2017. december 15. péntekValér
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

sZempöl, hazai pályán: tombolt a kultúrkocsma-közönség

Vizi Boromir 2007. december 29. 18:46, utolsó frissítés: 13:46

#b#Örömállapot#/b#, buli, gyerekmondókák a tudatalattiban: hangulatfotók és filózások a PopSuli-továbbjutó szentgyörgyi zenekar otthoni fellépéséről.




Vágni lehet a füstöt, a tömeg mindenhová beözönlik, megkapja a legeldugottabb sarkakat is, ahol még állni lehet, ülőhely már természetesen nincs, a koncertnek egy órája el kellett volna kezdődnie. December 28. este fél 10 van, kendős-bizsus lányok, művészetis kamaszfiúk, szakállas/borostás exhippik, a szentgyörgyi kultúrkocsma-közönség apraja-nagyja tolong, beszélget, nevet. Ez a Szimpla, talán fél éve nyílt, a Sugás áruház mögött találod meg, ha arra jársz.

A sZempöl zenekar még sörözik, cigizik, közben kábeleket dugdos, igyekszik az egymás közötti kommunikáció hatásfokán üvöltözzésel javítani, a tömeg ugyanis tömeg, morajlik, kocogtatja a sörösüvegeket, a négyzetméterre eső interakciók száma rendkívül magas. Aztán egyszercsak kezdődik, a hangolás simán és minden felhajtás nélkül megy át az első szám lejátszásába.


Várakozó álláspont: Kovács Hunor a doboknál, Szabó Zsolt (vokál, doromb) jobbraVárakozó álláspont: Kovács Hunor a doboknál, Szabó Zsolt (vokál, doromb) jobbra


Gitárosok egymás közt: Bakk-Dávid László (balra) és Váncsa LeventeGitárosok egymás közt: Bakk-Dávid László (balra) és Váncsa Levente


A laptopnál Kónya-Ütő BenceA laptopnál Kónya-Ütő Bence


Bocsárdi Magor (hegedű, vokál) a kamerával szemezBocsárdi Magor (hegedű, vokál) a kamerával szemez








Vendégfellépő: 
<br />
Kovács Linda csángó népdalt énekelVendégfellépő:
Kovács Linda csángó népdalt énekel


Kiss Bora a kolozsvári koncerten is elénekelte a Holdvilágos éjszakántKiss Bora a kolozsvári koncerten is elénekelte a Holdvilágos éjszakánt




Egy ideig, amíg a buli be nem indul, és a közönség egyelőre a sörösládákon, illetve az ahány-annyiféle székeken kuporogva előre-hátra ringatózik a ritmusra, még egészen nyugisan lehet fotózni az első sorból. Félóra múlva visszavonulót fújok, a nyitott ablak alatt, magányos székek és kabátkupacok társaságában készítek némi hangulatlenyomatot.

Itt még szépen ülnek...Itt még szépen ülnek...


...ez már az örömállapot...ez már az örömállapot


Rajongótábor. Akinek nem jut hely az első sorban, asztalra, székre állRajongótábor. Akinek nem jut hely az első sorban, asztalra, székre áll


Együttes, operatőr, közönség: mindenki együttEgyüttes, operatőr, közönség: mindenki együtt


Egy zenekart, ha hattagú, elég nehéz összeszedni egy villáminterjú erejéig: egyesek pakolnak, másokat elnyel a tömeg, elsodornak a rajongók stb. Miután összegyűl öt ember, az egyik megint lelép, mire megjön a hatodik.


Ez valami stratégia, hogy most is, Kolozsváron is egy-egy csinos lány vendégszerepel a zenekarral?

Kónya-Ütő Bence: – Nem stratégia, hanem szükséglet, mert igazából nekünk nincs olyan sok számunk. Vannak olyan számok, amit a baráti körön belül bizonyos emberek elkészítenek, és ezek jó alkalmak arra, hogy ezeket elő is adjuk, másrészt gyűl a massza, amit lejátszunk. És ki szoktunk hagyni számokat a koncert alatt, mint például most is, de erről bővebben Bakk-Dávid László mesél... hogy is volt, hogy kihagytuk a Furtschát?

BDL: – Nálad volt a setlist, te kellett volna mondd...
KÜB: – Nem volt rajta.
BDL: – Ja igen, nem írtuk fel. Magornak jutott eszébe a ráadásnál.


Hogy döntitek el, hogy milyen sorrendben játsszátok el a repertoárt?

Szabó Zsolt: – Éppen ahogy érezzük. Felírjuk egymás alá a számokat, amennyi éppen van, s szavazunk, hogy melyik szám hányadik helyen legyen, így áll össze a 14-15-ös lista. Mindezt egy sör mellett, koncert előtt 10 perccel, hamar megy, mert általában egyetértünk.


Mondta Zsolt fellépés előtt, hogy a szentgyörgyi koncert komoly próbatétel, mert volt már egy sikeres kolozsvári és egy nem túl fogékony közönség előtt játszott bukaresti koncert, s hogy vajon ez hogy sül el... Féltetek?

Bocsárdi Magor: – Egy kicsit, mivel hazai pálya, itthon vagyunk Szentgyörgyön.


Ez az első koncertetek itthon?

BM: – Még volt egy régebb, de az nem sZempöl néven volt, illetve néhány tag még nem volt benne akkor a zenekarban. De minden koncert valóban próba, mert arra törekszünk, hogy házibuli-hangulatot fogjunk meg, s hogy nagyon közvetlen legyen a közönséggel a kapcsolat, ne tipikus koncert legyen.

BDL: – A következő nagy tét a nagyszínpadi fellépés, mert amikor nem lesz ennyire emberközeli a közönség, nagyon fontos, hogy jól teljesítsünk.

SZZS: – Azt jó tudni, hogy egy garázsban kezdtük, ott alakultak az első számaink, az a hangulat szülte a számokat is, ezért döntöttünk úgy, hogy ez a zene többnyire ilyen kisebb kocsmákba való. Mert ha a közvetlenség hiányzik, mint pl. egy nagyszínpadon, akkor nem biztos, hogy ugyanolyan hatásuk lesz a számoknak.


Akkor tulajdonképpen bulizenekar akartok lenni?

SZZS: – Nem, nem, a kettő között próbálunk megtalálni egy arany középutat. Bulis is legyen, és legyen benne zeneiség is, ezért olyan sokrétű, ezért lelhető fel a zenénkben a többfajta stílus...

VL (érkezik egy sörrel): – Na, mit kell itt okoskodni ebbe a kicsi narancssárga kütyübe?

BM: – A fele tényleg mindig improvizáció. Próbán megbeszéljük, hogy ezt és ezt fogjuk csinálni, de élesben felborul minden, s másképp sül el...

SZZS: – Jelenidejű az egész.

BM: – Igen, tényleg, a közönséggel születnek és újraszületnek a számok, minden egyes alkalommal.

VL: – Én csak annyit akarok mondani, én vagyok a bőgős, sose tudok semmiről, mindig elkések, és azt se tudom, miket játszunk, csak úgy játszom...
Kovács Hunor: – ...én meg próbák alatt szoktam snowboardozni. (nevetés)


Nem zavar, hogy dobosként valamennyire a háttérben vagy?

KH: – Nem mondanám, hogy háttérben vagyok. Csak amíg összeáll a szám, addig én nagyjából ülök, s várom, legyen kész, mert egy kész számra könnyebb rádobolni.

SZZS: – Igazából az alkotófolyamatban öten veszünk részt, és a perkució színesíti a végén.

VL: – Szeptembertől vagyok a zenekarral, s az elején kicsit outsidernek éreztem magam. De most ez a tegnapi próba nagyon profi volt.


Hogy jött az ötlet, hogy gyerekmondókákat zenésítsetek meg?

KH: – Szerintem az egész viccből indult.

SZZS: – Az egész zenekar viccből indult, ami azt illeti. A gyerekmondókáknak szerintem az a célja, hogy jellegzetes hangulatot teremtsenek, és nagyon viszik az embereket a koncerten. Gyerekké tudnak válni, ez látszik az arcukon. Olyan gyerekmondókákat és gyerekdalokat választunk, amelyeket mindenki ismer, mint például a Pálkatapéter, az Eccpecc, s ilyenkor az emberek megnyílnak...




Félig gunyoros, félig elismerő megjegyzéseket is kaptatok, hogy „sztárok vagytok, gyerekek”. A közönség eleve ismeri a számaitok nagy részét, meg sem kell tanulniuk a szöveget... ehhez mit szóltok?

BM: – Szerintem épp az, hogy az emberek rég elfelejtették Pálkatapéteréket, s amikor bejönnek a koncertre, a tudatalattijuk előhozza ezt az egészet... de ez hülyeség, hogy sztárok vagyunk, én utálom ezt a szót, fogalmat, ilyen szerintem nem létezik, mert senki se sztár, senki sem több a másiknál, csak egyik ezt csinálja, a másik meg amazt.

SZZS: – Én a kérdésből azt vettem ki, hogy esetleg van-e benne hatásvadász szándék, hogy mondókákat játszunk... nem, nem, szerintem ez nem erről szól. A zenénkkel közvetíteni szeretnénk, s úgy gondoljuk, a gyerekmondókák nagyon jó kapuként szolgálnak az emberek fele. Ilyen kapu mondjuk a horror vagy a romantika mint stílus, általuk könnyebben befogad az ember bizonyos hangulatokat. Stephen King azért ír horrort, mert félelmükben az emberek sokkal több mindent beengednek magukba, mi azért játszunk gyerekdalokat, mert az emberek megnyílnak tőlük.

BM: – Örömállapot-jellegű az egész.


Ugyanakkor ott vannak a teljesen más stílusú számaitok. A gyerekmondókákkal egyfajta bevezetést adtok ezekhez?

BM: – Igen, s közben felvillantjuk a kapukat... ellenpontozunk, hiszen ha végig csak gyerekdalokat játszanánk, kifáradna az egész.

BDL: – Vannak nagyon experimentális témáink, mint például az utolsónak eljátszott Furtscha, ami majdhogynem avantgárd.

SZZS: – Az embereket próbára is teszi ez a szám, hiszen elég furcsák benne a témák, de be tudják ezt is fogadni. Az együttesünkbe ez is beletartozik. Egyébként Bence fogalmazta meg nagyon jól a sztársággal kapcsolatban, és ezt szimbolikusan kell érteni, hogy ha mi kijövünk a garázsból, akkor megszűnik a sZempöl zenekar. Tehát egyáltalán nem hajtunk a sztárságra, sőt meglehetősen furcsán fogadjuk... Az első koncertünkön, Pesten egyszerűen nem volt mit kezdjünk a sikerrel...

BM: – A Furtschának is a közepén van az a „furcsa” rész... mi azt, ami nem komersz, ami nem megszokott, megpróbáljuk felvállalni, nem figyelve arra, mit mondanak mások, csináljuk a magunkét, valami újat, valami mást.


Továbbjutottatok a PopSulin...

SZZS: – Az egy hatalmas vicc volt, hallottunk róla, megnéztük, mi az, és feltöltöttünk két számot. Persze örültünk neki...

BM: – ...és nagyon meglepődtünk...

SZZS: – ...főleg a Félsziget-fellépési lehetőségnek. Persze félünk is tőle... nagyszínpad... attól félünk, hogy elszakadunk a közönségtől, mert a színpad elválaszt. A sZempöl zenekar felkerül a pódiumra, a zenénk pedig külön szól hangfalakból, az már egy másik dimenzió.

BM: – Azt a falat, ami a közönség és a színpad között felállítódik, azt kell valahogy áttörni, hogy ugyanazt a hangulatot, mint ami egy kicsi kocsmai koncerten van, meg lehessen teremteni.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS