Ki a magyar hős? Erdélyben Petőfi a favorit, de Markó és Tőkés is játszik
összeállította:B. D. T. 2007. december 28. 11:06, utolsó frissítés: 2007. december 27. 21:26Öt magyarlakta régióban más-más történelmi személyiség áll az első helyen. De van #b#határokon átívelő magyar felettes énünk#/b#: egy kölyök, aki sikerrel építette fel a nemzeti hős imidzsét.
A magyarok, éljenek Magyarországon, Romániában, Szlovákiában, Szerbiában vagy Ukrajnában, a nemzeti identitás lényeges elemének tartják – a zászló, címer, Szent Korona és más szimbólumok mellett – a magyar kultúra ismeretét is.
A Kárpát Panel – A Kárpát-medencei magyarok társadalmi helyzete és perspektívái című, 2007 őszén, öt országban készült felmérés identitásvizsgálati célú kérdésblokkjában arra is rákérdeztek,
vannak-e a magyarságot, a magyar nemzetet megjelenítő
nemzeti/történelmi hősök, illetve kulturális személyiségek.
A megkérdezettek többsége igennel válaszolt, ám amikor arra kérték őket: nevezzenek meg egy ilyen személyiséget, riasztóan sokan nem tudtak érdemben válaszolni.
A kulturális személyiségek között Petőfi Sándor vezet az összes régióban – ám a történelmi hősök kategóriában más-más név áll a lista élén. Mi ennek az oka?
Többek közt erre kérdeztünk rá – a felnőttkorú népességre reprezentatív felmérés erre vonatkozó eredményeit Selyem Zsuzsa irodalomkritikus, Lázok Klára történész és László Márton levéltáros kommentálta.
Selyem Zsuzsa irodalomkritikus, Kolozsvár: – Amint látom, Petőfi Sándor az abszolút magyar hős. A felmérés szerint mind az öt régióban ezt a tehetséges, a nemzeti hős imidzsét tudatosan felépítő*, a hazáért a szabadságharcban életét adó kölyköt első helyen nevezték meg a magyar kulturális személyiségek közül.
Ő a mi határokon átívelő magyar felettes énünk.
Szabadság, szerelem – ez azért jó, nem? És persze az örök ifjúság vágya. Az más kérdés, hogy az infantilizálódott magyar politikai kultúrának is valahol az iskolai oktatás mítoszgyárában kereshető az eredete.
A nemzeti hősök megnevezésénél nem látok lényeges eltéréseket. Kossuth Lajos, Mátyás király mindenhol az elsők között, István király mindenhol, kivéve Magyarországot – ez viszont érdekes kérdés, hogy ott miért nem? A felmérés módszerét kellene ismernem, hogy spekulálhassak.
Az, hogy a legtöbb hős a tizenkilencedik századból való, érthető – gondolom, minden K-európai népnél így van ez. Amire még kíváncsi volnék: ha úgy tennénk fel a kérdést, hogy kik voltak azok a politikai személyiségek, akik a leginkább hozzájárultak a magyarság fejlődéséhez, milyen nevek és milyen sorrend alakulna ki. (Mi történne magyar dichotomiánkkal, a Kossuth–Széchenyivel?)
Kis népek nagy irodalma – a kulturális személyiségek között (és ez is határokon átívelő összmagyar eredmény) két festő és három zeneszerző szerepel, a költők, írók elsöprő fölényben vannak velük szemben. Jó, ehhez most nézzük hozzá az olvasási statisztikákat. Nyilvánvaló, hogy
ez az irodalmi kánon jelképes,
azokat a neveket tartalmazza, melyeket a felmérésben szereplők kénytelenek voltak az iskolában elsajátítani. Más kérdés volna, ha a megnevezett szerzők művészi stílusáról, világról alkotott víziójáról kérnénk jellemzést.
Azért is nehéz volna, mert a megnevezett szerzők a történelmi hőskorszakban, a tizenkilencedik században éltek, így a mai nyelvhasználat és az akkori között nagy a különbség, amit az eddigi iskolai irodalomoktatás elfedett, s azt az illuziót táplálta, miszerint gond nélkül átléphetünk száz-százötven évvel korábbi állapotokba.
Időutaztatásunk eredménye, hogy egy összmagyar társadalom zavartan hunyorog a többnyelvű, különféle kódokkal olvasható-nézhető-hallható-stb. kortárs kultúrában.
László Márton marosvásárhelyi történész-levéltáros elsősorban azt hangsúlyozta, nem létezik „a magyar történelem”, mindenki mást emel ki ebből, sőt mondhatni könyvenként eltérő kép rajzolódik ki az eseményekről. “A múlt mindig konstrukció: egyrészt nincs elég adatunk hozzávetőleges valóságosságában sem rekonstruálni,
ha meg van elég adatunk, akkor meg szelektálni kezdünk belőle,
és itt már bejön a szubjektivitás. Szelektálunk, de más-más szempont szerint: mi a fontos; mi a tanulságos; mi a példaértékű; mi lehet eszménykép” – fejtette ki a kutató, azt hangsúlyozva, mivel a politikum legitimációjának fontos eleme a múltra való támaszkodás, hivatkozás, ezért a történelem megkonstruálásába a politikum is beavatkozik.
“A politikum a forráselosztó, és ezen keresztül megszabhatja, milyen legyen a múlt, hogyan is nézett ki a múlt. A legdurvább általam ismert beavatkozások a totalitárius diktatúrák korában voltak. A múltból felnagyították az osztályharcot, és csak azt propagálták – Krisztus lett az első kommunista stb.” – hozott példát is a befolyásolásra László Márton.
Ugyanakkor valószínűleg más-más magyar nemzeti hősök kultuszát engedélyezték 1945 után Szlovákiában, másokét Romániában, megint másokét a volt Jugoszláviában. Ez abban nyilvánult meg, mit adhattak ki, milyen hősöket felvonultató történelemkönyveket; milyen személyiségek megünneplését engedélyezték, és mekkora publicitással.
A legfontosabb tényező, hogy a tankönyvekben kik szerepelhettek,
és mekkora hangsúllyal, illetve terjedelemben – hívta fel a figyelmet a történész. A listák és rangsorok régiónkénti eltérése másrészt abban is gyökerezhet, hogy a magyar történelmi személyiségek eltérő módon kötődhettek e térségekhez. “Például ha nem lenne a Mátyás király meg a kolozsvári bírós sztori, meg Mátyás nem Kolozsváron született volna, biztos kevesebben tudnának Mátyásról Romániában. Zrínyi azért nem jelenik meg Erdélyben, mert nem itt 'aktivált'" – magyarázta.
Fontos szempont, hogy az elmúlt időszakban, a felmérést közvetlenül megelőzve éppen melyik személyiségnek volt több médiaszereplése. “Szerintem az, hogy Munkácsy Erdélyben megjelenik, a nyári csíkszeredai kiállításnak köszönhető (bár ehhez képest rendkívül alacsony a százaléka)” - mondta. Értékelése szerint a történelmi személyiségek között “Hunyadi, Kossuth és Szent István a vezető triász, tőlük jóval lemaradva jön a többi. Kivétel csak Ukrajna, az ide kötődő Zrínyi meg Rákóczi miatt. Szent Istvánnál szerintem
letagadhatatlan (bár nehezen mérhető) a rockopera hatása.
Sejtésem: a kommunista időszakban az illető régióhoz kötődő történelmi személyiségek (Ukrajna: Zrínyi, Rákóczi; Románia: Hunyadi; Felvidék: Zrínyi) nagyobb szerepet kaptak az „összmagyar” személyiségek rovására”.
A kulturális személyiségek listáival kapcsolatban megjegyezte, megdöbbentő, hogy a nagy Wass Albert-kultusz ellenére csak 1 százalékos az író „népszerűsége”. Ami biztató viszont, hogy az emberek úgy gondolják, vannak közös, összmagyar személyiségek, azaz a szétfejlődés ellenére van közös múltunk, amelyet a közös személyiségek/hősök fejeznek ki, azaz egy közös kultúra, egy nemzet részei vagyunk – hangsúlyozta. “Ha van közös múlt, amire hivatkozni/építeni/példát venni lehet, akkor megvan az újjászületés, a testvériség erősödésének esélye, a december 5-i és hasonló sokkok ellenére” – zárta kommentárját László Márton.
Lázok Klára, történész, Marosvásárhely: – A helyezés véleményem szerint leginkább attól függött, hogy a helyi adottságok melyik történelmi szereplőnek a folklorizálódását segítették inkább elő. A felváltva második és harmadik helyeken végzett befutók (Ukrajna kivételével) Mátyás király és Kossuth Lajos, az ő esetük könnyen magyarázható, mivel
mindkettejük történelmi szerepe és cselekvéstere
mindannyi országrészt alapjaiban érintette. Mátyás király a történelmi Magyarország “aranykorát” szimbolizálja, a Mátyás-mondák mindenik magyarlakta területhez kötödnek, Mátyás király és kora mindenik országrész irodalmi tematikái között jelen van, sőt a Hunyadi család valamilyen szinten mindenik utódállam többségi népének történelméhez is kötödik, s így benne van az iskolai tananyagban is.
Kossuth Lajos népszerűsége pedig valószínűleg annak tudható be, hogy a forradalomban kifejtett vezető szerepét követően eltűnt a magyar közéletből, tehát a személyét övező nimbuszt, akárcsak az elesettekét vagy a vértanúkét, további politikai esetleges szerepvállalás nem árnyékolta be, könnyebben folklorizálódott (Kossuth-legendák, toborzódalok, stb.). A másik dolog, amely szintén a folklorizálódást könnyítette meg,
a hazahozatala és temetése körüli országos kampány,
melynek során a történelmi Magyarország szinte mindenik helységében emléktáblát, szobrot emeltek, koszorúztak, vagy akár erdőt ültettek tiszteletére, s ezek, ha esetleg ma már fizikailag nem is léteznek, de a történelmi emlékezetben jelen vannak.
Az első hellyel kapcsolatban felmerül egy érdekes különbség, míg Felvidéken és Délvidéken Szent Istvánt nevezték meg a válaszadók, addig Erdélyben erre a helyre Petőfi Sándor került, Kárpátalján pedig Zrínyi Ilona. Petőfi Sándor valószínűleg Bem erdélyi hadjáratának köszönhetően vonul be az erdélyi történelmi köztudatba, folklorizálódását
a fehéregyházi eltűnése körüli rejtély csak elősegítette.
Ugyanakkor nyilván az is hozzájárul Petőfi népszerűségéhez, hogy 1945 után, mivel költészetének elemei megfeleltethetőek voltak az új ideológiai kánon követelményeinek, továbbra is az egyik leginkább (akár kampányszerűen is) népszerűsített magyar költő maradt Erdélyben. Ennek köszönhetően a 1989 előtt felnőtt generációk történelmi emlékezetében sokkal inkább jelen van Petőfi, mint Szent István. Zrínyi Ilona pedig annyira erősen él, a történelmi helyek révén, a kárpátaljai magyar történelmi köztudatban, hogy szintén felülírta Szent Istvánt, aki itt is, akárcsak Erdélyben, negyedik helyre került.
A listára kerülés esetleges kritériumai lehettek tehát:
- az illető személy köthető valamilyen szinten az illető régióhoz (szülőhely, halál helye, életének/harcainak helyszíne stb.), ezt a kötődést az emlékezet helyei teszik érzékelhetővé, aminek hatására az illető személyiség élőként marad meg a regió történelmi köztudatában;
- a személy megjelenik az iskolai oktatásban is, mint a magyarság képviselője;
- a régióhoz kötödő irodalmi alkotásokban, az iskolai tantervbe bevett általános magyar irodalmi művekben előfordul a megnevezett személyiség.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!