Exportbetyárok
Kali Kinga 2007. december 10. 15:54, utolsó frissítés: 15:46Vendégségben járunk a clejanii lăutaroknál: ebben a faluban élnek a világhírű #b#Taraf de Haïdouks#/b# cigányzenekar tagjai. Kezdetét veszi egy olyan nap, mely leginkább a népmesék heppiendjéhez hasonlít.
I. ROM
Caliu és Dinu mesél.
– Akarják látni a falut? Szívesen megmutatjuk, ha meg akarnák látogatni! A templomot... ha odaérnek, láthatják, van mellette egy rom. Évek óta így van. A templom mellett volt a régi iskola, ahol mi gyakoroltunk, de csak egy romhalmaz maradt a helyén. Leégett. A forradalom után felgyújtotta valaki... valakik... Felgyújtották, mert mi ott gyakoroltunk, a táncosaink is ott gyakoroltak, és ezzel pénzt kerestünk.
Ezért felgyújtották a forradalom után, és úgy maradt, romnak, majd meglátják. De senkit sem kaptak el! Azt állították, hogy nem volt ott olyan nagy probléma... de még sérült is volt! Mi éjjel egykor hallottuk, hogy félreverik a harangot. De akkor már leégett, nem volt mit tenni, a hangszereink, amelyek ott voltak, a népviseletek, fellépőruhák, minden ott volt, minden elégett a tűzben, nem is tudom, milyen értékben égett ott el!
Rebesgetik, hogy valami igazgató vagy tanár gyújtotta a tüzet, akarattal. Nem lehet tudni pontosan, de őt látták arrafelé utoljára, és nagyon részeg is volt. A barátaival ivott, akik a dombon túlról jöttek, s erősen berúgtak... Így kezdődött a demokrácia. S aztán már mit csináltunk volna, hogy dolgozzunk? Ilyen őrülettel kezdődött a demokrácia, az elején máris. A demokrácia csak abban segített az embereknek, hogy rosszat csináljanak!
Olykor egy-egy keresztelő alkalmával, amikor az asztalra teszik a baksist (borravaló) , mert az asztalra teszik, lehet látni, hogy ezer euró is van ott. Muzsikálunk, teszik az asztalra a baksist. S akkor a románok látták, hogy jobban keresünk, mint ők, és egyre csípősebbek voltak velünk. Mert azt kellett látniuk, hogy a cigányok jobban keresnek. De vannak ellenséges cigányok is, nemcsak románok. Pedig amikor mi visszajövünk a turnéról, mindig csinálunk egy nagy lakomát, s oda mindenkit meghívunk...
Volt máshol is ilyen eset, tudnak róla?
– Volt, volt! Valakik felgyújtották a cigányok házait Bolentin-ben! (muzsikuscigány-falu Clejani környékén) S hogy miért? A diszkóban összevesztek, belekötöttek ott a cigányokba, s aztán verekedés lett belőle. Ölre mentek, s akkor elkezdték felgyújtogatni a bolentini cigányok házait is bosszúból.
Verekedtek, s aztán miért ne csináljanak rosszat? S felgyújtották a cigányok házait! Ha már úgy alakult, miért lenne a cigányoknak több, mint nekik? Felgyújtották a házaikat, hogy a másiknak se legyen semmije! Csak hogy rosszat csináljanak valahogy a másiknak!
És a rendőrség nem védi meg a cigányok érdekeit?
Hát a rendőrség mit tehet, ha nem láttak semmit, mit látott a rendőrség? Hát látott valamit? Semmit sem tudtak tenni, s akkor menjek én, hogy megvédjem őket?
II. CLEJANI CIGÁNYOK
Dinu mesél
Az egész falu cigány, vagy románok is laknak itt?
– Nálunk mindenki lăutar, az egész falu, mármint a cigányok a faluban, csak lăutarok, muzsikusok! De a faluban vannak románok is, persze, nem cigányfalu Clejani. De jóban vagyunk egymással, és ezt a zenénknek köszönhetjük. Lakodalmakon, keresztelőkön, mindenféle ünnepeken muzsikálunk nekik, a hagyomány szerint, rendesen. Itt más szokások vannak – de vannak az urszárok, kokálárok, mindenféle egyéb cigányok, de itt nálunk csak lăutarok.
Az urszárok kicsit távolabb laknak, kint a dombokon túl, és a khelderások is. Az nagyon más stílus. Itt aztán csak lăutarok vagyunk, kizárólag! Hát maguk is, ki után jöttek ide? Nem a lăutarok miatt? De aztán miért is mennének oda hozzájuk, mi van ott? Mi nem keveredünk a többiekkel, nem, senkivel! És akkor nincs miért belénk kötni. Mások ők nagyon, s maguk is csak a lăutarokhoz jöjjenek máskor is!
III. BÖJT
Felszolgálják az ebédet, megjön Cacurică. Caliu megörül.
– Megjött a mi Cacuricánk! De ő ma böjtöl, s nem tud enni! Szerdán és pénteken, így szokta meg kicsi gyerek korától!
Miért?
– Így tanulta el a szüleitől, így volt szokva. Az egészségért, a férfias, jó erőnlétért, s aztán az Úristenért is, böjtölni kell!
– Én úgy szoktam meg, kezicsókolom, s Isten hozta magukat jó egészségben! (erre koccintunk rögtön) Jó szerencsét! Adjon az Isten erőt, egészséget maguknak, mert az egészség mindennél fontosabb, de én ilyenkor, mikor böjtölök, csak babot, káposztát, ilyesmiket ehetek.
És amikor böjtöl, azért ihat alkoholt?
– Igen, igen! Inni iszom! Alkoholt azért iszom, csak édességeket nem szabad enni, alkoholt lehet! Meg húst, húsféléket, na, túrót, tojást, ezeket nem ehetek. Krumplit eszem ilyenkor, krumpliételeket, egy jó csorbát, paszulyt...
És mióta tartja ezt a böjtöt?
– 1942 óta. Akkor halt meg az apám, ’42-ben. És az apai nagyanyám nem adott nekünk csak böjtös ételt, szerdán és pénteken. Egész életemben kitartottam emellett. Mert jó, ha ügyelsz az egészségedre, jó, ha odafigyelsz ilyesmikre, a saját életed miatt.
Megjegyzendő, hogy a faluban nemcsak az öreg szív „mezítlábas” Snagovot, amely a legelvetemültebb fajtájú cigaretta (talán nem is EU-kompatibilis), de a nyolc-kilenc éves gyerekektől kezdve mindenki.
IV. A RÉGI ÉS ÚJ MUZSIKÁRÓL
Caliu és Dinu arról a zenéről beszél nekem, amit a lăutarok játszanak.
Ezek lakodalmi énekek?
– Igen, pontosan! A balladákat a lakodalmakon játsszuk, amikor esznek. Azután jön a tánc, a különböző tánczenék. Egy óra ilyen, egy óra olyan, egy óra meseli, aztán egy óra joc, egy óra instrumentális zene. De mindent lebeszélünk előre, bármely programot.
De mi, öregek még tradicionálisak vagyunk, de a mostani fiatalok már nem! Nem játszanak hagyományos zenét! De ezek a mostani fiatalok nem is tudnak aztán énekelni! Csak a manele! Ejsze maguk is manelét akarnak itt?
Nem, mi nem manelét akarunk maguktól, csak abban az esetben, ha manelét akarnak nekünk játszani...
– Nem, nem, szó sincs róla, nem azért mondom! Nem azt akarom mondani. De aki eddig idejött hozzánk, az mind kikötötte, hogy aztán ő nem akar manelét hallani!
Igen, ismerjük a manelét, de nem, én nem teszem magam nevetségessé ilyesmivel, nem vagyok olyan, mint a fiam, aki ráállt a manelére. Hát miért is húznék én manelét, hát mi az? eljátszom egy szerelmes dalt, egy táncdalt... de hogy én nem megyek bele a manelébe, hogy azt énekeljem, az biztos! Nem keveredek bele, mert az ilyesmi nem a mi műfajunk!
És a fiad manelét játszik?
– Igen, ő játszik. Ez a manele valahogy divatosabb manapság. Nagy divatja van!
Miért van ez így, mit gondolsz?
– Hát miért? Mert a fiatalság megváltozott a demokráciával, a forradalom után. Volt nekünk ez a demokráciánk, tudod...
Mit gondolsz, mi változott meg a forradalom után?
A harmonikás bekapcsolódik.
– Sok minden változott, erősen! Mert már nem kell senkinek a népzene. Mert Romániában elkezdődtek ezek az orientális dallamok... a forradalom után jöttek ki, s jól lehet táncolni rájuk... úgy 15-20 éve van ez csak. Ceauşescu idején a palotákban muzsikáltak, a fehér asztal mellett nagy vendégség... de most már csak ez az orientális stílus megy. De hamar elveszejtik ezt is! Hamar vége lesz ennek is. Azt nyilatkozták a televízióban, hogy ezt kiirtják Romániában, volt, nincs, végeznek vele egykettőre! Kész, vége! Úgy eltörlik, mintha nem is lett volna!
Tényleg, megy ki a divatból?
– Nem, még nem ment ki, de kinyilatkozták, hogy ki kell mennie!
De hát ki nyilatkozhatott ilyesmit?
– A nagy zenészek! Hogy ne tehessék tönkre az autentikus zenét! Az autentikus zenét, mint Maria Ciobanu... Dragomiroiu... de a mai fiatalok már nem akarnak ilyesmit játszani. Más zenét akarnak, más zenét hallgatnak.
De én kitartok! Én erőltetem a fiamat!
De hiába, Caliu, hiába, mert a fiad csak más zenét játszik!
De legalább muzsikus! Szégyen lenne rám, ha a fiam nem lenne muzsikus! Sokat törődtem vele, megtanult zenélni, köteleztem rá. Manelét is játszik, mert a fiataloknál ez a vonal megy. Ő azt szereti jobban. Ezt az új demokrácia hozta, mondom én! A tánczene manapság csak orientális, kizárólag. Én nem mondom, az én időmben is volt manele, şaraiman és şaraiman, ez manele szintén, igazi régi stílusú manele.
Mindig arra törekszünk, hogy a fiainknak is átadjuk a zene szeretetét; de a fiatalok már nem csinálják, amit mi csináltunk, hogy 3-4 napig húzzák alvás nélkül, egyvégtében egy lakodalomban, szombattól hétfőig, keddig!
Cacurică közbelép.
– Na, megmondom én, kisasszonyka! A mai fiatalság már nem teszi rá a kezét a hegedűre, ilyesmire. Régen, a mi időnkben összegyűltünk a falu szélén, a legelőn, jött mindenki a hangszerével, s elkezdődött a haddelhadd! De manapság már nem teszi rá a kezét egyik se a hegedűre. Most, hogy ez a keleti zenét a fejükbe vették! Bocsásson meg nekem, kezicsókolom, hogy így mondom!
A manelét?
– Igen, ezt az újdonsült manelét. Mi elmuzsikáltunk a lakodalmakban, annak idején, olyan jó lakodalmakat ültünk a parasztokkal, ahogy kell... Amikor jöttek a cigányok, kész, állt a bál, gyűlt a népség! Mi így élünk, egyik a másiktól tanultunk. Én ’42-ben kezdtem el énekelni, amikor az apám meghalt. Megmaradt a cimbalma, és nekem akkor cimbalmosnak kellett tanulni. Neki már nem volt ideje, hogy kitanítson.
A cigányok vittek magukkal Bolentinbe, összegyűltünk a kocsmába, ott muzsikáltunk, muzsikáltunk egyre! S látták, hogy jó hangom van, és szeretem a népeket, akkor mindig vittek magukkal! De én mindig csak tradicionális dallamokat énekeltem! Most már nem úgy van a fiataloknál, egyema, haljak meg, ha nem! Mi annak idején a zene iránti szeretetből tanultunk meg játszani, s nők helyett muzsikával álmodtunk!
De ezzel a demokráciával minden paralizálódott! 15 év bénultság, mi történik? Hogy lehet például tánczenét játszani egy lakodalomban, amikor az emberek esznek, hogy játszhatsz akkor orientális dallamokat?
V. ÉRTJÜK EGYMÁST!
Ha például azt mondom, stárvárdéstájduj, ezt értik?
Dinu: – 88.
Caliu: – Miért? 42! Stárvár! Négyszer, vigyázz! Egy pillanat... négyszer huszonkettő, mennyi az? Nem 88? Vagy 80! 86, na! Hát nálunk ez 88! De lehetséges ez, nem értem! Stárvár! Stárvárdéstájduj, hát ez az, ez 88 lesz biztosan!
De nem, mert 42! De most minek beszélünk a matematikáról?
És ha azt mondom, pán sou sélá náj but lové, értik?
– Hogyne, hogyne, 500 ezer nem pénz! Na, látja, ezt meg tudtam oldani! A másiknál egy kicsit túloztam, az igaz, de itt nem volt probléma! Kisasszonyka, maga igazán csodálatos!
VI. KÖLCSÖN
Mit csinálnak télen, vannak lakodalmak olyankor is?
Caliu megragadja az alkalmat, hogy kifejtse az elméletét.
– Mindenféle mulatságok vannak, keresztelők, lakodalmak ritkásabban, nem úgy, mint nyáron például. Szabadidőnkben gyakorolunk, zenetanulmányokon dolgozunk, sokat dolgozunk olyankor is. Olyankor minden más munka el van végezve, csináltunk fát, van élelmiszer elegendő, minden megvan... és még kölcsön is adunk! Kölcsönkérünk, kölcsönadunk! Ha valaki lerobban, kölcsönkér!
Az embernek olyan a természete, hogy kölcsönből él. De hát mit csinálnál a pénzzel, amit a turnéról vagy ilyen helyekről hazahozol? Befekteted ételbe, italba, veszel a gyereknek, hogy induljon jó alapokról, ruházkodsz. S ha, teszem azt, van 50000 euród, mit csinálj vele? Autót vettem már!
Még mire költenek, minek van prioritása?
– Sok italt, sok ételt veszünk! Mi, cigányok, muzsikusok, nagyon jól élünk, szerencsések vagyunk! De mi aztán nem teszünk félre semmit, nem spórolunk meg! A pénz nem arra való, hogy félretegyed, a pénz arra való, hogy elköltsd! Mi így élünk! Ha nekem most nincs, van a barátomnak, segítjük egymást. Kölcsönkérünk és kölcsönadunk egymás közt.
Dinu közbeszól.
– De csak egymás közt, mert az urszároktól mi nem kérünk! Ma kölcsönkértél 100 eurót, nem tudtad visszaadni egy hónapig, akkortól már 200 euróval tartozol, olyanok azok. Kértél egymilliót, nem adtad meg idejében, kétmilliót kell visszaadnod. Ha 10 milliót kértél, akkor 20 milliót kell megadnod egy hónapnyi késés után... És akkor mit végeztél? Az urszárok ilyen bizniszkedő cigányok. Árzsintárok! Más csoport! Csinálják az eszüket, de nagyon... a kokálárok is más csoport... azok a húst kajtatják! És mi megint mások vagyunk!
De hát maguk miért minket kerestek fel? Mert maguk tisztelnek bennünket! És miért nem hozzájuk mentek? Mert ők semmit sem csinálnak! Csak a lăutarok híresek, mert ők tesznek valamit ezért! Más faj a lăutar, úgy, ahogy mondom! Mert sokféle faj van ilyen értelemben, lăutarok, lingurárok, khelderások, seprűsök. De csak a zenész cigányok híresek, mi nagy emberekkel dolgozunk együtt, a parlamentből, Iliescuval.
A zenének köszönhető mindez... elvégre maguk is azért jöttek ide, hogy szórakoztassuk magukat, nemde? És azért is, persze, hogy népdalokat gyűjtsenek! Nálunk ez már csak így van, ha jön valaki idegen, az egyenesen hozzánk jön, a zenénkért meg a hangulatért!
VII. A ROMÁN BOLTOS
Caliu és a harmonikás végigvezetnek a falun.
– Ez egy maszek itt, nemrég nyitott meg, az én barátomé. Az én barátom a főnök. Egy vegyes élelmiszerboltot nyitott, nézzenek ide, mi minden van itt, és minden friss, felvágottak, minden. Nekünk ez azért is jó, mert közelebb van hozzánk, mint a másik bolt, c’est ca, avez de manger, avez de boire, avez des cigarettes, avez quelque chose du café, tous lá-bas, toutes les jours! Et il est mon amie, n’est pas de séparatism, pas du fascism. Il est comme nous, comme un gitan! Il a dit, pourqoui, il n’est pas des différances, moi c’est le gitan, c’est le gadjo, comme ca, vous comprenez ca?
Caliu bizosra akar menni, ezért franciául mondja el holland barátunknak, hogy ez a román férfi nem szeparatista, szerinte a cigány is ugyanolyan ember, mint a gádzsó.
– Ő is itt született, együtt nőttünk fel, együtt gyerekeskedtünk, és örülünk nagyon ennek a boltnak, mert közel van, és a gyerekeket is el tudjuk küldeni ezért-azért. S a főnök felírja, mit visz a gyerek, s megegyezünk, hogy mikor fizetek, ez a hónap, ez a nap. Van egy listánk a boltban, s adja a nyugtát, mi meg adjuk a fizetséget. Akármennyit vihetsz, mi kell, hány kenyér, olaj, fokhagyma, csomag cigaretta, csokoládé a gyerekeknek? Amit csak akarsz, bármit vihetsz.
Ő így segít. És aztán elég kifizetni, amikor megbeszélitek. De pontosnak kell lenni! Ő megbízik benned, akkor neked is pontosnak kell lenned. Ad egyszer, kétszer, de ha mindig késel, az nem jó... elvégre 20-70 lejekről van szó, érthető, nem! Ő megmondja nekem, mennyivel tartozom, én meg küldöm a gyereket a pénzzel, amikor a turnéról megjöttem. Ő megbízik bennem, azt mondja, a mesternek igen!