2020. április 7. keddHerman
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Mennyibe kerül egy kisállat tartása?

szerk. 2008. június 16. 18:18, utolsó frissítés: 17:47

Nem kifizetődő gólyát tartani, kieszik a vagyonodból. De a kutya tartásánál jóval olcsóbb a teknőc, hátránya, hogy nem lehet sétáltatni.



Zsemle, a macska

Hazafelé menet találtam rá: szeme gyulladt volt, csontjai majd' kiszúrták csimbókokban lógó, esőverte bundáját. Amikor felé közeledtem, nem volt ereje elszaladni. Ilyen állapotban nem lehet az utcán hagyni egy cicát.


Gyors telefon az állatorvosnak: “Halló, igen, tudom, lejárt a program, légy szíves várd meg, húsz perc múlva ott leszünk. Tiltakozott a kismacska, eléggé rosszul viselte a túszul ejtését, végül beletörődött. Az autó megállt a rendelő előtt, az állatorvos pedig szemügyre vette.


„Vidáman korzóznak rajta a bolhák, emellett kötőhártya-gyulladása van” – állapította meg első pillantásra az orvos, majd tüzetesebben is megvizsgálta: „Vérszegénység, a bolhák szívták el a vérét. Szép kicsi állatka lesz belőle, nem kell megijedni.”

Kapott a cica egy féregtelenítő injekciót, egy immunrendszer-erősítőt és bekenegették bolhairtóval. „Negyven napig tart a hatása” – mondta az orvos, nem kellene kimosni belőle. Majd felírt egy gyulladásgátló szemkenőcsöt is. Hát körülbelül ennyi volt a kismacska első kezelése, 80 lejes vizitdíjjal.

Így kezdődött a macskatartás. Mit kell áldozni egy hat hetes morzsaszínű bolyhocskára, merült fel a kérdés. Túl sok idő gondolkodásra nem jutott, mert a macska éktelen nyávogásba kezdett.

Tehát első sorban törődés kell. A családja hiányában máshol kereste a biztonságot: meg is találta volna a fehér ágynemű tetején. Ezt azért elszenvedni nem lehet, ilyen koszos macskát nem látott a világ.


Következett a fürösztés: az elfogyasztott száz liter langyos víz és a mosáshoz alkalmazott macskasampon-adag hozzávetőleges ára 8 lej. Karmolások száma: megszámlálhatatlan. Megjegyzés: a macska utálja a vizet. Máris 88 lejre rúg a kevesebb, mint két órája zajló macskatartás.

És még mindig nyávog. Hát persze, egy vérszegény kismacskától nem lehet elvárni, hogy szó nélkül bírja a böjtöt. Mit tehet este fél tizenegykor a botcsinálta gazdi, miután beleszagolt a kitudja mióta a hűtőben felejtett tejes dobozba?

Megkeresi az első éjjel-nappal nyitva tartó üzletet és szó nélkül kifizeti a négy lejt, amit a zacskós nyúlhúsos mártásos növendékmacska-ételért elkér a bolti eladó néni.

Aztán egész éjjel nem alszik: hol a macska után takarít, mivelhogy a nagy sietség közepette nem jutott eszébe macskahomokot venni, hol pedig csitítja a kis vernyákoló jószágot, akinek most már nagyon hiányzik a családja. Alvás helyett ébren töltött órák száma: 8.

Listakészítéssel kezdődik a második macskás nap: macskahomok!!!, kötőhártya-gyulladás elleni kenőcs, macska és kutya fülének pucolására egyaránt alkalmas krém, megfizethető áron kapható macskakaját keresni. Bevásárlás után, költségek összeírása: homok: 7 lej (eltart egy hónapig), macskakonzerv: félkilós, 4 lej, éppen három napig elég. Fülpucoló krém: 10 lej, de egy-másfél évig el van látva a cica. Kötőhártya-gyulladás ellenszere: 2,5.

Eddig elköltött összeg: 114,5. Hosszú távú kiadások: műegér 6 lej, egyéb játékszerek – változó, bolhákat távol tartó nyakörv 20 lej, macskasampon 22 lej, körömélesítő 14 lej, kéthavonta állatorvosi rendelő felkeresése – meglepetés. Egy év alatt a macskára költött összeg: hozzávetőlegesen 800 lej.


Orbán, a gólya

Csak kerttel vagy udvarral rendelkezőknek ajánlott: nagy a mozgásigénye, és nem nevelhető szobatisztaságra. Tartásához szükségeltetik 1 db pajta, szigetelve, bélelve. A szénát időnként cserélni kell benne.

Az élelmezése nem olcsó mulatság: csak nyers húst eszik, egy felnőtt állat naponta kb. fél kilónyit fogyaszt el. Megeszi a májat, halat vagy akár csirkehúst is, kis darabokra szeletelve. Egynapi élelme legkevesebb 5 lejbe kerül.


Megjegyzés: védett madár, kisállat-kereskedésekben nem kapható. Aki mégis gólyát szeretne nevelni, olyan példányt keressen, amelyik ápolás, etetés nélkül nem maradna életben, és konzultáljon a legközelebbi állatvédő szervezettel.


Jónás, a béka

Mégpedig teknős. Nos, ő az, aki tényleg nem kerül sokba. Kezdjük a szállásnál: egy akvárium (az aranyhalak régi lakása), amiből idővel kinő, és jöhet az új, nagyobb (kb. 50-100 lej közötti áron), bele egy kis sziget (15 lej), de helyette egy becsületes kő is megteszi, kavics (akár ingyen is). Növényeket nem érdemes venni, úgyis lelegeli őket a kicsi drága.


Étel. A teknősök mindenevők: jó nekik a salátalevél és a felvágott is. Ha mégis spéci békakajával akarjuk etetni őket, inkább a szárított vízibolhát, rákot részesítsük előnyben, és ne a különféle granulátumokat, amelyek a vízben feloldódnak, így ehetetlenekké válnak, és seperc alatt bemocskolják és bebüdösítik az akváriumot. Sajnos a nagyüzletek állateledel részlegén csak ilyent lehet kapni.

Kozmetikumok: a béka páncéljának jól jöhet néha egy kis kalcium vagy egy kis olaj, ezek 10 lej körüli áron szerezhetőek be a pet shopokból.


Murok, a kutya

Nem szeret állatorvoshoz menni. Így örül annak, hogy csupán két-három évente viszik oltani (25 lej alkalmanként). Nem az ő ötlete volt, az állatorvos javasolta, de ő ennek fölöttébb örül. A fokhagymára esküszik, ezért még féregtelenítésre sem kell a rendelőbe látogatnia.

Bár a bolha-, kullancs- vagy egyéb élősködő-irtók közül a nyakörv (20 lej) a leghatékonyabb, nem hajlandó ilyent viselni. Volt is neki egy szép piros, de nem szerette, csupán a sárga, kutyatappancs-mintás nyakörvét hajlandó megtűrni a nyakán.


Kedvenc kajájának elkészítésekor még a kezdő szakácsok sem foghatnak mellé: egy kiló csirkeaprólékot egy kiló zöldséggel öt liter vízben kell puhára főzni, majd mikor húsleves állagú lesz, két kiló puliszkaliszttel kell besűríteni. Hét kiló eledel készül így el (15 lej), 10 napra elég ez neki, mert nem szívesen haladná meg a húsz kilós súlyát. Mindezt összeadva tartása egy évi költsége 800 lej.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS