2017. december 15. péntekValér
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Be kéne tiltani az egész magyar szinkront. Vagy mégsem?

Sipos Géza, Bernschütz Mária 2008. február 06. 14:29, utolsó frissítés: 13:40

Vajon miért #b#szinkronizálnak#/b# szinte minden filmet Magyarországon? Ehhez képest Romániában miért szinte kizárólagos a #b#feliratozás#/b#? Nyugtalanító válaszok egy eldönthetetlen kérdésre.





A fenti problémát legelőbb Bernschütz Máriának, a Budapesti Corvinus Egyetem tanársegédének vetettük fel. A BCE Marketing és Média Intézetének munkatársa gyakorlatilag a téma egyedüli kutatója Magyarországon, aki nemrégiben a feliratos filmekhez fűződő attitűdöket vizsgálta. Összeállításunkban az ő megjelenés alatt álló tanulmányából idézünk – a felhasználás lehetőségéért ezúton is köszönet.


– Az alapindok a szinkronizálásra


nagyobb lakosságszámú országok – mint például Franciaország, Németország, Spanyolország esetében – az, hogy szélesebb közönség esetében elhanyagolható lett a szinkronizálás határköltsége, tehát minél nagyobb a nézőszám, annál jobban megéri mindenki számára érthetővé tenni a filmet – válaszol Bernschütz Mária.

Római: – Mit írsz te ide? <i>Romanes eunt domus</i>? <i>A Romanes nevűek a házba mennek</i>? Brian: – Öö, azt jelenti, <i>menjetek haza, rómaiak</i>. – Nem, nem azt. A menjetek haza rómaiak az utasítás. Tehát mit kell használni? – Felszólító mód... Miszerint? Ai? – És mennyi római? Többes... ite... Ite! – Menjetek haza, ez személyre mutató, ugyebár? – Igen.. Áá... rr... részes esete... Oáá, nem, nem részes eset, iszonyúan tárgyeset... domum, uram! – De a domum milyen esetben van? – Határozóban. – Vagyis? – Domum! – Domum. Világos? – Igen, uram! – Most pedig írd le százszor! – Köszönöm, uram! Heil Cézár, meg minden! 
<br />
Jelenet a Brian élete (<i>Life of Brian</i>) c. Monty Python-filmbőlRómai: – Mit írsz te ide? Romanes eunt domus? A Romanes nevűek a házba mennek? Brian: – Öö, azt jelenti, menjetek haza, rómaiak. – Nem, nem azt. A menjetek haza rómaiak az utasítás. Tehát mit kell használni? – Felszólító mód... Miszerint? Ai? – És mennyi római? Többes... ite... Ite! – Menjetek haza, ez személyre mutató, ugyebár? – Igen.. Áá... rr... részes esete... Oáá, nem, nem részes eset, iszonyúan tárgyeset... domum, uram! – De a domum milyen esetben van? – Határozóban. – Vagyis? – Domum! – Domum. Világos? – Igen, uram! – Most pedig írd le százszor! – Köszönöm, uram! Heil Cézár, meg minden!
Jelenet a Brian élete (Life of Brian) c. Monty Python-filmből


Ennek ellentmond az a tény, hogy Romániában potenciálisan 23 millió tévénéző és filmfogyasztó van, tehát jóval több, mint Magyarországon, vetettük közbe. Elképzelhető, hogy 1989 előtt egyszerűen a román állam nem akart ilyesmire költeni?

– Ezt Románia sajtótörténelmét tanulmányozva lehetne megtudni. Az mindenesetre biztos, hogy Magyarországon 1989 előtt, sőt a 2. világháború előtt is sokat fektetett az állam a népszórakoztatásba, "kenyeret és cirkuszt" alapon. Emiatt sok magyar film készült a '30-as, '40-es években, s ezért többet is szinkronizáltak. A helyzet hasonló volt az olaszországi állapotokhoz.

"A 20. század elején a tömegmédiumok használatának elterjedésével a kereslet megnőtt a külföldi alkotások, hírek iránt – nem beszélve a haditudósításokról. Az 1920-as és '30-as évekre megindult a fordítási láz. A hangosfilmmel kapcsolatosan Németország, Olaszország, Franciaország, Spanyolország először a szinkronizálás mellett döntött, míg Európa többi országa feliratozott. A döntés hátterében a szinkronizálás magas költsége állt" – áll Bernschütz Mária tanulmányának bevezetőjében.


A folyamatra ráerősített a televíziózás világméretű elterjedése.

Egyáltalán nem mindegy, hogy a tévék feliratoznak, vagy szinkronizálnak, ugyanis "a szórakoztatás egyéb formáival összehasonlítva a televízió megbízható, könnyen elérhető, és kevés erőfeszítést vagy ráfordítást igényel. Ily módon a jutalom/erőfeszítés hányados vagy a költség/haszon arány kedvezőbb, mint az élvezetek és a kikapcsolódás egyéb eszközei esetében", magyarázza a kutató a médiakutatás tudományában szinte közhelynek számító megállapítást.

A fentebb elmondottak alapján megkockáztathatjuk azt a feltételezést, hogy mind Magyarországon, mind Romániában olyan kultúrpolitikai döntés volt a szinkronizálunk vagy feliratozunk kérdése, melyet a diktatúrák a 2. világháború előtt meggyökerezett filmforgalmazási hagyományokra támaszkodva hoztak meg.

Felirat vagy szinkron? 
<br />
Szólj hozzá az oldal alján!Felirat vagy szinkron?
Szólj hozzá az oldal alján!
A következmények évtizedes távlatban is érezhetők: "Magyarország tranzitország, logisztikai központ, idegenforgalmi desztináció, EU tagország, különleges nyelvvel rendelkezik, sorolhatnánk az érveket amellett, miért kell nyelvet tanulni.

Emellett a magyarországi munkaadók többsége panaszkodik a munkavállalók nyelvtudáshiányára, vagy tudásuk használhatatlanságára (derül ki a HVG hírmagazin Trend mellékletéből, 2007/45. szám). A nyelvismeret társadalmi, kulturális jelentőségéről nem is beszélnénk. Mindezek tudatában merült fel bennünk a kérdés, hogy vajon a feliratos programok nézése elősegíti-e a nyelvtudást? " – kérdezi tanulmányában Bernschütz Mária.


A kérdés eldöntéséhez az anekdotákon kívül

nem sok biztos adat áll rendelkezésre. Ismerős például egy brassói férfi története, aki amerikai filmek alapján tanult meg angolul; majd Nagy-Britanniába kerülve nagy feltűnést keltett ízes texasi kiejtésével és szófordulataival. Továbbá közszájon forgó történet Romániában az, hogy a kilencvenes évek elején-közepén sokan azért nézték a dél-amerikai szappanoperákat meg az olasz adók műsorait, hogy megtanulják a másik két újlatin nyelvet, a spanyolt meg az olaszt.

"A feliratos filmekkel kapcsolatos attitűd vizsgálatáról nem jelent meg még kutatás a nemzetközi irodalomban. Olyan faktornak említették, amely a tévénézés pozitívumaként jelenik meg. Azzal, hogy sok feliratos filmet néztek a gyerekek, például javultak az olvasási nehézségeket jelző indexek Hollandiában (Kolstra, van der Voort, van der Kamp, 1997). Hiszen a feliratos filmeket gyorsan és pontosan kell olvasni" – idézi az elérhető kutatási eredmények egyikét Bernschütz.

A Corvinus Egyetem munkatársa vizsgálatában kvalitatív kutatást végzett magyarországi, szinkronos környezetben élő egyetemisták és olyan finn hallgatók körében, akik már


húsz éve feliratozós tévéműsorokat fogyasztanak.

Mint kiderült, a finn válaszadók a film részének tartották magát a nyelvet is, függetlenül attól, hogy angol vagy japán a film; vagyis ők a filmet önmagában kedvelik, olyan formában szeretik nézni, ahogy az létrejött. Nemcsak a színész eredeti hangjára kíváncsiak, hanem az egész filmre. Számukra az eredeti hangeffektussal együtt létezik a film.

A magyar válaszadók többsége a feliratos filmeket egyértelműen a nyelvtanulással kapcsolatosan említette meg. Az online mélyinterjúk során elhangzott tipikus válaszai így szóltak:

„Veszélyes a feliratos [film], mert folyton azt nézi az ember, de kezdetnek jó lehet nyelvtanulásra.”; „Találkozol az élő nyelvvel, közelebb hozza hozzád a nyelvtanulás értelmét” ;„Én néztem angolul filmeket feliratosan, és csak olvastam mindig, aztán elkezdtem olyan sorozatokat nézni, amikhez nem volt akkor még felirat, és kapásból megtanultam, mert kell némi kényszer is”.

Hogyan választ valaki a feliratos vagy a szinkronos film között? A kutatásból kiderül, számos tényező befolyásolja a döntést.

"Társaságban erősen megkérdőjelezhető a filmek feliratos változatának választása, például valaki nem beszéli a nyelvet, vagy zavarja, hogy olvasni kell barátok között. Következésképpen az, hogy kinek a társaságánban nézi valaki a filmet, befolyásolja azt, hogy miként nézi.

»Engem nem, de a barátaimat igen [zavar a felirat]. Néhányan sajnos nem hajlandóak feliratosat nézni.« »Romantikust valószínűleg nem haverral nézem meg, hanem barátnővel, tehát az legyen szinkronos inkább«" – idézi magyarországi kutatási alanyait Bernshütz Mária.


Az sem mindegy, hogy mit csinálsz tévé (film) nézés közben.

A műsorkínálat – elsősorban a szórakoztató programok – bősége, a reklámokkal teletűzdelt túl hosszú műsorok és az időhiányban szenvedő nézők számának gyors növekedése oda vezetett, hogy egyre többen háttértelevízióznak. Ez pedig inkább kedvez a szinkronizálásnak.

A feliratozott filmek az ún. figyelmes tévénézés esetén sem válnak be igazán. Ilyen esetben a néző ugyan egy adott műsorszámot követ, ám a tévézés nem tartozik a pótolhatatlan tevékenységei közé, könnyen elvonhatja más a figyelmét.

"Az odaadó, beleélő nézésnek azt tekintjük, amikor semmi mást nem csinálunk, és nem is akarunk mást csinálni, mint tévézni. A feliratos filmek nézése a harmadik csoportba tartozik, hiszen a feliratok olvasása, nyomon követése egyfajta aktív befogadói közreműködést is kíván" – írja Bernschütz Mária.

>> Megélhetési szinkron ötszázezerért Valuska László riportja a nagyváradi szinkronstúdióról (Index.hu) >>


Sem a szinkronizálás, sem a feliratozás nem egykönnyen lebonyolítható folyamat. Szinkron esetén a fordítónak ajánlatos olyan szavakat keresnie, melyek közel hasonló szájmozgással kimonhatók a szinkronhangzásban, mint az eredeti mimikában.

A kiválasztott szavak hossza is fontos, hiszen a szinkronszínész nem beszélhet sem többet, sem kevesebbet az eredetinél.

Ezenfelül a humor fordítása – különösen a helyzetkomikumra, vicces benyögésekre alapozó sitcom sorozatoknál – annyira nehéz lehet, hogy egy-egy gyengén sikerült szinkron az egész széria bukását okozhatja. A beépített nevetés-hanghatás (laughter on screen) nézői értelmezése sokszor a rossz szóvicc-fordítás miatt elveszhet, vagy a silány fordítás miatt erőltetetté válhat.


Nem mindegy a színészek kiválasztása sem:

egy idő után unalmas lehet a nézők számára, hogy az amerikai, a brit, a brazil, a francia, a német és az olasz szappanopera mind ugyanazokon a hangokon szól magyarul.

A jó minőségű fordítás a feliratozásnál is elengedhetetlen: itt a fordítónak ugyanúgy meg kell küzdenie az adaptáció nehézségeivel, mint a szinkronosnak, csak neki folyton-folyvást tömörítenie kell. Ugyanis több kutatás alátámasztja, hogy maximum 40 karakter (szám, betű, írásjel) értelmezhető egy feliratsorban – említi Bernschütz tanulmánya.

A feliratkészítésnél az eredeti nyelv értelmezését a célközönség összetétele is befolyásolja (például másképp feliratoznak nagyothallók számára). S miután kész a felirat, jelenetek szerint, tizedmásodpercre pontosan időzíteni kell. Egy producernek, filmforgalmazó ügynökségnek mindezeket a szempontokat figyelembe kell vennie, amikor a szinkronizálás vs. feliratozás kérdéséről dönt.

Külön kategóriát képeznek azok a filmrajongók, akik a fájlcserélő hálózatokról letöltött mozikhoz, sorozatokhoz készítenek a rendszerint angol eredetiből helyi nyelvre fordításokat. A jelenség neve: fansubs. Hogy milyen roppant mennyiségű "csináld magad" szövegről van szó, meggyőződhet róla az, aki benéz a feliratok.hu (magyar), a titrari.ro (román) vagy az allsubs.org gyűjtőszájtokra.


Vajon miért szinkronizálnak szinte minden filmet Magyarországon? Ehhez képest Romániában miért szinte kizárólagos a feliratozás?

– a kiinduló kérdést két romániai szakértőnek is feltettük, hozzátéve, hogy tudomásuk szerint nagyságrendileg mennyivel kerül többe a szinkron a feliratozáshoz képest.

Jakab-Benke Nándor animációs rendező, film-addikt blogger szerint: – Csak a homályos "kulturális sajátosság" válasszal tudok szolgálni. Egyszerűen így alakult ki. S ha már kialakult, akkor nagyon nehéz megváltoztatni: Magyarországon külön szakma a szinkronszínészet, emberek élnek meg belőle, nem lehetne egyik napról a másikra megváltoztatni a viszonyokat, ha az esetleg költségmegtakarítással is járna.

Nem akarom a kérdést technikai fejlődéshez, vagy a spórláshoz kötni. De lehet, hogy Románia esetében a hangosfilm elterjedésének különböző intenzitása is közrejátszott. Ja, és persze ráállni a szinkronizálásra még nehezebb lenne, mint a nézőket leszok(tat)ni róla: ki kéne termelni egy megfelelően képzett munkaerőt erre a szakmára.


Apropó kulturális sajátosság:

a lengyeleknél például a "lektor" dívik, azaz az egyszemélyes hangalámondás, az overdub, ami szerintem még a szinkronizálásál is rosszabb, ha még emlékszel a '80-as évek Irina Nistor-féle akciófilm-ráolvasásokra – mondja Jakab-Benke Nándor.

– Ami a pénzügyi vonatkozásokat illeti, feliratozáshoz igazából kevés ember kell: persze egy profi fordító, esetleg egy korrektor, és egy másik valaki, aki szinkronba hozza és odalapítja a szöveget a celluloidra, DVD-re vagy tévéadásba.

A szinkronizálás külön kis ipar, sok embert mozgatva: a fordító csak az első lépés, stúdió, hangmérnök kell, hangvágó, szinkronrendező és több gyakorolt színész, ha többszereplős egy film (Altman, hajaj!), akkor sok színész. És gondolhatjuk, mennyit kér el egy-egy fejlett allűrökkel rendelkező színész. A szinkron tehát a feliratozás sokszorosa költségekben.


Amiért különben igazán idegesít a szinkron,

az az, hogy például a különböző angol kiejtések, kultúrák angolja meghal. A niggerangol, a texasi angol, a britis inglis, a hispano angol, a brooklyni zsidó angol, az olaszamerikai angol, a deutsche englisch, meg a franciásangol a magyar szinkronban mind kimerül pár szar pesti szlengmondat beszúrásában. Ráadásul a feketék kicsit másképp képzik a hangokat, épp ezért olyan izgalmas, ahogyan a buta fehér emberhez képest beszélnek.

Azt hiszem, az egész magyar szinkront be kéne tiltani két Monty Python-filmen – a Brian életén, a Gyalog galoppon – kívül, amiket Galla Miklós fordított – mondja Jakab-Benke Nándor.


– Magyarországon nem szinkronizálnak mindent,

csak a "nagy" mozifilmeket – cáfolja a kérdésben foglalt állítást Jakabffy Samu, egy filmforgalmazással és -feliratozással foglalkozó vállalkozás vezetője, a Filmtett folyóirat egyik alapítója. – Ennek több oka van. Először is a hagyomány: gondolj bele, hogy a tévék még 1989 előtt is sokkal több külföldi műsort játszottak, és hát a Kádár-rendszerben nem volt elvárható mindenkitől az angoltudás.

Másodszor több pénz volt és van a magyarországi tévéiparban és moziforgalmazásban, mint a romániaiban – jó lett volna szinkronizálni, de a ProTV még 2002-ben is komoly gazdasági problémákkal küszködött. Ez a tévéadó szinkronizált először a magánstúdiók közül Bukarestben.

Tavaly 2,5 millió néző járt moziban Romániában, Magyarországon kábé 12 millió. És ha egy filmnek legyártják a magyar szinkronját, akkor azt minden hordozón tudják használni; tévében meg DVD-kiadásban is. További szempont a szinkron vs. feliratozás ügyben a státus- és presztízskérdes, ami ebben az iparágban eléggé fontos – magyarázza Jakabffy Samu.


– A mozifilm szinkronizálása a következőképpen zajlik le.

Kiválasztják a színészeket és alámondatják velük a filmet, ezután legyártják a hangsávot. Ez eddig kábé 4000 euró. Utána ezt elküldik a külföldi filmlaborba, ahol elkészítik az új kópiákat (filmszalagokat), ami ma darabonként 1000-1200 euróba kerül (és persze van némi járulékos adminisztratív költség, ami úgy 1000 euróra rúg).

Ha a feliratozás mellett dönt valaki, elküldi a kópiákat (mozifilm eseten beválnak a használt kópiák is, ezeknek kábé 600 euró/db az ára) plusz a szövegkönyvet, és a mi cégünk 350 euróért feliratozza. Lengyelországban is lehet hasonló bérmunkát végeztetni, ott nagyjából 320 euró az ára kópiánként. Tévéfilmek esetében persze ez az eljárás nem működik – magyarázza Jakabffy Samu.

– Szinkronizálás esetáben felmerülnek más problémák is. A The Simpsons sorozatot Franciaországban – és máshol is nyugaton – nagyjából ugyanaz a színészcsoport szinkronizálja. A franciáknál konkrétan tudom, hogy amióta a sorozat létezik, tényleg ugyanazok az emberek a szinkronhangok.

Ezt csinaljak tizenvalahány eve. Elképzelhetjük, hogy annak a nőnek és férfinak ekörül forog az élete gyakorlatilag 1989, a sorozat indulása óta. Közben bizonyára voltak betegek (megfáztak, ami egyenlő a hangelváltozással), veszekedtek, utálták egymást stb. Valószínűleg mindkettőnek vannak/voltak családi, magánéleti problémái: mindez megérződik a végeredményen.

Vagy képzeljük el, mi történik, ha Jockey Ewing magyar hangja elkezd sztrájkolni, esetleg kórházba kerül, mert az epéje felmondta a szolgálatot; magyarázza a Jakabffy. – Az is bonyolítja a helyzetet, hogy a moziipar tágabb környezete és technika olyan tempóban változik, hogy ezt


jogilag nem lehet előre látni.

Például az amerikai forgatókönyvírók olyan jogok – az internetes, mobiltelefonos tartalomszolgáltatás – megosztásáért küzdenek, melyek hét évvel ezelőtt még fogalomként sem léteztek a filmes világban. És van egy sokkal nagyobb probléma, aminek meg kell változnia előbb-utóbb: ez a szerzői jog (lásd a szabadkultúra.hu-t), ami szerintem a legnagyobb disznóság, ami létezik a Földön.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS