.
A vonaton, kocsmaasztalon kirakodóvásárt rendező hallássérültek, a beteg gyerekek megsegítéséért házaló/járókelőket leszóllító önkéntesek már évek óta megszokott jelenség, azonban ma sem tudunk sokat arról, hogy mi (ki, milyen szervezet) áll ezeknek a hátterében.
Az viszont mindannyiunknak megfordul a fejében, ha segítséget kérnek tőlünk, hogy vajon az adományunk valóban a megfelelő helyre kerül-e. Mert általában az gyanús, ha valaki azonnali döntés elé állít, amikor nincs idő utánanézni, vagy legalább átgondolni, hogy jól tesszük-e, ha adakozunk.
Két kolozsvári lány elmesélte a Transindexnek az "önkéntes" segélygyűjtéssel kapcsolatos tapasztalatát.
"Egyik nyári vakációban szerettem volna munkát vállalni, és egy ismerősömtől hallottam egy magyarországi munkalehetőségről, amit több romániai városban is terjesztettek. Arról volt szó, hogy újságokat és különböző nyomtatványokat kell majd kihordani és postaládákba tenni" - kezdi Dalma.
"Néhány ismerőssel együtt mentünk el, de már az érkezésünk napján furcsa volt, hogy azt mondták: ma pihenjétek ki magatokat, még nincs semmi dolgotok. Egy menő magyarországi autós újsághoz kerültünk, amihez azonban a továbbiakban semmi köze nem volt a munkánknak: pár nap múlva különböző városokba vitték a társaságunkat.
Kiderült: nem kihordani hanem házalni kell, képeslapokat, kifestős könyvet, kártyát és egyéb papírárut eladni azzal a szöveggel, hogy süketnémák támogatására gyűjtünk. Mi sem tudjuk mennyi volt igaz ebből. Viszont a srác, aki betanított, már első nap azzal kezdte, hogy megmutatta, hogyan tudunk minél többet lenyúlni magunknak a begyűjtött pénzből.
Másnap a barátnőmmel már az autópályán stoppoltunk hazafele. Előtte még találkoztunk cég által biztosított lakásban két kolozsvári lánnyal: ők is "átutazóban" (szökésben) voltak, néhány heti munka után."
"Mi két lakásban is laktunk, egyik cuccosabb volt, a másik fapadosabb" - mondja Nóra, aki egy hónapig végezte a gyűjtőakciót ugyanennek a szervezetnek. "Az egyikben két váradi fiúval és egy pesti lánnyal laktunk. Már az első napokban kérdezték, hogy füvezünk-e, és jelezték, hogy jobb, ha tudjuk, hogy náluk ez folyik, és nem áruljuk el véletlenül sem senkinek.
Ők nem úgy jöttek, mint mi, akik vakációs munkát kerestünk, hanem hosszabb távra. Szinte minden este beszívtak és minden pénzüket, amit kerestek, fűre meg piára költötték."
Milyen volt az emberek reakciója amikor becsengettetek?
Nóra: "Hát sokan már nagyon unták az ilyesmit és nem is hallgattak meg. Volt, aki kicsit fürkészve nézte a dolgokat, mintha nem értené hogy mit is akarok... Az arány olyan 70-30 százalék volt azok javára, akik nem vettek semmit."
Dalma: "Az egy nap alatt, amit végigcsináltam a betanító sráccal együtt, azt láttam, hogy az emberek nagyobb része persze nem vásárol, de azért nagyon sokan rávehetőek és naívak.
Például ha valaki nem vett meg egy tízes csomag képeslapot hatszáz forintért, akkor kellett ajánlani neki szimbolikusan egy darabot és akkor már azért adott egy százast, ami több, mint egy képeslap ára a csomagban. Volt egy-kettő olyan is, aki azt mondta, rendszeresen adakozik bankon keresztül, és kérdezte, hogy van-e bankszámlánk. Persze, nem volt.
Kifogtunk még egy külföldit is, aki csak angolul beszélt és megdobott egy nagy adag pénzzel. De a legszarabb az volt, amikor egy idős néni mondta, hogy annyi a csaló és a szélhámos manapság, hogy az emberek már azoknak sem hisznek, akik tényleg segítenek valakin, mint mi...
Valójában lehet, hogy az alapítvány tényleg juttatott valamennyit a süketnémák intézetének, legalábbis lobogtattak az elején mindenféle papírokat és fotókat ezzel kapcsolatban, de kétlem, hogy a pénz nagy része oda ment volna..."
Nóra: "Egyszer bementem egy házhoz, ahol egy nő lakott és szóba elegyedtünk. Mondtam hogy erdélyi vagyok, és magamban azért imádkoztam hogy nehogy többet kérdezzen erről a munkáról mert annak ellenére, hogy "betanitottak", én nem tudok hazudni és nagyon zavarba jöttem volna. Így próbáltam elkerülni a kérdéseket."
Mivel kapcsolatban kellett volna hazudj?
Nóra: "Hogy pontosan miből áll ez a munka és hogy végülis kiket segítünk, és hogy pénzért csináljuk-e. Nekünk azt mondták, azt kell mondani, önkéntesként dolgozunk. Valójában volt egy minimális mennyiségű áru amit el kellett adni, ezért járt egy minimális összeg és azon felül az eladások függvényében fizettek."
Hogy a nálunk is folyó, hallássérülteknek gyűjtő hasonló akcióknak van-e bármi köze a Hallássérültek Intézetéhez, illetve, hogy ők kiktől kapnak támogatást, arról Illyés Irént, az intézet gyógypedagógusát kérdeztük.
I. I.: "A mi intézményünk számára a támogatások mind külföldről jönnek (Angliából, Németországból, Belgiumból). Kitelepült magyarok, illetve ottani szervezetek szoktak pénzadományt, ruhát, csomagokat küldeni, a legtöbb támogatást már tíz éve az angol F.R.S.C.E alapítványtól kapjuk. Hazai szervezetekről, melyek gyűjtést szerveztek volna az intézményünk számára, még nem hallottam.
Hogy mi áll az utcán gyűjtögető akciók hátterében, az nagyon homályos, de szinte teljes biztonsággal mondhatjuk, hogy ezek alvilági szervezetek, nem komolyak. Egyszer egyik volt diákunk belekeveredett valami hasonló üzletbe, süketnéma-ábécét árult, de túl sokat mi sem tudunk az ügyről."
Ezek szerint, akik az ilyen utcai akciókat szervezik, valóban hallássérülteket alkalmaznak?
I. I.: "Egy részük legalábbis valóban az. Főleg a szakiskolában tanuló hallássérült diákok (akiknek több a szabadidejük - az intézetben tanulókat szigorúbban ellenőrzik) próbálnak dolgozni, pénzt keresni, de ezek a vonatban áruló, vagy házaló segélyakciók biztos, hogy nem hivatalosak."
A leszólított járókelő számára a legfontosabb kérdés: honnan lehet megállapítani, hogy egy segélyakció hivatalos-e. Erről Barla Zsuzsát, a Máltai Szeretetszolgálat kolozsvári kirendeltségének főtitkárát kérdeztük.
B. Zs.: "Ezt egy átlagember nem nagyon tudja megállapítani, főleg, ha magánszemély szólítja le és semmivel nem igazolja magát. Az igazolvány már a kampány komolyságát jelezheti, de nem árt utánanézni, rákeresni a szervezet honlapjára. Ha van saját honlapja vagy ha médiában is megjelenik a kampány, az már nagyobb biztosíték lehet. A legbiztosabb az, ha az akció egy ismert segélyszervezet nevéhez kötődik."
Mit gondol azokról a cégekről, melyek melléktevékenységként gyűjtőakciókat szerveznek?
B. Zs.: "Egy cégnek minden ilyen projektje nyomon követhető kell legyen a könyvelésében, tehát elvileg ezt lehet ellenőrizni. Viszont én a fenti esethez hasonlóról nem nagyon hallottam, és nem is hinnék az ilyennek."