2019. november 18. hétfőJenő
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Az első esély előtti esély: cigánygimnáziumok Magyarországon

Kertész Melinda kérdezett:Kertész Melinda 2008. július 18. 14:26, utolsó frissítés: 11:21

Kirekesztettek, cigányok, hátrányos helyzetű fiatalok: az európai kaszton kívüliek ők, akiknek jár, de nem jut az oktatásból: most esélyt kapnak a kitörésre.



A dr. Ámbédkar gimnázium egy éve nyitotta meg kapuit a Borsod megyei Sajókaza nyomortelepén tengődő roma fiatal felnőttek előtt, akik 14-15 évesen kiestek a szociális oktatási hálóból, és már esélyük sem volt a továbbtanulásra.

A kezdeményezés nem egyedülálló: négy éve indult a sajókazaihoz hasonló, második esélyt nyújtó Kis Tigris Gimnázium a Baranya megyei Alsószentmártonban. A két gimnázium elindítását előzte meg az immár 15 éve működő, elit képzést nyújtó pécsi Gandhi Gimnázium.

Orsós Jánossal és Derdák Tiborral a projektek megálmodóival és megvalósítóival a Kolozsváron megszervezett Lépj közelebb! nyári egyetem alkalmával beszélgettünk a programról, kezdeteiről, kihívásairól és sikeréről.

Orsós János: – Az általunk létrehozott Dr. Ámbédkar és Kis Tigris gimnáziumok abban különböznek a hagyományos oktatási intézményektől, hogy mindenkinek megadják az esélyt arra, hogy belekerüljön a középfokú oktatás rendszerébe.



Olyan fiatalok fordulnak hozzánk, akiknek esélyük sem volt részt venni a középfokú oktatásban. Második esély iskolának hívjuk a programot, de igazából az első esély előtti esély pontosabb kifejezés.

Derdák Tibor: – Kihangsúlyoznám, ezek nem kimondottan roma iskolák. Olyan helyen kínáltuk fel ezt a programot, ahol hátrányos helyzetben levő fiatalok tudnak vele élni. Az tény, hogy mások nem jönnek tanulni ezekbe az iskolába, a sajókazai gettóban élő cigányok veszik igénybe. Azonban nem szándéka az iskolának, hogy kizárólag cigány fiatalokkal foglalkozzon.


Hogyan lesz egy projektből iskola?

OJ: – A gimnáziumok közel húsz éves folyamatnak a termékei: a Gandhi Gimnázium '92-'93 környékén szerveződött, és ennek működése közben vontuk le a következtetést, hogy egy ilyen fajta projektre szükség van. A nehézséget az adja, hogy nem mindenütt fogadják egyformán jól ezt a programot.

Sajókazán örültek a kezdeményezésnek, de Borsod megye környékén működnek olyan szakközépiskolát, amelyek féltékenyen tekintenek a programunkra, mert megcsappan a létszámuk.

Azonban ezek a tanintézmények nem adnak érettségi diplomát a diákoknak, hanem olyan szakképzést biztosítanak nekik, amelyből gyakorlatilag soha nem tudnának megélni.

Derdák Tibor és Orsós JánosDerdák Tibor és Orsós János

A projekt megvalósításához a modellt és a legnagyobb löketet a Budapesti Belvárosi Tanoda adta, ahol én is leérettségiztem. Ezt az intézményt nem cigány vagy hátrányos helyzetű gyermekeknek szánták, hanem olyan diákok tanulnak itt, akik magatartási, vagy másféle problémák miatt kihullottak a középfokú oktatásból.


Más iskolákhoz képest nálatok hogyan zajlik az oktatás? Milyen egy óra a gimnáziumaitokban?

OJ: – A Dr. Ámbédkar Gimnáziumban tanítok. A légkör családias: a szülők bejöhetnek az órákra, és ezt meg is teszik. A tanulás tulajdonképpen olyan, mint egy családi programnak a része. Húsz éve dolgozunk a fiatalokkal, és most rengeteg olyan ember vesz minket körül, aki a cigány telepről már eljutott a diplomáig.

A példa mindig sokkal hatékonyabb, mintha a tanár bácsi elmondaná, hogy „ha tanulsz, akkor sok mindent megvalósíthatsz”. Sokkal jobban motiválja őket az élő példa, amikor pár évvel ezelőtt diplomázott fiatalok mesélik el nekik az életútjukat.


Az oktatás nem zajlik hagyományosan, nálunk nincs frontális oktatás, tehát a diákok nem egymás hátát látják, hanem körben ülnek. A tanár is része a körnek, mindenki látja a többiek tekintetét, ettől nagyon életszerűek az órák.

Mikor tanítok és látom, hogy van két-három diák, aki unja az anyagot és már több ötletem nincs, hogy miként lehet visszanyerni a figyelmüket, akkor leállítom az órát és azt csináljuk, amit ők akarnak. Van, mikor hülyeségeket mondanak, egyszer például azt javasolták, hogy aludjunk.

Ekkor azt feleltem nekik, hogy ha nagyon álmosak, akkor aludjanak tíz percig lehajtott fejjel a padon. De persze három percnél tovább nem bírták ki, de mégiscsak úgy érezték, hogy komolyan veszik azt, amit ők szeretnek. Nagyon szoktak izgulni, amikor készülni kell a vizsgára, vagy vizsgáznak.

Jó látni, hogy komolyan veszik azt, hogy a követelményeknek eleget kell tenni. Már az iskola megkezdésekor tudják, hogy mi, a tanári kar, jóban lehetünk velük és lazák lehetünk az órákon, de mikor annak a négy-hat évnek vége, és érettségizni kell, akkor mi nem leszünk a vizsgabizottságban, és csak arra számíthatnak, amit sikerült megtanulniuk.

Mindig odafigyeltünk arra, hogy az iskolánktól teljesen független stáb érettségiztesse a diákjainkat, mert nem szeretnénk, ha bárki is azzal vádolna minket, hogy stikában diplomákat osztunk a cigányoknak.

Én is így érettségiztem, és óriási elégtétel volt idegen bizottság előtt vizsgázni, mert mikor átmentem, rádöbbentem, hogy én tényleg tudtam.


Mesélj kérlek arról, hogy milyen az élet a gettóban, milyen körülmények között élnek ott?

DT: – Sajókaza egy 3300 fős falu, ahol a lakosságnak majdnem a fele cigány. Ez sajátos helyzet Magyarországon, mert általában egy településnek csupán a tíz-húsz százalékát teszik ki a roma nemzetiségű lakosok, itt meg majdnem ötvenet.

Derdák TiborDerdák Tibor

Ennek a következő a magyarázata: Sajókaza 40 kilométerre esik Kazincbarcikától. Hajdanán a város ipara nagyon jól működött, több bányában folyt kitermelés. A fejlődő ipar rengeteg embert odavonzott.

Majd az ipar bukása és az ezzel járó munkanélküliség egy csomó embert a nyomorba taszított, akik lehetőségek hiányában most gyakorlatilag ott rekedtek. Tehát nem egy megszokott falusi látkép tárul a szemünk elé, hanem a tönkrement ipar következtében megjelent nyomortelep.


Létezik a közelben állami gimnázium?

– Persze, létezik, csak abba nem járnak cigányok. A cigányok mennének, lenne jelentkező. Azonban a gimnázium megválogatja, hogy kit vesz fel. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy a kazincbarcikai, vagy az edelényi gimnázium etnikai alapon válogatna, de a végeredmény mégis az, hogy a cigányok nem kerülnek be ezekbe az oktatási intézményekbe.

A magyarázat egyszerű: ezek a diákok nem rendelkeznek a tanuláshoz szükséges alapfeltételekkel sem, így nem csoda, ha nem tudják azt a belépési szintet teljesíteni, amelyet az állami középfokú oktatásban felvételikor elvárnak: nem tudnak rendesen írni-olvasni, és a matematikai tudásuk sem megfelelő. A gimnáziumok pedig nem tartják kötelességüknek, hogy megküzdjenek ezekért a fiatalokért, sőt örülnek, hogy munkájuk könnyebb.

A fiatalokat az életkörülményeik akadályozzák a tanulásban: a telepen lévő lakások kicsik, nincs csatornázás, folyóvíz. Egy pici szobában akár tízen is ellaknak, több az ember, mint a fekvőhely. Így nemhogy íróasztal, de még asztal sincs a helyiségekben.


Az oktatásügyi szaktárca hogyan viszonyult a kezdeményezéshez? Létezik állami támogatás?

OJ: – Az állam annyiban támogatja az iskolánkat, hogy a többi oktatási intézményhez hasonlóan mi is megkapjuk a diákjaink után járó fejkvótát. Az állam részéről is létezik igény ennek a programnak a fenntartására.

Amikor 2004-ben a Kis Tigris gimnáziumok megalapítottuk, az oktatási minisztériumnak egyik szervezete kért meg, mérjük fel, hogy ez a modell az ország más részén mennyire működőképes. Tulajdonképpen így jutottunk el Sajókazára is.

Úgy gondolom, a magyar állam felfogta, hogy az ilyen jellegű projekteket támogatni kell, hiszen öregszik a társadalom. Egyre több az idős, és egyre kevesebb a gyerek.

Nem vagyok se jós, se szociológus, de azt látom, hogy ha a hátrányos helyzetben élő gyerekek nem jutnak hozza magas szintű oktatáshoz, akkor nem lesz elég vastag a keresőképes réteg, és nem lesz aki a társadalmat eltartsa.

Ha megnézzük, hogy a magyar gyerekekhez képest mekkora a leérettségizett cigánygyerekek aránya, siralmas eredményt kapunk. Léteznek szociológiai felmérések, amelyek azt mutatják, hogy jelen pillanatban, Magyarországon az összlakosság mintegy 16 százalékát teszi ki a 0-14 éves korosztály.

Azokon a településeken, ahol nagy arányban, vagy csak cigányok élnek, ez az arány 36 és 46 százalék között mozog. Ha megnézzük, hogy ezek közül a gyerekek közül milyen arányban kerülnek ki érettségizők, akkor bizony még csak százalékokról sem beszélhetünk.

Országos szinten azért már a tíz százalékot is eléri a cigányoknak továbbtanulási és érettségi lehetőséget nyújtó intézmények száma, de a nem cigányok esetében ez az arány 80 százalékos.

Ez hatalmas különbség. Alsószentmártonon az 1200 cigányból 12 rendelkezik érettségi oklevéllel, tehát egy százalék, Sajókazán 1500 cigányból pedig csupán 6, ami fél százaléknál is kevesebb. Mi ezeket a településeket keressük, mert ilyen környezetben van helye egy ilyen programnak.



Romániai példák azt tanúsítják, hogy a cigány közösségekben sajátosan viszonyulnak az iskola fogalmához: egy ideig a szülők járatják ugyan iskolába a gyereket, majd férjhez adják, megházasítják, és ezzel a tanulmányoknak vége. Mi a magyarországi tapasztalat?

DT: – Ez a gondolkodás Sajókazán is jelen van: a lányok korán, 14-16 évesen férjhez mennek, rengeteg a gyerek. Azonban házasodásuk pillanatáig járnak iskolába, és mióta kéznél van a dr. Ámbédkar, azután is.

(Egy nyomtatványt vesz a kezébe, a sajókazai iskola egyik diákjára mutat, egy fiatal apára, aki ölében tartja csecsemőkorú gyerekét, és tovább lapoz, egy fiatalasszonyra mutatva.)

Ez a lány 14 évesen esett teherbe, és most a férjével együtt jár az iskolába. Ha a szomszéd faluba kellene menni, akkor nem biztos, hogy bejárnának. Mivel az iskola ott van helyben, a fiatal anyuka el tud jönni órára és mikor kell, haza is tud szaladni ellátni a gyereket. Mindenképpen megtelik az osztály, van iskola.

OJ: – Az emberek, akikkel mi dolgozunk, először nem fogják fel, hogy ez fontos és szükségük van erre, de érzik, hogy nem tudnak önerőből egyről a kettőre jutni. Beindul a program, és akár két-három hónap is eltelik, míg tömegesen kezdenek jelentkezni a diákok.

Ha szeptemberben indulunk 50 fővel, januárra akár a duplájára duzzadhat a diákok száma. A rokonság látja, hogy az iskolába járó fiatal valami fontossal foglalkozik, és tanul, ahelyett hogy az utcán csavarogna, majd elkezdi küldeni a többi gyereket is.


Mekkora a lemorzsolódás aránya az általatok működtetett iskolákban?

OJ: – A lemorzsolódást klasszikus értelmében mi nem tudjuk alkalmazni, mert mi nem úgy működünk, mint az iskolák nagy része, éspedig ha egy diák elér egy bizonyos elmulasztott óraszámot, akkor megszűnik a tanulói jogviszonya.

Mi olyan diákokkal dolgozunk, akiknek nagyon sokszor adódik akár egy-két hetes alkalmi munkája is. Két hét alatt pedig a diák annyi órát elmulaszt, hogy ki kellene rúgni. Mi nem rúgjuk ki a diákot, hanem megállapodások alapján bent tartjuk a rendszerben.

Azonban vizsgarendszer van a mi iskoláinkban is, amihez alkalmazkodniuk kell a diákoknak. A mulasztásokat önerőből bepótolhatja a hiányzó diák, és a következő vizsgaidőszakban bebizonyíthatja, hogy behozta a lemaradást.

Tegyük fel, hogy egy diákunknak nagyon jól megy a történelem: a mi pedagógiai rendszerünk azt is megengedi, hogy az év négy vizsgaidőszakában leteszi a vizsgát egy-egy év történelem anyagából és év végén akár érettségizhet is ebből a tantárgyból, és több ideje marad más tantárgyakra.

De ez az eset nagyon ritka. Igazából két-három év elteltével várható, hogy a diákok leérettségiznek előrehozott érettségivel. Van olyan diák is, aki vagy egy másik iskolába megy, vagy talál egy nagyon jó munkahelyet – ezekre a diákokra úgy tekintünk, hogy lemorzsolódtak: igazából 10-20 százalékos lemorzsolódásról beszélhetünk.

Akik csupán felhagynak a tanulmányaikkal, azok sem vesznek el, hiszen ott vannak a közösségben, tudunk róluk és ők is tudják, hogy a tanulmányaikat bármikor folytathatják, ha bepótolhatják a mulasztásokat.


Hogyan zárkóztatjátok fel a Dr. Ábédkar gimnáziumba jelentkező diákokat arra a tudási szintre, amely lehetővé teszi az érettségi oklevél megszerzését?

DT: – Az első lépés az új jelentkezők esetében, hogy felmérjük, mit tudnak, majd onnan kezdünk dolgozni velük. Például egy olyan 22 éves diák is jelentkezett, aki egyáltalán nem ismerte a betűket. Az A betűt ismerte, de a B betűt már nem. Neki csak pár osztálya volt.

Izolált eset, a legtöbben ismerik a betűket, betűzni is tudják a szövegeket, azonban a szöveget már nem értik meg. Ahhoz, hogy irodalmat vagy biológiát tanítsunk ezeknek a fiataloknak, a kontextust is érteni kell. Ha idegen szavakkal, nehezebb kifejezésekkel találkoznak, nem tudják feldolgozni.

Az olvasást rövid, számukra érdekes szövegekkel kezdjük. Az újságok tökéletesek erre a célra, hiszen például az időjárás mindenkit érdekel.

Nagyon sok olyan szöveg elérhető, amely alapján számukra érdekes órákat lehet tartani. Így képességeik fejlődnek, míg arra a szintre nem jutnak, ami például egy történelem-, vagy biológiakönyv megértéséhez szükséges.


Létezik a nulladik év, amely arra szolgál, hogy a diákok a lemaradást behozzák. A gimnázium öt éves. El lehet mondani azt, hogy amikor végeznek, a diákok eljutottak arra a szintre, ahol egy végzős diáknak lennie kell?

– Nem biztos, hogy kell az öt év, hogy behozzák a lemaradást. Figyelembe kell venni azt is, hogy a Dr. Ámbédkar gimnáziumba járó diákok pár évvel idősebbek az átlag középiskolásoknál.

Fiatal, 20 év körüli felnőttekről beszélünk, akik már egy csomó mindent tudnak az életről, amit egy 15 éves nem tud. Ebből a szempontból gyorsabb lehet a haladás, de más szempontból lassúbb, mivel nem rendelkeznek azzal a lexikális tudással, ami egy átlag 15 éves fiatalnak megvan.

Nem lényeges az, hogy hány év alatt hozzák be a lemaradásukat, mert mi ott vagyunk, és segítünk nekik. A lényeg az, hogy amit az érettségire tudni kell, arra készüljenek fel.

A mi diákjaink esetében ritka, hogy egyetemre kerülnek, de mindenképpen több lehetőség nyílik meg számukra, ha már egy érettségi diplomát fel tudnak mutatni.


Még nem tudni, hány diák folytatná tanulmányait a Dr. Ámbédkarból kikerülve, hiszen mindössze egy éve indult. A Gandhi Gimnázium esetében mi a tapasztalat?

– A Gandhi Gimnázium egy picit más, hiszen oda nem jut be mindenki: 100 kilométeres körzetből válogatja meg a diákjait ez az iskola. A Dr. Ámbébkar és a négy évvel ezelőtt alapított Kis Tigris Gimnáziumba minden jelentkezőt felveszünk.

Nyilván, az eredmények rosszabbak lesznek, mint a Gandhi Gimnázium esetében, de ez a két iskola nem elitképző, a lényege az, hogy minél több fiatalnak esélyt biztosítson a tanulásra.


Mit mondanál el a nemek megoszlásáról? Milyen arányban járnak iskolába a fiúk és a lányok?

– Minden alkalommal, amikor egy gimnáziumot megnyitottunk, azt tapasztaltuk, hogy a jelentkezők túlnyomó többsége fiú. A közösségben a lányok életútvonalát korlátozzák: az ő szerepük férjhez menni, gyereket szülni és gondoskodni a családról.

Azonban nem kell sok időnek eltelnie, egy év leforgása alatt az arány megváltozik: a fiúk érdeklődése megcsappan, azonban a lányok észreveszik, hogy az iskola lehetőség ad arra, hogy kitörjenek ebből a mintából, hiszen ők is szeretnének munkát vállalni, keresni, és ezáltal függetlennek lenni.


Miért hajazik mindhárom, a Kis Tigris, a Gandhi, meg a Dr. Ámbébkar gimnázium elnevezése a Távol-Keletre?

Gandhi békés harca sokak számára példaértékű. Ezt a névválasztást talán nem kell magyarázni. Dr. Ámbédkar nem annyira híres errefelé, de keleten Martin Luther King kaliberű személyiségként tisztelik. Gandhi és Dr. Ambédkár vitapartnerek voltak: Gandhi egy magas kaszthoz tartozott, neki a szegénység nem volt saját problémája.

Ő csak azonosult ezzel az állapottal és fontosnak tartotta, hogy az ország törődjön a szegényekkel. Dr. Ambédkár pedig a legalacsonyabb kaszton is kívül esett, az érinthetetlenek közé tartozott. Mindaz, ami Gandhi számára hagyományőrzés volt, ő elfogadhatatlan konzervativizmusként élte meg.

De megmutatta, hogy a szegény sorsból is ki lehet törni, és tömegeket lehet álmukból felébreszteni. A cigányok valami hasonló helyzetben vannak Európában: a hagyományőrzés, a konzervativizmus egy olyan világba zárja be őket, ahol nem léteznek lehetőségek, nincs tanulás, karrier.

Mi meg dr. Ambédkárhoz hasonlóan el szeretnénk érni azt, hogy legyen továbblépési lehetőségük, karrierjük és a világba való kitekintésük.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS