2019. július 16. keddValter
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

"A múlt az idő múlásával támad"

Gy. A. Gy. A. 2002. március 27. 14:27, utolsó frissítés: 14:27

Mi a láthatóvá tett kollektív emlékezet, a jelek és az írás szerepe a korai államok kialakulásában? #b#"Az irodalmi kommunikáció archeológusa"#/b#, Jan Assmann könyve az utóbbi évek egyik legnagyobb hatású kultúraelméleti munkája.




Jan Assmann A kulturális emlékezet című munkája bár a korai magaskultúrák fele irányítja tekintetünket, kérdésfelvetéseiben olyan problémákra mutat rá, amelyek egyben saját korunk aktuális problémái is. Assmann a kulturális emlékezet fogalma köré építi vizsgálódásait, amelyet az "emlékezés" (avagy a múlthoz való viszony), "identitás" (avagy politikai képzelőerő) és "kulturális folytonosság" (avagy hagyományteremtés) hármasának dinamikájából próbál kibontani.

Azt a tényt, hogy az emlékezet és emlékezés témája egyre inkább beépült a köztudatba, szerzőnk három tényező figyelembevételével magyarázza. Először is arra a kulturális forradalomra hívja föl a figyelmünket, amelyet az adatok külső tárolása -- és vele a mesterséges emlékezet -- elektronikus médiumainak megjelenése provokált ki. A külső adattárolás lehetővé teszi egy olyanfajta múlt kialakulását, amely túlcsordul az adott korszak értelemhorizontján, azaz kilép a (élő) kommunikáció síkjáról és felejtésbe merül. A felejtésbe merült múlttal történő újratalálkozást élhetjük meg úgy, mint az értelem betörését a mindenkori aktuális értelmen túlról.


Ide kapcsolható a második tényező:



A kötet megrendelhető az
<br />
Erdélyi Magyar Könyvklub
<br />
téli-tavaszi katalógusábólA kötet megrendelhető az
Erdélyi Magyar Könyvklub
téli-tavaszi katalógusából
a saját kulturális tradícióval szemben előtérbe kerül a "kultúra utáni kultúra" helyzete, amelyben valami olyan, ami letűnt, felejtésbe merült, az emlékezés és a magyarázó, értelmező feldolgozás anyagaként továbbél. A harmadik motívumra Assmann külön fölhívja a figyelmet, mint olyanra, ami az előbbi kettőnél személyesebben és egzisztenciálisabban érint bennünket. Szerzőnk figyelmeztet arra, hogy megkezdődött annak a generációnak a kihalása, amely tanúja volt az emberi történelem során eddig följegyzett "legsúlyosabb gaztetteknek és katasztrófáknak".

A negyven esztendőt korszakos küszöbként jelöli meg a kollektív emlékezésben. Negyven év elteltével a nemzedéki emlékezet -- az olyan emlékek összessége, amelyeknek hordozója a kortársak élő kommunikációja -- megfakul, kiürül, és történelmi ténnyé alakul át, olyan üres absztrakcióvá, amely "senkinek sem jelent semmit, senki sem emlékszik rá", hiszen már egyre kevésbé fűződnek személyes identitáshoz, vagy emlékekhez. A kulturális emlékezet fogalmához Assmann az embernek a saját életére való egyéni visszatekintéséből kiindulva, majd a kommunikatív emlékezethez visszatérve jut el. Az emlékezés kérdésének vizsgálata


visszaküldi a kérdezőt a múlt problémájához.

A mindennapi gondolkozás számára a múlt létrejöttének magyarázata nem ütközik nehézségekbe: a múlt az idő múlásával támad. A kérdést ezért máshonnan kell föltennünk: mi készteti az embereket arra, hogy a múltat emlékezetükben megtartsák, meggátolva ezáltal nyomtalan eltűnését, felejtésbe merülését? Assmann szerint a halottakról való megemlékezést tekinthetjük mindannak gyökereként, amit a megemlékezés kultúrájának nevezünk. Ha az emlékezet kultúrája a múlthoz fűződő viszonyt jelenti, és ha a múlt ott tör be ahol a "Tegnap és Ma különbsége" tudatosul, akkor a halál e különbség ősi tapasztalata, a halottakra való emlékezés pedig a kulturális emlékezés ősformája.

A német kiadás borítójaA német kiadás borítója
Annak belátása, hogy a múlt azáltal keletkezik, hogy az ember viszonyba lép vele a felejtés kérdése felöl is megtámogatható. Elsősorban az merül feledésbe, aminek az adott jelenben nincsenek vonatkozási keretei. Innen érthető meg a kollektív emlékezet rekonstruktív jellege is, mely szerint a kollektív emlékezet nem a múltat, mint olyant őrzi meg, hanem az idővel változó vonatkozási keretekkel egyben a múlt is folyamatosan újjászerveződik, újjáalakul.

Éppen ezért nem a történelmi múlt mesterséges tartalmai képeznek anyagot a kulturális emlékezet számára. A kulturális emlékezet szempontjából csak az emlékezetes, nem a tényleges történelem számít. Szerzőnk ebből magyarázza azt, hogy a kulturális emlékezet a tényszerű (de üres) múltat emlékezetes múlttá alakítja, mítosszá változtatja át.

A könyv második nagy mozzanata azt vizsgálja, hogyan szervezte át az írás(-ban lejegyzés) az emlékezet szerkezetét. Assmann rámutat arra, hogy míg a kommunikatív emlékezet a személyközi érintkezésben elevenen él, addig a szövegben megformáltság lehetővé teszi az értelem kivonását a kommunikációból. Ez elsősorban azt jelenti, hogy a szövegek elveszíthetik maguktól értődésüket és közérethetőségüket, ami azt eredményezheti, hogy már nem szólnak minden további nélkül a jelenhez, hanem korellenes feszültségbe kerülnek vele. Ennek a feszültségnek a föloldása egy új feladat szükségességére világít rá. Már nem elégséges az egyébként feledésbe merülő múltat átörökíteni, a jelen számára közvetlenül

nem megragadható múlt értelmezésre szorul.

Az értelmező feladata megteremteni azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek lehetővé teszik a lefagyott múlt újraelevenítését. A lefagyott múlt újraelevenítés lehetőségeinek, illetve a lefagyasztás okainak vizsgálata képezi Assmann művének második részét. A második rész az egyiptomi, zsidó és görög hagyományokat vizsgálja, szem előtt tartva fő tézisét, mely szerint "a múlt értelmezése nem valami egyetemes és ezért további magyarázatra nem szoruló "történeti érzékből" fakad, hanem alapvető valószínűtlensége miatt mindig más motívumokkal magyarázandó. A múlt annyiban tárgya az emlékezésnek, amennyiben használatban van, értelemmel és jelentőséggel telítődik (...)".

A mű kérdéseinek aktualitására -- mint már jeleztük -- maga Assmann mutat rá. Hogy valódi kérdésekről van-e szó? --ennek vizsgálata az olvasóra vár.



JAN ASSMANN
A kulturális emlékezet
Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban

Atlantisz Kiadó, Budapest, 1999.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS