2017. december 16. szombatEtelka, Aletta
21°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Meglestük, mit tud a székely gyors

Kosztolányi Katalin 2008. május 14. 14:07, utolsó frissítés: 2008. május 13. 18:17

Gyergyószárhegy. Állomás. Pénteken este, pontban 8 óra 6 perckor ide camogott be a Székely gyors nevet viselő nosztalgiavonat... és itt csatlakoztam én is, többedmagammal. #b#[erdély fm]#/b#



Bámész utasok és még bámészabb várakozó tömeg. Egymást, egymás reakcióit fürkésző arcok. Magyarországról félezer embert hozott el ide, a csíksomlyói búcsúra a piros mozdony, melynek mindenki csodájára jár. 64 éve nem járt erre magyar felségjelzésű szerelvény. Ahogy Tánczos Barna szállításügyi államtitkár fogalmazott:


– Igen, ez egy történelmi pillanat. Rég vágyunk arra, hogy lehulljanak a határok, előbb-utóbb úgy fogunk közlekedni, minthogyha nem lenne semmiféle határ Erdély és Magyarország közt. Isten hozta önöket.

Hát ilyen volt a fogadtatás a vonaton. Hozzá pálinka, mézespogácsa, kürtőskalács.


– A vonaton rendkívül jó hangulat volt, visszafogottan és méltósággal ünnepelve érkeztünk meg ide – ezt már Hámori Ferenc főszervező jelenti. Jól mondja, valóban a visszafogottság a legidetalálóbb szó. A kezdeményezésről beszélgetünk.


– Egy évvel ezelőtt járt kint a budakeszi Kultúra Alapítvány néhány tagja Gyimesbükkön az őrháznál, s látva a romos őrházat, megfogalmazódott bennük a gondolat, hogy ezt föl kéne újítani, és valami tartalmat, valami funkciót kéne adni az épületnek.

Én mint vasútbarát, egy vasúti magazinnak a főszerkesztője úgy gondoltam, hogy ide egy különvonattal, egy magyarországi különvonattal kell eljönni. Januárban elkezdtük szervezni ezt az utat, és a román közlekedési hatóságok hathatós segítségével itt van ez a magyar mozdony, 450 zarándokkal.



Itt van ez a magyar mozdony, de mit kell tudni róla?

Hámori FerencHámori Ferenc

– A vonatnak az a különlegessége, hogy egy világszerte rendkívül ünnepelt és népszerű típus, a svéd gyártmányú Nohabok egyike húzza. Magyarország annak idején, a hatvanas évek elején húsz ilyen mozdonyt vásárolt Svédországból. Ezek közül már csak hét van meg, s az egyik legszebb példány ez a 17-es Nohab.

Ebben amerikai dízelmotor van, gyönyörű a hangja, nagy a vonóereje, elegáns megjelenésű. Most már nyugdíjas életet él, mert egy nagyon korszerű mérővonatot vontat, Dániától Boszniáig dolgozik, mérőkocsikkal mérik a sínek állapotát. És most ez az első útja Erdélyben, de a mozdonyok közül is alapvetően



64 év óta az első útja Erdélyben.


Az ipartörténeti érdekességet volt szerencsém egészen közelről is megvizsgálni: a masinisztákhoz, sőt a motorházba is bekérezkedtem, de ez a végállomáson történt, és még korántsem tartunk ott. A vonatnak egyébként saját MÁV-alkalmazottai vannak, de romániai szárnysegédek segítik őket: pilóták és kalauzok, akik a hivatalos kíséretet adják.

Elérjük a csíkszéki falvakat, megkezdődnek a leszállások.

– Csíkszentdomokoson leszáll az első 140 utasunk, utána Karcfalván, majd Rákoson, a legtöbb, 170, úgyhogy itt most egy pörgős végjáték következik.

Úgyhogy amíg nem késő, addig álljak szóba az utasokkal. Pláne azok után, ahogy Hámori beszélt róluk:

– Például egy idős, 90 éves utasunk, aki 44-ben, egyetemistaként dolgozott az akkor már háborús károkat szenvedett Csíkszereda-Gyimesbükk vasútvonal helyreállításán, hát ilyen utasaink vannak, akikkel érdemes néhány szót váltani.


Ha ezt az idős urat nem is találtam meg, a folyosón állingáló utasoktól érdeklődtem, és ők lelkesen, szinte kérdezés nélkül számoltak be élményeikről.

– Csodálatos. Jártam már, tavaly voltam itt Csíksomyón, de mindig csak autóval jöttem és, na mondom, jön egy magyar vonat most ide, és itt vagyok. Kíváncsi voltam az itt élő magyarok fogadtatására, abszolút azt hozta, amire számítottam. Rengetegen kint voltak, végig a vonat mellett integettek olyan falvakban is, ahol nem álltunk meg. Nagyon-nagyon jó élmény, nagyon egyedi, ilyenben még nem volt részünk.


Mindnyájan elégedettek. Kényelmesebb, mint egy lassan zötykölődő turistabusz, az biztos. Vélhetően megérte a kényelem, 42 ezer forintot kellett befizetni, az ellátástól a pályahasználaton át az üzemanyagig minden fel van számolva. S ehhez még hozzájön a fogadtatás: az állomásokon rezesbanda várta az érkezőket.

Madéfalva. Végállomás. Amíg a hivatalos fogadás tart, a mozdonyhoz ólálkodok. A következő percben már fent is vagyok a vezetőfülkében, még a motorházba is betessékelnek. A masiniszta azt mondja, kimerült az amúgy megkímélt gép, de megállta a helyét.


Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS