A japán fiúk félnek a hús-vér lányoktól
F. N. 2008. március 15. 12:01, utolsó frissítés: 2008. március 14. 16:00A japán fiatalok #b#képregényrajzolók szeretnének lenni#/b#, pedig a szakma rosszul fizetett. Felnőtt korukra pedig nem dolgoznak többet, mint az amerikaiak. Előadás Japánról japán szemmel, magyar nyelven.
“Fiatalnak érzem magam, amikor tükörbe nézek, nem ismerem meg a fehér hajú embert, akit látok” – mondja kolozsvári előadása kezdetén Hukaya Sitosi tokiói egyetemi tanár, aki Magyarországon járt egyetemre, felesége Kecskemétről származik. Elmondja, előadása egyik célja, hogy leromboljon néhányat a Japánról szóló, sztereotip illúziókból.
Hukaya Sitosi: – Az egyik illúzió, hogy a nyugatiak meglepődnek, amikor japán zenészek jól adnak elő európai műveket – pedig Japánban másfél évszázada csak nyugati zenét oktatnak a diákoknak. A japán fiatalok számára saját népzenéjük egzotikusnak, esetleg unalmasnak tűnik. Ezekről a fiatalokról nyugaton azt hiszik, hogy udvariasak, csendesek, tisztelik a szüleiket, fegyelmezettek.
Pedig a fiatalok nálunk lazák, leülnek a földre az utcán, a vonaton a miniszoknyát viselő lányok szétrakják a lábukat. (Nagyon jó, szólnak közbe a közönségből). Nagyon jó volna, hogyha mindegyiknek szép lába lenne, de van, amelyiknek olyan, mint az elefánté.
Költészet helyett animé
Japán a képzőművészetben erős, de az irodalomban, különösen a költészetben csődöt mondott. Nincs olvasóközönség, senkit nem érdekelnek a versek. Ahogy Európában fiatalkorában egyszer mindenki eldönti, hogy költő lesz, nálunk azt dönti el az ember, hogy képregényrajzoló lesz belőle. Én is eldöntöttem ezt annak idején.
Pedig a képregényrajzolókat – ugyanúgy, mint például a színészeket – nagyon rosszul fizetik. A japán átlagfizetés öt-hatezer euró, de ez csak itt számít soknak, Japánban minden nagyon drága.
A kutatások szerint a japánok verbális intelligenciája alacsony – a japán kultúrában sok mindent nem illik szavakkal kifejezni. Számomra meglepő volt, hogy Magyarországon mindent megköszönnek egymásnak az emberek, még azt is, ha valaki odaadja nekik a sót az asztalnál. Nálunk szavakkal megköszönni valamit a távolságtartás jelének számít.
Viszont ugyanazok a kutatások azt mutatják, hogy a japánok vizuális intelligenciája magas: ott van az animé-kultúra. A japán képregény nagyon különbözik az európaitól: az európai képregényben látjuk, hogy valaki fut, de nem érezzük, hogy szaladna. A japán képregények esetében viszont a személő érzi, hogy az a figura valóban szalad.
A fiúk udvarlás helyett menekülnek a lányoktól, a lányok pedig nem értik, mi történik, jeleket adnak, üldözik a fiúkat. Azok viszont jobban szeretik a képregényekben szereplő kétdimenziós lányokat – azok a lányok engedelmesek, hűségesek, nem feleselnek.
Univerzálisan félművelt nemzet
A japán tanárok panasza ugyanaz, mint az ittenieké: hogy a fiatalok leszoknak az olvasásról, a dolgozataikat internetről másolják ki, sokan még a betűtípust vagy az aláhúzott linkeket sem változtatják meg. A kolozsvári diákok viszont komolyabbaknak néznek ki, mint a japánok.
Japánban mindenki diplomás, a benzinkutas vagy a takarító is – a diploma a minimális feltétel munkakeresésnél. Az elitképzés megszűnt, a japán egyetemisták szellemi szintje alacsonyabb, mint a kolozsváriaké. Viszont általánosságban véve a lakosság műveltségi szintje magasabb, mint Európában, hiszen mindenki tanult valamit. Univerzálisan félművelt nemzet vagyunk.
A gimnazisták túl idősek
A sztereotípiákat erősíti az is, hogy Európában japán íróktól csupa szamurájokról, vagy a parasztok elnyomásáról szóló regény jelenik meg. Pedig hogyha a nálunk olvasott japán regények szereplőinek nevét kicserélnék európai nevekre, senki nem venné észre a különbséget.
Ugyanúgy élünk, a problémáink is azonosak: a japán fiatalok esetében is gond a begubózás, a hikikomori – ezt a saját fiamon is tapasztalom. A jóléti társadalomban a fiatalok nem találnak maguknak életcélt. Az én gyerekkoromban ez egészen másként volt. Falun születtem, kemencében főztünk, az erdőről hoztuk a rőzsét tüzelőnek, a vizet pedig a kútról. Most viszont mindenünk megvan, nem maradt, amiért küzdeni.
Ott van a mobiltelefon – ezzel az az egyik nagy gond, hogy elősegíti az ifjúkori prostitúciót: a szülők már nem tudják ellenőrizni, kivel beszél a gyerekük. Néhány éve a gimnazisták váltak prostituálttá, most már túl vénnek tartják őket a kliensek, inkább általános iskolás lányokat keresnek. Azt azonban tudni kell, hogy a prostitúció nem kényszer, hanem a lányok szabad választása.
Japánban sokan mondják azt, hogy a magyar lányok konzervatívabbak, jobb feleség válik belőlük, főznek, mosnak, takarítanak, ahogy kell.
Istenek
Az iskolákban tilos a vallástanítás – így amiatt, hogy korán elkerültem a családom közeléből, nem részesültem semmiféle vallásos oktatásban. A japánok hisznek az istenekben, de tudják, hogy nincsenek.
Japántanulás: elméletben könnyű, gyakorlatban nem megy
Egy magyar ember számára elvileg nagyon könnyű megtanulni japánul, a gyakorlatban viszont nehéz. A japán és a magyar nyelv hasonlít, de nincs jó nyelvkönyv, szótár Magyarországon. Az angol vagy német nyelv logikája szerint közelítik meg a japánt, ez nagyon megnehezíti a nyelvtanulást.
Amikor Magyarországon magyarul tanultam több nyugat-európaival, zseninek éreztem magam közöttük – amit ők nehezen értettek meg, számomra az logikus volt. Úgyhogy ha egy magyar nehezen tud megtanulni japánul, azt jelenti, az anyag rossz. De persze van olyan is, hogy valaki született nyelvi antitalentum.
Amerikában többet dolgoznak
Hogy sokat dolgoznánk? Az amerikaiak többet dolgoznak. Nálunk nagyon sok a munkaszüneti nap, körülbelül húsz van egy évben. A hetvenes években valóban sokat dolgoztunk, a gazdasági fellendülés idején viszont ez megváltozott. Az új nemzedék ideológiája az volt, hogy inkább több szabadidejük legyen, és kisebb fizetésük.
Mostanra viszont kipukkadt a buborék, a gazdaság válságba került, úgyhogy újra sokat kell dolgozni. Ehhez hozzájárul az is, hogy többé nem kötelező egész életére alkalmazni egy-egy munkást. Így sokan alkalmi munkásként dolgoznak, és az ő fizetésük, illetve a „rendes” alkalmazottak fizetése között óriási a különbség.
A két karóra
Az egyik karomon analóg órát viselek, a másikon digitálisat. Az analóg óráról könnyebben, első látásra meg lehet állapítani, mennyi az idő, milyen napszakban járunk – viszont nem mutatja az időt másodpercre pontosan. Nálunk másodpercre pontosan járnak a vonatok, a metró, és az állomáson jelzik, mikor érkezik a következő szerelvény. Ezért van szükségem digitális órára, hogy meg tudjam állapítani, érdemes-e futni a metró után. Nem szeretek hiába megizzadni.