2017. november 23. csütörtökKelemen, Klementina
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Esélyegyenlőség helyett elitizmus uralkodik a középiskolában

kérdezett:Bakk-Dávid Tímea 2008. március 21. 13:22, utolsó frissítés: 12:09

"Olyan módszerekkel kellene oktatni, hogy ne csak néhány emberrel, hanem mindenkivel foglalkozzék a tanár". #b#[interjú a Cammogás szerkesztőivel]#/b#





Magyarországi és erdélyi magyar oktatáskutatók a romániai magyar oktatási rendszer, ezen belül a középiskolai képzés minőségromlásának okait, körülményeit, tényezőit vizsgálták egy nemrég megjelent kötetben. Szolgáltatók (tanárok, igazgatók, tanfelügyelők) és felhasználók (diákok) motivációit, igényeit, fenntartásait térképezték fel interjúk és kérdőíves kutatás segítségével erdélyi iskolavárosok gimnáziumaiban.

"Arra voltunk kíváncsiak, a romániai magyar felső középfokú oktatásban milyen mértékben jelenik meg új minőségszemlélet, milyen mértékben képes reagálni a külső kihívásokra, illetve eleget tenni az elvárásoknak" – mondta el Mandel Kinga, a kötet egyik szerzője és szerkesztője a március 7-i bemutatón.

(A bemutatóról és szakmai vitáról itt olvashatsz részletesen: A romániai magyar tanügy olyan, mint egy dinoszaurusz. Minőségbiztosítás: mire jó? Csak újabb papírmunka, legyintenek a pedagógusok. De akkor mitől lesz jó az oktatási rendszer? Ki a jó tanár, ki a jó diák, miért jutnak be az egyetemre funkcionális analfabéták is?)



A Transindex kérdése a Cammogás – Minőségkoncepciók a romániai magyar középfokú oktatásban c. kötet szerzőihez az volt, hogy miként gondolkodnak a megkérdezett pedagógusok az esélyegyenlőségről.

Előjön-e az az általánosnak mondható szemlélet, miszerint az osztályban csak öt-hat gyerekkel foglalkoznak, mert “velük érdemes”, és hagyják a leszakadókat? Mindezt közben minőségi oktatásnak nevezik, amit csak kisebb csoportokban lehet megvalósítani.

Mandel Kinga: – Pontosan ez a szemlélet jött elő. Teljesítményre törekszenek, arra, hogy a tanulók minél nagyobb hányada továbbtanuljon a felnőttoktatásban. Annak ellenére, hogy kitárultak a felsőoktatás kapui,


nincs szelekció arra nézve, hányan menjenek továbbtanulni,

sem megkülönböztetés, hogy ebből hányan mennek minőségi felsőoktatásba. Kevés interjúban jött elő például, hogy mi van a roma gyerekekkel, a hátrányos helyzetűekkel.

Néhány tanfelügyelő reklektált a szegregáció kontra integráció problémára, miszerint az az oktatáspolitikai trend, hogy integrálni kell, de hogyan, ha maguk a roma szülők szeretnék elkülönítve taníttatni a gyerekeiket. Ami, ha az ő kisebbségi nézőpontjukból tekintjük, egy reális követelés.


Papp Z. Attila: – Az esélyegyenlőség részben oktatásszervezési kérdés, meg pedagógiai kultúra kérdése. Ahogy csökken a gyereklétszám, az iskolákkal valamit kell kezdeni. Összevonni, felszámolni, átalakítani.

Az esélyegyenlőség a pedagógiai kultúra értelmében azt jelenti, hogy olyan módszerekkel kellene oktatni, hogy ne csak néhány emberrel, hanem mindenkivel foglalkozzék a tanár. Ehhez egy úgynevezett saját hozzáadott érték kell, amit minden egyes diák megkap. Ez nem úgy működik, hogy létezik egy normatív elvárás, amelynek szintjére “a jókat” felnyomjuk, hanem


ha mondjuk valaki nem tud rendesen olvasni,

annak az legyen a cél, hogy tanév végére megtanuljon, aki pedig eleve tud, azt az olvasás szeretetére kell megtanítani. Ez jelentené azt, hogy a minőség fogalmát helyileg is kell definiálni. Vannak erre módszerek, bár nem tudom, mennyire terjedtek el Romániában: a kooperatív tanulás, a differenciált oktatás és mások.

2008 elején egyébként egy Népszabadságban megjelent cikk nyomán egy hónapig az integrációt osztotta a magyar sajtó (Ónody-Molnár Dóra: Megdöbbentő felmérés az integrált oktatást folytató iskolákról, 2008. január 3.)

Az esélyegyenlőség és integráció kérdésével az oktatásban Romániában viszont – legalábbis tudtommal – nem igazán foglalkoznak. Nem vetik föl ezeket a kérdéseket a szakmai fórumokon. Néhány évvel ezelőtt megvizsgáltam, milyen típusú továbbképzések vannak a romániai magyar pedagógusoknak, és


ezek zöme a szaktárgyak elmélyítésére vonatkozott,

elvétve volt csupán szó az esélyegyenlőségről. Romániában hiányzik a pedagógustovábbképzésből a minőségmenedzsment oktatása. Hiány van tehát a nem szaktárgyi továbbképzőkből, pedig rendkívül hasznosak lennének.

Transindex: – Ez azzal is összefügg, hogy a pedagógusképzés Romániában úgy általában nem készíti fel a diákot a tanári pályára – a pedagógiai modul, ahogy nevezik, félévente egy tantárgy pluszba, és a végzős, ha szó szerint arra fanyalodik, hogy tanárkodjon, nagyrészt a saját bőrén tapasztalja meg, hogyan kellene nekifognia.

Másrészt a pedagógiai kultúra fejlesztése, amit említettél, nem feltétlenül jelent megoldást önmagában: hogy jó tanár leszek-e, elfogadom-e a gyermeket, az attól is függ, mit hozok otthonról, mennyire vagyok toleráns, elfogadó és befogadó személyiség.

PZA: – Magyarországon vannak olyan képzések is, amelyeken a másság kezelését tanítják a pedagógusoknak. Létezik egy oktatási integrációs hálózat, aminek az a lényege, hogy az úgynevezett bázisiskolákban az integrációt igyekeznek helyi szinten megvalósítani, rengeteg képzéssel és plusz pénzügyi forrás bevonásával. Az más kérdése, hogy ez mennyire sikeres vagy sem,


de legalább létezik a koncepció. Itt nem látom ennek jelét.

Igaz, itt is van EU-s strukturális kényszer, a vonatkozó, strukturális alapokra benyújtott pályázatokban megjelenik a hátrányos helyzet felszámolása, az esélykiegyenlítődés, a romakérdés. De meg merem kockáztatni, ezekben a pályázatokban az erdélyi magyar gimnáziumok, iskolák általában nem fognak részt venni.

Legalábbis a kutatási eredményeink alapján ezt nem tartom valószínűnek. Amíg ez az elitista koncepció él, addig nem érzik úgy, hogy ilyen irányba lépni kellene. De majd fog változni ez.



Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS